Teleki Téka-fosztogatás: magyar a fő gyanúsított
Egy magyarországi férfi a fő gyanúsított a Teleki Tékából eltűnt könyvek ügyében – nyilatkozta az Erdély FM-nek Spielmann Mihály, a gróf Teleki Sámuel által alapított közgyűjteményt magában foglaló Teleki–Bolyai Könyvtár osztályvezetője. Mint mondta, a magyar állampolgárságú férfit Segesváron már tetten érték, amint az ottani könyvtárból akart köteteket lopni.
A vásárhelyi könyvtár alkalmazottai fénykép alapján felismerték, és tanúsították, hogy éveken keresztül a Teleki Tékában is járt, és kért ki köteteket. Spielmann Mihály úgy véli, nem egy személy és nem egyszerre tulajdonította el a több száz kötetet. Az osztályvezető szerint a hiányra 2007-ben derült fény, amikor a 17. századi könyvek katalógusát készítették.
A leltár ellenőrzése során többek között 1934 vagy 1969 óta eltűnt könyvek hiányát is észlelték. Mint a rádiónak elmondta, a rendőrség három éve folytat nyomozást az ügyben, ám ennek részleteit még a könyvtár alkalmazottaival sem oszthatják meg. Spielmann szerint a hiányzó könyvek között vannak 17. és 20. századi könyvek is, és nagy részük vagy a kézikönyvtárból, vagy az olvasóterembe kihozott és félretett kötetek közül tűnt el. A kötetek értékét nem ismerik, hiszen jelen pillanatban szakemberek híján egyetlen romániai könyvtárban sem történt értékbecslés.
„A hiányzó könyvek egy része értékes, 17–18. századi, köztük Magyarország történelmével, általános történelemmel foglalkozó kötetek, albumok, különlegességek, másrészt kevésbé értékes, 20. századi kiadványokról van szó, amelyek a szabad polcon voltak, s az olvasók különösebb nehézség nélkül hozzáférhetnek” – mondta a Népújságnak az osztályvezető, aki szerint a könyvtárban 1990 óta minden egyes kiadványhoz hozzá lehet férni, nincs zárolt állomány. Spielmann Mihály a Maros megyei lapnak úgy nyilatkozott, hogy a biztonsági intézkedések hiánya miatt veszhetett nyoma a köteteknek, a tékában ugyanis sok ideig nem volt elegendő pénz és alkalmazott a megfelelő ellenőrzésre. 2007 óta előrelépés történt, minden teremben kamerák vannak, éjjel-nappal négy őr felügyeli a mozgásokat a könyvtárban.