Navigáció: Kezdőlap / Események / Veterán autók találkozója

Veterán autók találkozója

Rekordszámú autóval és immár két helyszínen is jelentkezik a hétvégén a Retróparádé. A veterán autók találkozójára szombaton kerül sor Marosvásárhelyen, majd vasárnap Segesváron.

A tavaszi retróparádét nemcsak Maros megyében, hanem az ország több nagyvárosában megszervezik, a cél, hogy minél több régi jármű legyen „szem előtt” egyszerre. A marosvásárhelyi rendezvényt a Classic Car Klub és a Román Retromobil Klub szervezi az Auchan City, a volt Real bevásárlóközpont parkolójában. A szombati eseményre rekordszámú autót neveztek be három kategóriában. Összesen 48 oldtimer autó lesz, vagyis olyan régi járgány, amely legalább harminc évnél idősebb, a youngtimer kategóriába tartoznak a 20-30 éves autók, ebből 16-ot neveztek be. Idén pedig lesz még egy, a friends kategória – régi, de már módosított járművek –, amelybe összesen öt autót jelöltek.

A program Marosvásárhelyen szombaton reggel kezdődik, 8 és 10 óra között érkeznek a kiállítók, 10 órától pedig már bárki megtekintheti az autócsodákat. 14 és 15 óra között zajlik a felvonulás, amely során Marosvásárhely utcáin is bemutatják a régi autókat. A felvonulás 15 órakor a Maros-parton ér véget, ahol megpihenhetnek az autótulajdonosok és az érdeklődők.

Érdekesség az idén, hogy megszervezik a találkozót másnap Segesváron is, ahol a Mitică parkolóban állítják ki az autókat. „Egy segesvári csapat szeretett volna ott is veterán autós találkozót, de nem akartuk megosztani a találkozót, hiszen akkor a megyebeli autók két helyen oszlottak volna meg. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy másnap megyünk le csapatostól Segesvárra, a vár melletti parkolóban letesszük az autókat, s egyúttal kirándulunk is a várban egyet” – tudtuk meg László Róbert főszervezőtől, aki maga is a régi autók szerelmese. A legrégebbi gépkocsi a találkozón pont az övé, egy 1932-es Citroën C4, de egyéb régi autócsodák is állnak a garázsában.

A vasárnapi program tehát a következőképpen alakul: az autósok 9 órakor az Auchan City parkolójából indulnak el együtt, Segesváron a Mitică parkolóban 11 órától kezdődik a kiállítás, amely 14 óráig tart.

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére