TANMESE!!!
Férfias voltam, vakmerő, szabad és hosszú hajam volt.
A feleség ismerkedett meg velem, és nem fordítva. A feleségem valósággal üldözött a szerelmével. Mindegy, hogy hova mentem, ő már ott volt. Ennek már 12 éve. Akkoriban egy megrögzött motoros voltam, csak fekete pólót, kopott farmert és motoros csizmát hordtam, és hosszú hajam volt.
Természetesen volt öltözékem a különleges alkalmakra is. Olyankor fekete pólóban, kopott farmerban és fehér tornacipőben jelentem meg.
A házimunka csak gond volt, amit ha csak lehetett elkerültem.
De szerettem magam és az életem. Így ismerkedett meg velem. "Te vagy az álompasim. Olyan férfias vagy, olyan vad és szabad."
Hamarosan véget ért a szabadság, mert úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Miért is ne, férfiasan vakmerő voltam, majdnem szabad és hosszú hajam volt.
Mindenesetre csak az esküvőig. Nem sokkal előtte hallom, hogy mondja: "Legalább fodrászhoz elmehetnél, végül is jönnek a szüleim az esküvőre." Órákkal, - nem napokkal és végtelen könnyekkel később beleegyeztem és egy rövid divatos frizurát vágattam magamnak, mert mégiscsak szerettem őt, és akkor mi van, férfias voltam, vakmerő, majdnem szabad és a fejemre nőtt. Olyan kedves voltam.
"Szívem, úgy szeretlek, ahogy vagy" susogta nekem.
Az élet rendben volt, bár a fejem kicsit fázott. Békés közöslétek hetei következtek amíg a nejem egy nap egy nagy táskával a hóna alatt megjelent előttem. Hozott egy inget, egy kötött mellényt/pulóvert (már a szó hallatára is futkos a hideg a hátamon) és egy új nadrágot és azt mondta: "Kérlek, próbáld fel ezeket." napokkal, hetekkel, nem hónapokkal és végtelen papírzsebkendővel később engedtem, és hordtam az inget, a kötött cuccot és a szövetnadrágot. Majd jött a fekete cipő, zakó, nyakkendő és divatkabát. De én férfias voltam, vakmerő, halál csinos és a fejemre nőtt.
Aztán következett a legnagyobb harc. A harc a motorért. Igazából nem tartott sokáig, mert a fekete öltönyben, ami mindig csíp és szúr, nem igazán lehet harcolni. És még a lakkcipő is nyomta a lábam, ami szintén megpuhított. De nem baj, férfias voltam, nyárspolgár, majdnem szabad és egy kombit vezettem, és a fejemre nőtt.
Az évek során jöttek a harcok, amiket a könnyek tengerében mind elveszítettem. Mosogattam, vasaltam, bevásároltam, slágereket tanultam meg kívülről, vörösbort ittam és vasárnaponként sétálni mentem. És akkor mi van - gondoltam én, papucs lettem, rab, szarul éreztem magam és a fejemre nőtt.
Egy szép napon a feleségem elém állt becsomagolt bőröndökkel a kezében és azt mondta: " Elhagylak." Teljesen meglepődve kérdeztem, hogy miért. "Már nem szeretlek, mert úgy megváltoztál. Már nem az a férfi vagy, akit valaha megismertem."
Nemrég összefutottam vele. Az "új" pasija egy hosszú hajú motoros szakadt farmerban, tetoválásokkal, aki lesajnálóan nézett rám.
Azt hiszem, hogy küldök neki egy sapkát...
