Navigáció: Kezdőlap / Sport / Könnyed hazai gyôzelem Szászrégenben

Könnyed hazai gyôzelem Szászrégenben

Az elmúlt játéknapon szinte hihetetlen, megalázó vereséget szenvedett a szászrégeni gárda. A pusztadaróci kudarc nehezen emészthetô meg, hiszen a Szatmár megyei alakulatnak kilenc forduló alatt csupán egyetlen pontocskát sikerült begyûjtenie! Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy az ôszi idényben a Pusztadaróc melyik csapatot fekteti még két vállra…

A szombati összecsapáson két alsóházi együttes lépett pályára, az Avântul a Besztercei Futballklub csapatát látta vendégül. A 3. percben Gliga a jobb szélrôl, kissé kényelmetlen szögbôl az oldalhálóba lôtt. A házigazdák uralták a játékteret, magabiztosan irányították a mérkôzést, ennélfogva gólszerzési lehetôségek is sûrûn adódtak Trif kapujának elôterében. A 6. percben Gábor 22 méteres szabadrúgását a vendégkapus magabiztosan hárította, majd egy perccel késôbb Murar ígéretes szögbôl, mintegy 25 méterrôl jócskán fölé emelt. A 18. percben az egyébként nagyon halvány teljesítményt nyújtó beszterceiek kerültek helyzetbe, ám Miholca eléggé jó pozícióból erôtlenül találta el a pöttyöst. A 20. percben a szászrégeniek Dézsi Loránd révén megszerezték a vezetô gólt: a fiatal csatár okosan szelídítette meg a labdát a vendégkaputól 8 méterre, s higgadtan a hálóba továbbított: 1-0. A 30. percben Gábor lövését Trif hárította. Az Avântul újabb említésre érdemes gólszerzési lehetôsége a 39. perc eseménye: Gábor hajszálpontosan elvégzett jobb oldali szögletét követôen a labda Dumbraveanhoz került, ám a középhátvéd kecsegtetô szögbôl erôtlenül lôtt kapura. A 43. percben a hazaiak immár kétgólosra növelték elônyüket: Murar remekül továbbított Fülöp Andráshoz, s a mindössze 17 esztendôs csatár közelrôl, könnyedén küldte a labdát Trif kapujába, megszerezve ezzel elsô gólját az Avântul színeiben: 2-0. (Fülöp Andrást nem csupán vitathatatlan tehetsége, hanem a vezetékneve is kötelezi a további jó teljesítményre.)

Szászrégeni oldalon az 51. percben újabb találatot jegyezhettünk: egy bal oldali beívelést követôen Dézsi mintegy 6 méterrôl látványos mozdulattal a vendégkapuba küldte a labdát: 3-0. A játék képét szemlélve, immár nem lehetett kérdéses a három bajnoki pont sorsa. Az 57. percben Murar közel állt csapata negyedik góljához, ám mintegy 12 méteres, jól eltalált lövését egy vendégvédô közvetlenül a gólvonal térségébôl felszabadította. A meg-nyugtató háromgólos elôny birtokában a házigazdák lazán futballoztak, nem mindig összpontosítottak a támadásra, lehetôséget adva a beszterceieknek, hogy birtokolják a labdát, s ennek eredményeként a 76. percben immár másodízben lôttek Husar kapujára, ám Coltea távoli kísérlete nem okozott fejtörést a hálóôrnek. Annak ellenére, hogy a vendégek jobbára 18-23 esztendôs labdarúgókkal léptek pályára, ez nem lehet magyarázat a Beszterce gyenge teljesítményére. A mérkôzés hajrájára az Avântul feléledt, s a 82. percben Stavila 35 méterrôl újabb gólt szerezhetett volna, ám a csatár látványos boltíves lövése kevéssel ugyan, de elkerülte Trif kapuját. Azonban a 89. percben mégis megszületett a meccs negyedik találata: a pályaválasztók egyik meghatározó embere, Murar mintegy 23 méterrôl jól eltalált lövéssel bevette Trif hálóját: 4-0. A 90+2. percben ugyanô lôtt kapura, ám ezúttal a játékszer a háló helyett a bal kapufa tövével találkozott.

A hazaiak legkönnyedebb ôszi gyôzelmüket ünnepelhették, a sikert azonban beárnyékolja az egy hete elszenvedett vereség. Azt is mondhatnánk: noha a labdarúgó küzd, szalad, Pusztadaróc marad! És nem, nem vagyunk rosszindulatúak!

Jegyzôkönyv
Labdarúgó 3. liga, V. csoport, 11. forduló: Szászrégeni Avântul – Besztercei FC 4-0 (2-0)

Szászrégen, Avântul-pálya, mintegy 120 nézô. Vezette: Razvan Ladar (Nagyvárad) – középen, Kopriva Tamás (Nagykároly), Sergiu Neichi (Szatmárnémeti) – partjelzôk.

Gólszerzôk: Dézsi Loránd (20., 51. ), Fülöp András (43.), Murar Adrian (89.).

Szászrégeni Avântul: Husar L. – László N., Dumbravean, Merdariu, Truta, Gliga, Sbârcea (62. Luca Ad.), Gábor R. (62. Ilinca G.), Murar, Fülöp A. (84. Palcau S.), Dézsi L. (56. Stavila B.).

Besztercei FC: Trif – Florin A., Hasnas, Rus, Vararean, Colta, Akari, Miholca, Negrut (59. Lacatus A.), Sighartau, Neamti (46. Chiorean P.).

További eredmények a 11. fordulóból: Marosvásárhelyi ASA II – Lénárdfalva 0-2, Nemeszsuk – Kolozsvári Sanatatea 1-1, Fugyivásárhely – Nagyszeben 1-2, Kudzsir – Medgyesi Gaz Metan II 3-0, Radnót – Pusztadaróc 4-1, Sülelmed – Dés 1-1.

Szabó Antal-Lóránd

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére