Szerző Téma: Abafája Huszár Kastély  (Megtekintve 2351 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető P.Laci

  • P.Laci
  • Rezidens
  • ******
  • Hozzászólások: 4027
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #15 Dátum: 2010 július 29, 10:28:24 pm »
Tulajdonképpen ezt úgy is érthetem, hogy ha odamegyek akkor a Román hatóságok nem engednek be a kastély területére? Ez viszont érdekes annak tudatában, hogy az elmúlt időben a park védett faritkaságait megritkitották a környékbeliek. Azt nem védik?
Jelenleg még nem került a jogos örökösök birtokába, úgy tudom azért, mert az ott végzett beruházást nekik még meg kell fizetni. Persze a Román állam nem fizet használati díjat, és azért sem, mert hagyta így lepusztulni. Magyarországon is van még jó pár lepusztult régi kastély, és Kúria ,de nagyrészét már szépen rendbetették. Ezekben leginkább kastélyszállók üzemelnek. A védett fákat meg még akkor is nagyon nehéz kivágatni, ha már rád akar dőlni. Többlépcsős szakértői szakvéleményeztetés kell hozzá. Úgy tudom az Abafájai parkban több ritka fafajta is megtalálható. Bár lehet az is már rég eléget valakinek a kályhályában.
Mindenesetre köszönök minden apró infót. Ennyivel is jobban megismerem a helyet.

1.Ok,értem a puhatolozásod...de amiket mi irtunk azok csak vélemények.
2. Ha "értékesítő/megbízott" vagy,akkor tudod,hogy mik az eljárások... és szerintem kár höbörögni és csodálkozni,hogy mik vannak és mik nincsenek,mert szerintem teljesen tisztában kell legyél,hogy itt mik az adminisztrativ eljárások. Ha arra gondolsz amire én, hogy kiskaput keress valami hivatolosság felé,hogy könnyebb legyen az utad... hát...a kérdés mennyit vagy hajlandó fizetni?

Nem elérhető Imi65

  • Junior
  • **
  • Hozzászólások: 16
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #16 Dátum: 2010 július 29, 10:46:43 pm »
Nem kiskaput keresek, főleg nem valami hivatalosság felé. Leginkább azért, mert annak még nincs itt az ideje. Helyben elmegyek, és felmérem a terepet. Ez az ingatlan tőlem 800 km, ezért ez is egy módja az információ gyűjtésének. A hivatalos helyekre is elküldtem a megkeresést információért, de a legtöbbet a helyi fórumokon lehet megtudni. Itt leírnak, és elmondanak olyant, amit hivatalosan senki nem tenne.
De ha már így rákérdeztél a puhatolozásra, igazad vad. Arra lennék kiváncsi, hogy ha neked lenne mondjuk 10-20 Milla euród, akkor befektetnél-e ebbe az ingatlanba. Valószínűleg első megitélésre, amit eddig a helyről megtudtam, én nem tenném, és nem is tanácsolnám annak, aki tőlem ezt esetleg elvárja. De még a véleményem változhat, meggyözhető vagyok. Hogy mennyit fizetnék? Nem is tudom. Mindig annyit, amennyi pont szükséges. De még ennek sincs itt az ideje.

Nem elérhető P.Laci

  • P.Laci
  • Rezidens
  • ******
  • Hozzászólások: 4027
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #17 Dátum: 2010 július 29, 10:57:24 pm »
Értlek.De ezt a 15-20 millió euros befektetést nehezen hiszem el.Ettől függetlenül:sok szerencsét.

Nem elérhető Imi65

  • Junior
  • **
  • Hozzászólások: 16
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #18 Dátum: 2010 július 29, 11:13:29 pm »
Értlek.De ezt a 15-20 millió euros befektetést nehezen hiszem el.Ettől függetlenül:sok szerencsét.

Romániai tv műsorban hangzott el, hogy a kastély és a park eredeti állapotának visszaállítása kb. 15 M euró. Ebből indultam ki. Az összeg számszerűsége különben annyira nem is érdekes. Ha valaki egy ilyen ingatlanba befektet, az mindenképpen sok, és nagyon meggondolandó.

Nem elérhető vmlinuz

  • Szűcs Imre
  • Adminisztrátor
  • Rezidens
  • *****
  • Hozzászólások: 1843
    • blog
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #19 Dátum: 2010 július 30, 12:08:42 pm »
Amit eddig burkoltan irtunk bantu és zulu néven az konkrétan a kastély közelében levő cigánytelepet jelenti.
vmlinuz blog


réducséré lá minőség!

Nem elérhető Imi65

  • Junior
  • **
  • Hozzászólások: 16
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #20 Dátum: 2010 július 30, 12:44:21 pm »
Amit eddig burkoltan irtunk bantu és zulu néven az konkrétan a kastély közelében levő cigánytelepet jelenti.

Értettem a bantut, és a zulut. Azt tudja valaki, hogy a cigánytelep miként alakult ki? A falu régi házait apránként felvásárolták a romák? Vagy ott mindig is Ők éltek? Esetleg a régi rendszerben telepítették Őket oda?
Amúgy én egy cigánytelep, pontosabban cigánysor közvetlen szomszédságában nöttem fel. Nem állítom, hogy nem voltak gondok, kisebb összetűzések, de ennyi. A mai napig nagyrészük úgy köszön, hogy "szevasz testvérem" Magyarországon is van cigányprobléma, csak nem nagyon lehet róla beszélni. Itt is vannak olyan falvak, vagy városrészek, ahol a cigánysort jobb elkerülni. Az elmúlt időszakban ez különösen gond, mert ha azt mondod cigánybünézés, akkor rasszista vagy.

Nem elérhető milan

  • Portik Loránd
  • Adminisztrátor
  • Rezidens
  • *****
  • Hozzászólások: 1765
  • Fuck the Free World!
    • SfStats
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #21 Dátum: 2010 július 30, 03:33:31 pm »
Amit eddig burkoltan irtunk bantu és zulu néven az konkrétan a kastély közelében levő cigánytelepet jelenti.

Értettem a bantut, és a zulut. Azt tudja valaki, hogy a cigánytelep miként alakult ki? A falu régi házait apránként felvásárolták a romák? Vagy ott mindig is Ők éltek? Esetleg a régi rendszerben telepítették Őket oda?
Amúgy én egy cigánytelep, pontosabban cigánysor közvetlen szomszédságában nöttem fel. Nem állítom, hogy nem voltak gondok, kisebb összetűzések, de ennyi. A mai napig nagyrészük úgy köszön, hogy "szevasz testvérem" Magyarországon is van cigányprobléma, csak nem nagyon lehet róla beszélni. Itt is vannak olyan falvak, vagy városrészek, ahol a cigánysort jobb elkerülni. Az elmúlt időszakban ez különösen gond, mert ha azt mondod cigánybünézés, akkor rasszista vagy.

Hát lassacskán Magyarországon több a cigány, mint itt...borzasztó, hogy mi van ott... :noway:

Ami meg a diszkriminációt illeti: köszönjük tudjuk, hogy Mo-n mi az álláspont. Elég volt, hogy két megbízott jöjjön Abafájára a pár évvel ezelőtti összetűzés után és felmérje a szituációt...méghogy diszkrimináció történt.... :knuppel2:
Nigga's try to be the king, but the Ace is back...

Nem elérhető Imi65

  • Junior
  • **
  • Hozzászólások: 16
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #22 Dátum: 2010 július 30, 04:08:22 pm »
Ez azért így szerintem nem teljesen igaz. Romániában 5x annyi a cigány, legalábbis a hivatalos adatok szerint. Valójában inkább csak 2x. De mindenképpen több van Romániában.
A két megbízott pedig a cigány kisebbségi képviselők voltak. Tőlük se várjunk már elfogultságmentes nyilatkozatot.

Nem elérhető milan

  • Portik Loránd
  • Adminisztrátor
  • Rezidens
  • *****
  • Hozzászólások: 1765
  • Fuck the Free World!
    • SfStats
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #23 Dátum: 2010 július 30, 04:43:06 pm »
Ez azért így szerintem nem teljesen igaz. Romániában 5x annyi a cigány, legalábbis a hivatalos adatok szerint. Valójában inkább csak 2x. De mindenképpen több van Romániában.
A két megbízott pedig a cigány kisebbségi képviselők voltak. Tőlük se várjunk már elfogultságmentes nyilatkozatot.

Jó... rosszul fejeztem ki magam. Erdélyt hasonlítsuk össze Magyarországgal...mert lent délen tényleg sok a tavaly barnult...

De most igazából nem ez a lényeg.

Még lehet, hogy a mai nap folyamán újabb információkat tudok közölni a kastéllyal kapcsolatban.  ;)
Nigga's try to be the king, but the Ace is back...

Elérhető Andy

  • Egyed András István
  • Adminisztrátor
  • Rezidens
  • *****
  • Hozzászólások: 3409
  • KVSC 1907
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #24 Dátum: 2010 július 30, 08:04:13 pm »

Értettem a bantut, és a zulut. Azt tudja valaki, hogy a cigánytelep miként alakult ki? A falu régi házait apránként felvásárolták a romák? Vagy ott mindig is Ők éltek? Esetleg a régi rendszerben telepítették Őket oda?



Én úgy tudom hogy a cigányok azok Radnótfáján ( a Maros túloldalán)  laktak és a70-es évek elei árvíz után telepítették Abafájára őket az akkori hatóságok.
« Utoljára szerkesztve: 2010 július 30, 08:07:10 pm írta Andy »

Nem elérhető Imi65

  • Junior
  • **
  • Hozzászólások: 16
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #25 Dátum: 2010 augusztus 09, 10:29:37 pm »
Kedves Szászrégeni lakosok, és fórumozók.
Köszönöm mindenkinek, aki akár pár szóval is válaszolt itt, ill. privát üzenetben. Sok mindent megtudtam az Erdélyi, és Romániai  emberekről. Persze nem csak itt, hanem az elmúlt hetekben több Romániai weblapot, és fórum oldalt felkeresve.
Nem tartom valószínűnek, hogy az Abafájai kastéllyal a jövőben foglalkozom. Elég érdekes dolgokat tapasztaltam. A helyi romákkal, ill. cigányokkal kapcsolatban semmi problémám. (persze nem ott élek, így ezt könnyen kijelenthetem). Ami teljes mértékben elkeserít az a hivatalok hozzáállása, fogadtatása. Persze nem is vártam, hogy ünnepnappá nyilvánítsák a feléjük küldött megkeresésem napját, de azt azért elvártam volna, hogy levelemre valami pár soros, akár elzárkózó választ küldjenek. Valószínűleg Szászrégen, és azon belül Abafája egy rendkívül gazdag település, ezért a Polgármester felé küldött levelem is válasz nélkül maradt. A Kulturális, és Örökségvédelmi hivatalnak küldött levelemre sem érkezett válasz.(Lehet nem ez a hivatal neve, de a Magyarországinak a Román megfelelője)
Azért ha valakit érdekel, röviden ismertetem a hivatalok felé küldött levelem, és az itt történt információ kérésem okát. Külföldi befektető megbízásából kellett volna az Abafájai Kastélyról információkat szereznem. Megbízóm a Kastélyt megvásárolta volna, amennyiben a helyi szabályok, és rendeletek lehetővé tennének egy beruházást. A beruházás első fázisaként a Kastély és Parkja felújítása, eredeti állapotának helyreállítása lett volna, ahol egy exkluzív kastélyszállót alakítanak ki. Továbbiakban a 20 Ha területen épülhetett volna golfpálya, lakó-villapark, lovas-centrum, és különböző szolgáltató tevékenységekre alkalmas ingatlan. Természetesen mindez üzleti alapon, a rentabilitás reményében.
Hogy miért pont ott? Nem kizárólag ott. A megbízásom kétoldalú.  A kastély örököseinek (, mint esetleges eladók) nem közvetlen megbízása alapján érdeklődtem az Abafájai Kastély felől.  Információm szerint jelenleg még nem is tulajdonosok, mert van még pár jogi, ill. anyagi akadály. Valamint egy Osztrák befektető megbízásából, aki jó helyet keres a pénzének. Az már valószínű, hogy nem Abafája lesz ez a hely.
Üdvözlök mindenkit, és szebb jövőt.

Elérhető Andy

  • Egyed András István
  • Adminisztrátor
  • Rezidens
  • *****
  • Hozzászólások: 3409
  • KVSC 1907
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #26 Dátum: 2010 augusztus 09, 10:51:19 pm »
Sajnálom hogy nem jött össze ez a dolog, de nem akarlak elkeseríteni, de máshol is így fogsz járni. Ez nagyon szomorú.
Engem érdekelnek ezek a levelek a hivatalok fele.

További sok sikert.

Nem elérhető Imi65

  • Junior
  • **
  • Hozzászólások: 16
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #27 Dátum: 2010 augusztus 09, 11:00:22 pm »
Sajnálom hogy nem jött össze ez a dolog, de nem akarlak elkeseríteni, de máshol is így fogsz járni. Ez nagyon szomorú.
Engem érdekelnek ezek a levelek a hivatalok fele.

További sok sikert.

A nevet töröltem, az e-mail cím ez:'ministru@cultura.ro' nem tudom milyen hivatal, egy Romániai Magyr szervezettől kaptam a címet, és a nevet.

Tisztelt xyÚr!

Egy héttel ezelőtt küldtem Önnek egy levelet az Abafájai Huszár Kastély, és annak területével kapcsolatban. Nem tudom megkapta-e levelem, mert nem érkezett visszaigazolás. Kérem ha módjában áll, adjon rövid választ kérdéseimre.

Azt korábbi levelemben még nem írtam, hogy a terület, és kastély jelenleg még nincs teljes egészében az örökösök tulajdonában. Az örökösök, és a megbízóm között kapcsolat nincs. Megbízóm kérésére befektetési lehetőséget keresek, így merült fel ennek az ingatlannak esetleges megvásárlása is.

Ha ezt az ingatlant vásárolná meg, azt csak akkor tenné, ha a műemléki helyreállításon kívül lehetőség lenne egyéb beruházásra is. A Kastély szállóvá alakítaná, parkjának egy részén pedig villa, ill. lakóparkot létesítene. Ezen felül egy lovas centrum kialakítása és golfpálya szerepelne a terveiben.

Öntől azt szeretném megtudni, hogy a Romániai műemlékvédelmi törvények, rendeletek ezt lehetővé teszik-e, konkrétan erre az ingatlanra.


Várom válaszát.

Tisztelettel:

Nem elérhető Imi65

  • Junior
  • **
  • Hozzászólások: 16
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #28 Dátum: 2010 augusztus 09, 11:03:34 pm »
Sajnálom hogy nem jött össze ez a dolog, de nem akarlak elkeseríteni, de máshol is így fogsz járni. Ez nagyon szomorú.
Engem érdekelnek ezek a levelek a hivatalok fele.

További sok sikert.

Ez egy másik levél. Volt még pár, de a tartalma, és eredménye mindegyiknek ugyanaz:)

Tisztelt Polgármester Úr!

Pár nappal ezelőtt a  nagyandras58@yahoo.com e-mail címére írtam Önnek, de nem tudom, hogy azt megkapta-e, ezért levelem elküldöm a hivatali címére is.

Tájékoztatás, és információt szeretnék Öntől kérni, az Abafáján lévő Huszár Kastély, és a hozzá tartozó épületek, valamint a kastély parkjával kapcsolatban. Tudom, hogy teljesen lepusztult állapotban van, és a park fáit is a környéken élők már eléggé megritkították. Amit tudni szeretnék az lenne, hogy látna-e  lehetőséget egy befektetésre, illetve milyen lenne ennek a környéken a fogadtatása.

Megbízom amennyiben megvásárolná a területet, akkor a kastélyt, és a parkot felújítaná. Ez persze édes kevés lenne egy befektetés megtérüléséhez, ezért esetleg a területen építene villa, vagy lakóparkot, lovas-centrumot, golfpályát.
A Kastélyt úgy értesültem örökösei eladnák. Bár jelen ismereteim szerint a tulajdonjoguk még nincs bejegyezve, mert ennek valami pénzügyi elszámolási akadálya van. Tájékoztatásuk szerint van lehetőség oda építkezni. Kérdés, hogy a fent vázolt beruházást a helyi hatóságok, és a kulturális és örökségvédelmi hivatal engedélyezné-e. (nem tudom Romániában ezt hogy hívják). Tőlük próbáltam már információt kérni, de még nem kaptam választ. Egy Romániai szervezettől kaptam egy e-mail címet, ami a ha jól tudom a kulturális minisztérium egyik dolgozójáé.

Tudomásom van a környéken élők problémáiról. Azt is olvastam pár helyen, hogy ez eléggé kezelhetetlen helyzet. Gondolja, hogy ez veszélyeztetne egy esetleges beruházást? Lenne kereslet egy kastélyszálló, villapark és szolgáltatásaira ennek tudatában?
Ha az örökösök visszakapják a tulajdonukat, akkor a jelenleg ott működő intézmény sorsa mi lenne?

Megkeresésem nem hivatalos, mert a leendő befektető jelenleg még csak a lehetőségek felmérését végzi. A terület örököseivel semmilyen megállapodása, ill. kapcsolata nincs.

Tisztelettel:
Pintér Imre

Elérhető Andy

  • Egyed András István
  • Adminisztrátor
  • Rezidens
  • *****
  • Hozzászólások: 3409
  • KVSC 1907
Re: Abafája Huszár Kastély
« Válasz #29 Dátum: 2010 augusztus 09, 11:05:24 pm »
Személyes véleményem hogy rossz úton indultál el.Azon gondolkodom hogy melyik lenne az ideális útvonal. Kérlek adj egy pár nap gondolkodási időt, megpróbálok utánanézni.