Szerző Téma: Szomorú....de igaz  (Megtekintve 11030 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető k_timi

  • Kloss Timea
  • Rezidens
  • ******
  • Hozzászólások: 1743
Szomorú....de igaz
« Dátum: 2009 Február 06, 09:53:49 pm »
84 gyerek halt meg egy fájdalomcsillapító szertől

Nyolcvannégy gyerek halt meg Nigériában egy fogzási fájdalmakat csökkentő szertől, amelyben olyan sűrítő folyadék volt, mint a járművek fékolajában - jelentette be a helyi egészségügyi minisztérium.


A tárca csütörtök este kiadott közleménye szerint 111 gyerek betegedett meg a mérgező összetételű szertől azóta, hogy tavaly novemberben a gyógyszertárakba került.

Egészségügyi tisztviselők adatai szerint december elején már harmincnégy gyermek meghalt, miközben a boltok folyamatosan visszaküldték a forgalmazónak a fogzási fájdalmakra kifejlesztett gyógyszert.

Több gyógyszerben dietilénglikolt találtak, amit általában a járműveknél a fagyállóban és a fékfolyadékban használnak. Ennek fogyasztása veseelégtelenséget, májkárosodást okoz, nagy mennyiségben pedig halálos is lehet.
« Utoljára szerkesztve: 2010 április 26, 09:28:32 pm írta Andy »
You can´t live in fear !

Nem elérhető P.Laci

  • P.Laci
  • Rezidens
  • ******
  • Hozzászólások: 4029
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #1 Dátum: 2009 Február 06, 09:57:48 pm »
s nem beszélve a kinai tejporról... már nem ist tudom, hogy ott mennyien haltak meg...

Nem elérhető k_timi

  • Kloss Timea
  • Rezidens
  • ******
  • Hozzászólások: 1743
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #2 Dátum: 2009 Február 07, 12:50:27 pm »
Egyre több beteg baba születik

Ugrásszerűen nőtt a rendellenességgel született csecsemők száma, Magyarországon nem egészen kétóránként, Kínában minden félórában születik egy - írja a szombati Népszabadság.

Csáky-Szunyogh Melinda, az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ Veleszületett Rendellenességek Országos Felügyeletének vezetője a lapnak azt mondta: a születések öt-hat százalékánál fordul elő valamilyen rendellenesség. Tavaly körülbelül ötezer gyermek jött így a világra.

A vezető szerint Magyarországon egyáltalán nincs érzékelhető hatása sem az idősebb kori gyerekvállalásnak, sem a környezeti ártalmaknak. Inkább a pontos statisztika miatt hallani több estről - mondta a lapnak.

A cikk szerint a tíz legfőbb halálozási ok között szerepel, és a csecsemőhalandóság második legfontosabb tényezője ma is a születési rendellenesség, ami a magzathalállal végződő koraszülések, és az újszülött halálozások negyedéért tehető felelőssé. A rendellenességek a téli és a kora tavaszi hónapokban születetteknél gyakoribbak, mint a nyáron világra jötteknél.
You can´t live in fear !

Nem elérhető Andy

  • Egyed András István
  • Adminisztrátor
  • Rezidens
  • *****
  • Hozzászólások: 3434
  • KVSC 1907
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #3 Dátum: 2009 Február 07, 05:46:17 pm »
Exkluzív: Sörrel ünnepelt a gyilkos román cigány


Rablások, gyilkosságok és számtalan nemi erőszak terheli a kontóját a többszázezres Olaszországi román kolóniának. Az itáliai sajtó fő témája most egy részeg román, aki tegnap lopott autóval, részegen okozott halálos balesetet Rómában, majd mint aki jól végezte a dolgát, megivott egy korsó sört.
Tegnap éjjel 23.15 körül a Róma külső részén található via Prenestinán felesége társaságában hazafelé tartott Hyundai autójával a 36 éves Marco Picano. Szabályosan közlekedett, a saját sávjában, a megengedett sebességgel. A szemközti sávból érkezett, cikk-cakkosan közlekedve , a megengedettnél jóval gyorsabban és részegen a 35 éves román állapolgárságú Daniel Serban.
A részeg román által vezetett kék Peugeot 206-os, -melyet előzőleg lopott- úgy csapódott a szabályosan közlekedő Hyundaiba, hogy vezetője szörnyethalt, az anyósülésen helyet foglaló 43 éves felesége pedig súlyos sérülésekkel került kórházba. A vétkes vezető kisebb sérülésekkel megúszta az általa okozott balesetet és a megbánás legkisebb jele nélkül, mit sem törődve a kötelező segítségnyújtással elsántikált az utca túloldalán még nyitva tartó L’Appuntamento bárba és rendelt egy korsó sört. Eközben a baleset helyszínén összegyűlt több tucat fiatal, akik megpróbáltak segítséget nyújtani az áldozatoknak, majd rátaláltak az említett „Randevú” nevű bárban sörét békésen kortyolgató Daniel Serbanra és számonkérték rajta tettét, ordibáltak vele és ütni kezdték.

