Navigáció: Kezdőlap / Erdélyi hírek / Elnökválasztás: Kelemen Hunor az első, Szilágyi Zsolt a tizedik a szavazólapon

Elnökválasztás: Kelemen Hunor az első, Szilágyi Zsolt a tizedik a szavazólapon

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje az első, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje pedig a tizedik helyen fog szerepelni a szavazólapon a romániai elnökválasztáson – derült ki, miután a Központi Választási Iroda (BEC) sorshúzással döntött a jelöltek sorrendjéről.

A novemberi államfőválasztáson 14 jelölt indul. A sorsoláskor a parlamenti pártok jelöltjeit előre vették.

A második helyen Klaus Johannis, a jobbközép Keresztény-liberális Szövetség (ACL), a harmadikon Dan Diaconescu, a populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD), a negyediken pedig Victor Ponta kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje szerepel.

A szavazólap további helyeire kerültek a független jelöltek és a parlamenti képviselettel nem rendelkező pártok jelöltjei. A Központi Választási Iroda kedden – szintén sorsolással – a parlamenten kívüli pártok négy képviselőjével egészült ki, közöttük az EMNP által delegált László György is bekerült a testületbe. A BEC-ben eddig öt bíró és hat parlamenti párt küldötte vett részt, közöttük Vajda Zsombor az RMDSZ képviseletében.

A választást hivatalosan egy hónapos kampány előzi meg. Az esélyesebb jelöltek már hetek óta naponta jelen vannak a tévéműsorokban, kampányindító gyűléseiken is túl vannak már, de hivatalosan csak péntektől szabad plakátolni a polgármesteri hivatalok által rendelkezésre bocsátott hirdetési felületeken, és ekkor kezdődnek az ingyenes választási műsorok a médiában.

Romániában novemberben választják meg a tízéves elnökség után leköszönő Traian Basescu utódát. Ha a november 2-i első fordulóban egyik jelölt sem kapja meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok több mint felének a támogatását, az államfői tisztség sorsa a két legjobban szereplő jelölt között dől el a november 16-án megrendezendő második fordulóban.

A megválasztott elnök december 22-én kezdi meg ötéves mandátumát.

MTI

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére