Világrekord: két és fél kilométerről ölt a mesterlövész
Két és fél kilométerről ölt a mesterlövész – írja a Times. A brit katona, Craig Harrison úgy végzett egymás után két tálib lázadóval, hogy azok majdnem ezer méterrel fegyvere hivatalos hatókörén túl tartózkodtak.
Harrison brit bajtársaival együtt az Afgán Nemzeti Hadsereg őrjáratát támogató küldetésen vett részt Helmand provinciában, Musa Qala városától délre. Amikor az afgán csapatok és Harrison velük tartó szakaszparancsnoka tűzharcba keveredtek a tálibokkal, ő épp egy nyitott katonai terepjáróból pásztázta a megtámadott területet.
„Hamarosan megláttam, hogy két lázadó rohan át az egyik udvaron. Az egyik nehéz, szovjet típusú géppuskát cipelt, melyet azonnal felállított, és tüzet nyitott vele a szövetséges csapatokra” – meséli a Harrison. – „A feltételek tökéletesek voltak, semmi szél, tiszta idő – pontosan láttam őket. A terepjáró sofőrje, Cliff O’Farrell közlegény közölt velem minden lényeges információt a célpontról, ami ilyen távolságnál elengedhetetlen”.
Harrison letámasztotta L115A3 mesterlövész puskáját, a hadsereg legerősebb ilyen típusú fegyverét, célzott, majd lőtt. Az első golyóval hasba találta a géppuska kezelőjét, aki azonnal holtan rogyott össze, majd a második felkelőt is lelőtte, aki megragadta a társa által elejtett fegyvert. Végül harmadik lövésével működésképtelenné tette az orosz géppuskát.
Az L115A3 hatósugara 4921 láb (nagyjából 1500 méter), ezen felül csak „zaklató lövésekre” használható – hivatalosan. Harrison ugyanis GPS-es mérés szerint 8120 lábról (2474 méter) végzett a két tálib katonával – beállítva ezzel a mesterlövészek távolsági világrekordját, melyet 2002 óta egy al-Kaida harcossal végző kanadai katona tartott.
CNN (
www.cnn.com)