A román a kiérkező rendőröknek köszönhetően megúszta a népharag még súlyosabb formáját, kimenekítették a bárból, de a dühös tömeget így is nehezen lehetett lecsillapítani. Olaszországban igen gyakoriak a bevándorlók által okozott halálos balesetek, tavaly július 18-án a moldáv Ignatiu Vasile okozott hasonló balesetet Rómában, akkor egy diák halt meg.

http://roma.repubblica.it/multimedia/home/4688865

Nem elérhető k_timi

  • Kloss Timea
  • Rezidens
  • ******
  • Hozzászólások: 1743
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #4 Dátum: 2009 Február 07, 08:56:02 pm »
Nem tudom mi van ezekkel a ciganyokkal...komolyan...Es ott Olaszorszagba mar tenyleg szep lassan atleptek a hatart...Egy nap rossz vege lessz az egesznek.....Felhaborodnak az olaszok es meglincselnek egy par romant...  :knuppel2: :knuppel2: :knuppel2:
You can´t live in fear !

Nem elérhető P.Laci

  • P.Laci
  • Rezidens
  • ******
  • Hozzászólások: 4029
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #5 Dátum: 2009 Február 07, 09:01:12 pm »
Nem tudom mi van ezekkel a ciganyokkal...komolyan...Es ott Olaszorszagba mar tenyleg szep lassan atleptek a hatart...Egy nap rossz vege lessz az egesznek.....Felhaborodnak az olaszok es meglincselnek egy par romant...  :knuppel2: :knuppel2: :knuppel2:

csak sajnos kezdenek hazaszivárogni...

Nem elérhető k_timi

  • Kloss Timea
  • Rezidens
  • ******
  • Hozzászólások: 1743
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #6 Dátum: 2009 Február 07, 09:32:47 pm »
Nem tudom mi van ezekkel a ciganyokkal...komolyan...Es ott Olaszorszagba mar tenyleg szep lassan atleptek a hatart...Egy nap rossz vege lessz az egesznek.....Felhaborodnak az olaszok es meglincselnek egy par romant...  :knuppel2: :knuppel2: :knuppel2:

csak sajnos kezdenek hazaszivárogni...
Biztos mar erzik a veszelyt ha meg ott maradnak... :shockwhore_125:
You can´t live in fear !

Nem elérhető P.Laci

  • P.Laci
  • Rezidens
  • ******
  • Hozzászólások: 4029
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #7 Dátum: 2009 Február 13, 10:36:36 pm »
http://index.hu/belfold/2009/02/13/vedelmi_penzert_mehettek_a_veszpremi_gyilkosok/

Védelmi pénzért mehettek a veszprémi gyilkosok
Magyari Péter
| 2009. február 13., péntek 16:30
A tavaly nyári siófoki megfélemlítő felvonulás és a szombat hajnali veszprémi gyilkosság között fontos kapocs, hogy a vendéglátósok szerint ugyanaz a bűnözői kör követte el őket. A társaság védelmi pénzt szed, és ez ellen hiába kérnek segítséget a vállalkozók a rendőrségtől. Szabó Ferenc biztonsági szakértőként segített néhány vendéglátósnak felvenni a harcot. Az alábbi beszámoló az ő tapasztalatai alapján készült.

Szabó Ferenc biztonsági szakértő a siófoki Petőfi sétány vendéglátósainak dolgozott. A sétányt vendéglátósok és kereskedők alakították ki az önkormányzat segítségével. Tudták, hogy ha megnyitnak, jönnek majd védelmi pénzt szedni.

„20 éve az egész Balatonon, sőt, az egész országban így megy. Minden fel van osztva bűnszervezetek között. Ki hol lophat, rabolhat, árulhat drogot vagy szedhet védelmi pénzt. A Petőfi sétányon lévő vállalkozók nem akartak fizetni védelmi pénzt, ezért összefogtak" - mondta az Indexnek Szabó, aki 1971-ben Európa-bajnoki ezüstérmet, 1977-ben bronzot nyert cselgáncsban.

A vállalkozók hitelt vettek fel az önvédelem megszervezésére, és megbíztak egy céget - amelynek Szabó is dolgozott - hogy védjék meg a Petőfi sétányt. 17-25 fős biztonsági személyzet védi a sétányt. „Ez eredményes volt, a sétány vállalkozói nem fizetnek a bűnözőknek. Viszont ez így is elég drága, nem biztos, hogy önerőből kéne ezt megszervezni. Nem védhet minden utcát biztonsági cég Magyarországon." Siófokon már egy utcával arrébb is fizetnek a vállalkozók védelmi pénzt.

„Haldoklik a vendéglátóipar Magyarországon. Sok az adó, fogy a vendég, és a bűnözők hatalmas összegeket vesznek el. Nem véletlen, hogy tavaly a Balaton környéki vendéglátóhelyek 25 százaléka csődbe ment." - mondta Szabó Ferenc.

A tavaly nyári siófoki menet volt a területet felügyelő enyingi pénzbehajtó maffia egyik utolsó nagy kísérlete a Petőfi sétány térdre kényszerítésére. Szabó szerint előtte a csoport egy tagját kidobták az egyik helyről, mert nem akart fizetni. Válaszul több száz - Szabó emlékei szerint több, mint a hírekben eddig szereplő 150 fő - vonult végig tüntetően a sétányon. A menet élén haladó, magát vajdának nevező idősebb férfi rokona volt a kidobott embernek. „A vendégek azonnal szétspricceltek, híre ment az egésznek, külföldön is, kárt okoztak mindenképpen már ezzel is."

A rendőrséget hiába hívták a menet idején. Mire a rendőrök kiértek, a menet tagjai már elhagyták a várost is. A Somogy megyei rendőrség szóvivője szerint „A felvételek alapján sem bűncselekményt, sem szabálysértést nem követtek el a főként fiatal felnőtt, illetve középkorú férfiak." A rendőrség arról sem tud, hogy az ott felvonulók és a veszprémi gyilkosság idején a Patrióta bárra zúduló csoport között kapcsolat lenne.

Márpedig Szabó szerint ugyanahhoz a csoporthoz köthető a két demonstratív felvonulás, ugyanaz az enyingi kör szed védelmi pénzt Siófokon és Veszprémben is. Feltehetően a Patriótában megjelenő 30 fős társaság pont azért ment a bárba, mint amiért Siófokról a megfélemlítő menet előtt a nem fizető férfit kidobták.

„Bemennek harmincan, hatalmas számlát csinálnak, nem fizetnek. Ha ezt megcsinálják háromszor, már csődbe is vitték az üzletet" - beszélt tapasztalatairól Szabó. Úgy tudja, hogy egy ilyen akció történhetett szombaton Veszprémben, a gyilkosság idején. „A veszprémiek sem akartak fizetni, rájuk mentek ezért."

Előfordul, hogy a nyomaték kedvéért a csoport nem csak nem fizet, de tör-zúz is, kötekedik a vendégekkel. Van hogy elég csak felvonulniuk, beülniük a gyanús alakoknak, és a riadt tulajdonos máris fizet. Máskor ha érdekük úgy kívánja, akkor ennél tovább mennek.

„A rendőrségnek ilyen esetekben hiába szólunk." Szabó számtalan bejelentésről tud, amit konkrét fenyegető személyek ellen tettek a régió vállalkozói, de soha nem történt semmi. Sőt, előfordult, hogy a fenyegetőzök tíz perccel a bejelentés után már tudták, hogy ki szólt a rendőröknek, és mentek bosszút állni.

Szabót is megfenyegették. Egy fenyegetést be is váltottak: meglazították autójának az egyik kerekét. A sztrádán komoly balesetet szenvedett, vele utazott a kislánya is. Csodának tartja, hogy mindketten túlélték. Hiába tett Szabó bejelentést a rendőrségen, a fenyegetőkkel semmi sem történt.

„Van akit személyesen is megfenyegetnek, bántalmaznak. A kötekedő vállalkozókat megvárják a házuk előtt, családtagjaikat ijesztgetik."

Szabó azt mondta, hogy nem akar ítélkezni a rendőrök felett „Lehet hogy félnek maguk is, lehet hogy parancsba kapták, hogy ilyen ügyekkel ne foglalkozzanak, nem tudom. A lényeg, hogy előre nézzünk. Nagyon szomorú, hogy egy gyilkosság kellett hozzá, de talán most végre történik valami."

Szabó szerint előfordult, hogy a rendőrök ott voltak egy fenyegető csoport érkezésekor. A fenyegetők rámutattak a kocsijukra, és mondták, hogy tele van fegyverrel. A rendőrök ki se nyittatták a kocsit, intézkedés nélkül továbbálltak. „A bűnözők védve vannak. Ha valaki átmegy a sárgán, rögtön ott a rendőr és büntet. Ha egy kirabolt német kér segítseget, van hogy egy órán át nem jön ki a rendőr." - jellemezte a balatoni helyzetet.

„A folyadék csak felveszi az üveg alakját. Amíg a politikai korrupció nem változik, addig a bűnözők sem félnek, és a rendőrség is tehetetlen marad" - értékelte Magyarország működését Szabó.
« Utoljára szerkesztve: 2009 Február 13, 10:39:57 pm írta Bici »

Nem elérhető El Barto

  • Kloss Lorand
  • Adminisztrátor
  • Rezidens
  • *****
  • Hozzászólások: 5688
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #8 Dátum: 2009 Február 15, 06:15:02 am »

112 - 5-ből 4 esetben hülyéskedésből tárcsázzák

Az 112-es egységes sürgösségi számra érkezett Maros megyei hívások 82 százaléka megalapozatlan – jelentette ki Sergiu Oltean.

A megyei 112-es szolgáltatás irányítója elmondta, hogy a hívásazonosító bevezetése után 10 százalékkal csökkent a nem valós hívások száma. A 24 óra alatt bejövő 3600-3800 hívásból csupán 12 százalék valóban sürgősségi hívás. (RG)




aloooooo    cat ii ceasu  :2funny:
Egyszer azt gondoltam , hogy tevedtem de akkor kivetelesen nem volt igazam...

Nem elérhető El Barto

  • Kloss Lorand
  • Adminisztrátor
  • Rezidens
  • *****
  • Hozzászólások: 5688
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #9 Dátum: 2009 Február 27, 01:21:14 pm »
Meghalt egy román katona Afganisztánban


Chira Claudiu 30 éves volt és házas.

Meghalt egy román katona Afganisztánban. Az altiszti rangot viselő Chira Claudiu járőrözés közben ráhajtott egy robbanószerkezetre, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életét.

A járőr a Kalat és Kabul közötti, A1 jelzésű autópályán kapott feladatot. A fiatalember januárban érkezett Afganisztánba.

Románia eleddig 8 katonáját vesztette el Afganisztánban. A hadsereg 28 másik tagja megsérült.
Egyszer azt gondoltam , hogy tevedtem de akkor kivetelesen nem volt igazam...

Nem elérhető El Barto

  • Kloss Lorand
  • Adminisztrátor
  • Rezidens
  • *****
  • Hozzászólások: 5688
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #10 Dátum: 2009 Március 12, 08:23:35 am »
Meghalt Bacsó Péter


A Kossuth-díjas rendező, forgatókönyvíró 81 évet élt.

Bacsó Péter a szlovákiai Kassán született. Színésznek készült, 1946-ban rendezőnek vették fel a főiskolára. 1950-ben kapta meg a diplomáját, egy évfolyamon Fehér Imrével, Makk Károllyal és Kovács Andrással.

Forgatókönyvíróként Fábry Zoltán Édes Anna című filmjében volt a legsikeresebb. Első rendezése 1963-ban a Nyáron egyszerű című lírai alkotás volt.

Igazi stílusára, a szatírára a hatvanas évek végén készült munkáiban talált rá. Ezek közül talán a legsikeresebb A tanú volt, de felejthetetlen Bacsó-rendezés a Te rongyos élet, a Hány az óra, vekker úr? és a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című film is. (MR)
Egyszer azt gondoltam , hogy tevedtem de akkor kivetelesen nem volt igazam...

Nem elérhető k_timi

  • Kloss Timea
  • Rezidens
  • ******
  • Hozzászólások: 1743
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #11 Dátum: 2009 Március 13, 09:08:41 pm »
17 éves ámokfutó

Tizenhét személyt ölt meg egy ámokfutó szerda délelőtt, miután egy németországi középiskolában, a Stuttgart melletti Winnendenben lövöldözni kezdett. A tettes később öngyilkos lett.

A halottak között tíz diák és három tanár van. További négy személyt a merénylő menekülés közben lőtt le. A helyi rendőrség közlése szerint több sérült is van. Az iskolát azonnal kiürítették, a kisváros központját a rendőrség teljesen lezárta. A hatóságok szerint a merényletet az iskola egyik korábbi diákja, egy 17 éves fiatal hajtotta végre. A volt diák a fegyvert állítólag a szülői házból szerezte, a szülőket a rendőrség kihallgatta.
Szemtanúk szerint a merénylő maszkot és fekete ruhát viselt, amikor az iskolába betörve fékeveszetten lövöldözni kezdett.
A tettes később öngyilkos lett, bár az első hírek szerint a gépkocsival menekülő merénylőt egy szupermarket parkolójában lelőtték. Az ügyészség ez utóbbit cáfolta. Az ámokfutó három személyt a parkolóban is megölt, és több rendőrt megsebesített. Tettének indítékai nem ismeretesek.
A merénylet kora délelőtt történt, a mintegy 30 ezer lakosú, Stuttgartól északkeletre fekvő Winnenden Albertville nevű középiskolájában. A hatóságok hatalmas erővel indítottak nyomozást. A merénylet körülményei egyelőre tisztázatlanok, így az is, hogy az ámokfutó hogyan jutott be az iskolába.
A helyszínen rendőri egységek és mentők tartózkodnak, a városkában valóságos rendkívüli állapot uralkodik. Az iskolához érkező szülőket, illetve a diákokat pszichiáterek segítik.
A hatóságok kora délutánra sajtóértekezletet hirdettek a történtek ismertetésére, ezt azonban újból és újból elhalasztották az ellentmondásos információk miatt.
Az eset megrázta Németországot. Horst Köhler államfő megdöbbenésének adott hangot, és részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Ursula von der Leyen családügyi miniszter nyilatkozatban hangsúlyozta: szigorú intézkedéseket kell hozni a hasonló esetek lehetséges megelőzésére.
Németországban nem ez volt az első ilyen eset. 2002 áprilisában egy erfurti gimnáziumban ugyancsak egy volt – 19 éves – diák teremtett vérfürdőt, összesen 16 személyt – köztük diákokat és tanárokat – gyilkolva meg. A merénylő ezt követően magával is végzett. 2006 novemberében az észak-rajna-vesztfáliai Emsdetten iskolájában egy 18 éves ámokfutó 37 személyt sebesített meg korábbi iskolájában, majd végzett önmagával.
You can´t live in fear !

Nem elérhető P.Laci

  • P.Laci
  • Rezidens
  • ******
  • Hozzászólások: 4029
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #12 Dátum: 2009 Március 23, 06:09:21 pm »
Ez Marosvásárhelyt történt :

http://www.infoms.ro/home/detalii-stiri/article/3846.html

http://www.tvmures.ro/index.php?id=71&tx_ttnews[tt_news]=4029&tx_ttnews[backPid]=70&cHash=870f83545f

katának röviden :

egy 12 éves iskoláslányról akit egyedül hagytak pornő felvételek keringenek az interneten. Az iskola vezetősége mitsem tud a dologról, állitólag, más hasonló filmek a lányról mobiltelefonok csemegéi voltak ...A rendőrség vizsgálatot inditott, hogy ki tette fel a filmet az internetre...

Nem elérhető El Barto

  • Kloss Lorand
  • Adminisztrátor
  • Rezidens
  • *****
  • Hozzászólások: 5688
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #13 Dátum: 2009 Március 23, 06:16:44 pm »
kepek nincsenek  :2funny:
Egyszer azt gondoltam , hogy tevedtem de akkor kivetelesen nem volt igazam...

Nem elérhető Kata

  • Rezidens
  • ******
  • Hozzászólások: 1378
    • mantra
Re: Szomoru....de igaz
« Válasz #14 Dátum: 2009 Március 23, 06:25:38 pm »
Ez Marosvásárhelyt történt :
katának röviden :

egy 12 éves iskoláslányról akit egyedül hagytak pornő felvételek keringenek az interneten. Az iskola vezetősége mitsem tud a dologról, állitólag, más hasonló filmek a lányról mobiltelefonok csemegéi voltak ...A rendőrség vizsgálatot inditott, hogy ki tette fel a filmet az internetre...

köszi

na ez az erkölcsi válság egyik fele...