Navigáció: Kezdőlap / 2013 / július / 04

Napi archívum: 2013-07-04

Kétszázezerrel csökkent a magyarság lélekszáma Erdélyben

Románia állandó lakossága 20,1 millió, ebből 1 millió 227 ezer 600 fő (6,1 százalék) vallotta magát magyarnak, azaz 200 ezerrel kevesebben, mint tíz évvel ezelőtt – derült ki a 2011-es népszámlálás csütörtökön közzétett végleges eredményéből. A lakosság több mint hat százalékának (1 millió 237 ezer embernek) nem ismerik a nemzetiségét, mert a kérdőíves adatbázist olyan forrásokból duzzasztották fel több mint ... Olvasd tovább »

Szászrégeni Napok

Július 5–7. között tartják idén a szász-régeni városnapokat. Az idei rendezvényen jelen lesznek mind az öt testvértelepülés – Érd, Nagykôrös, Batonyterenye, Ungheni, Lubochow – képviselôi. A rendezvény szimpóziummal kezdôdik, amelynek a Szászrégen tegnap és ma címet adták a szervezôk. Ezen részt vesz Szászrégen több intézményének vezetôje, a helyi önkormányzat, valamint a testvértelepülések képviselôi, azzal a céllal, hogy a kapcsolatokat erôsítsék. ... Olvasd tovább »

Szivárvány Ház

Élő kerítéssé összeolvadó zöld fákkal, bokrokkal, virágokkal határolt sziget közepén áll a ház, amely a szivárványról kapta a nevét. Mögötte apró kavicsokkal borított játszóhely hintákkal, csúszdával, s füves tér, ahol a gyermekek szaladgálnak. Vidáman, gondtalanul a kellemes, befogadó környezetben, amely az otthonuk. A sziget a Szászrégentől tíz kilométernyire levő Magyarfülpösön található, annak a dombra kanyarodó utcának a közepén, amely a ... Olvasd tovább »

A romániai régióátalakítás ellen, az autonómiáért hirdetett tüntetést az EMNP

A romániai régióátalakítási tervek ellen, az autonómiáért hirdetett július 20-ra tüntetést Erdély megannyi településére az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). A valamennyi helyszínen egy időben, helyi idő szerint 20 órától tartandó megmozdulásokat Toró T. Tibor, az EMNP elnöke és Sándor Krisztina, az EMNT elnöke jelentette be szerda este egy Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón. Toró T. ... Olvasd tovább »

Az oldal tetejére