Navigáció: Kezdőlap / Városi hírek / Versmondó és esszéíró vetélkedő Szászrégenben

Versmondó és esszéíró vetélkedő Szászrégenben

Belső szabadságunk, hitünk és életünk. Versmondó és esszéíró vetélkedő Szászrégenben
A magyar kultúra napja alkalmából a szászrégeni Lucian Blaga Műszaki Középiskola, valamint a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének helyi szervezete – melyet Silaghi Melinda tanárnő képviselt – január 20-án a harmadik alkalommal szervezte meg az esszéíró és versmondó vetélkedőt.

A verseny témája belső szabadságunk, hitünk és életünk volt, melynek mottójául Dsida Jenő Tíz parancsolat címűversének sorai szolgáltak: „Orrodba édes illatot gyűjts, szívedbe békét és mosolygást, szemedbe fényt, hogy az utolsó napon is tudj örülni folyvást”. A versenyre két korosztály, VII–IX. és X–XII. osztályosok nevezhettek be.

Szimbolikus gyertyagyújtás után az „Ünnepet a magyar kultúráért” szavakkal köszöntötte a jelenlevőket a szervezők nevében Pál Edit tanárnő, majd Bondor Anna Renáta, a Florea Bogdan Gimnázium VIII.-os tanulója elénekelt egy balladát.

A Lucian Blaga és a Petru Maior műszaki középiskolák, valamint a Florea Bogdan általános iskola diákjai versenyzőként és szurkolóként vettek részt a rendezvényen. A versenyzőket Ady Gyöngyvér, Antal Rozália és Pál Edit magyar szakos tanárok készítették fel.

Nekünk, a zsűri tagjainak – Magyarosi Szende vallástanárnő, Menyei Ildikó városi könyvtáros és Fábián András (a Humana Regun Egyesület részéről) – nehéz és komoly feladatunk volt, mert igazi hozzáállással készült az összes versenyző.

A versmondóknál a kisebbeket egészségi gondok miatt csak egy kislány képviselte, Bondor Renáta, aki a Humana Regun Egyesület díját vitte el. A nagyoknál nehéz volt rangsorolni, mindenki megérdemelte vola az első helyet, de ha már verseny, akkor dönteni kellett. Első lett Nagy Andrea XI. osztályos a Petru Maior középiskolából, második Deák Imola XI. osztályos és harmadik Márton Beáta XII-es, mindketten a Lucian Blaga középiskolából. Benkő Hunor kapta a Humana Regun Egyesület díját.

Az esszéket előzőleg figyelmesen elolvastuk és véleményeztük. Minden fogalmazás egyedi volt. A hit, a remény és a szeretet világába kalauzolt. Olyan sorokkal kápráztatott el, mint: „gyűjts szívedbe békét”, „az ég koronájának gyémántja vagyok”, „próbáljunk mosolyogni, ha nehéz is”, „ne adjuk fel álmainkat”, „menedéket nyújtani embertársainknak”, „kétség nélkül, teljes szívvel Istenben hinni”, „szívünkbe béke, mosolygás és fény kell”, „nem szabad feladni a hitet”, „külső, de belső énünket is ápoljuk”, „ha körbenézel, csak mosolyt láss”, „harcoljunk a kitűzött célokért”, „hit nélkül az ember nem más, mint egy üres doboz”.

A fiatalabb korcsoportnál első helyezést ért el Székely Zsófia IX.-es a Petru Maior középiskolából, második Czimbalmos Eszter VIII.-os, a harmadik Gergely Aliz VIII.-os, mindketten a Florea Bogdan iskolából. Dicséretben részesült Vormair Anita VIII.-os a Florea Bogdan iskolából és Csuka Szidónia IX.-es a Lucian Blaga középiskolából. Coskun Jázmin kapta a Humana Regun Egyesület díját.

A nagyoknál versenyzők csak a Lucian Blaga középiskolából voltak. Első lett Szép Mónika XII.-es, második Baki Noémi XI.-es, harmadik Demeter Arabella XI. osztályos. Dicséretben részesültek: Banga Emese XI.-es, Antal Csilla X. osztályos és Görbe Vera XI.-es. A Humana Regun Egyesület díját Kolcsár Anetta kapta.

A résztvevők emléklapot és könyvjutalmat kaptak. Mind büszkék lehetnek, mert vállalták a megmérettetést, hozzájárultak magyarságtudatunk erősítéséhez, kultúránk megőrzéséhez.

Köszönet illeti a szervezőket, a felkészítő tanárokat, a szülőket és természetesen a diákokat a színvonalas versenyért.

Menyei Ildikó könyvtáros
Népújság

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére