Infrastrukturális beruházási tervek – Több millió euróra van szükség

A helyi tanács legutóbbi ülésén elfogadta a 2005-ös költségvetést. Ennek kapcsán Erôss Csabával, az RMDSZ-frakció vezetôjével arról beszélgettünk, a tervek közül az idén mit tartanak fontosnak megvalósítani.

– Szászrégenrôl tudni kell, hogy az utóbbi években az elôzô önkormányzatok nagyon keveset tudtak költeni az infrastruktúrára. Vannak olyan utcák, ahol egyáltalán nincs útburkolat, szennyvízcsatorna, a vezetékek is nagyon régiek, lejárt már a szavatossági idejük. Azt szeretnénk, hogy az idén a polgármesteri hivatal készítsen egy programot, miszerint felvállalják ezeket a munkálatokat. Úgy tervezzük, hogy legközelebb mintegy 4 km szennyvízcsatornát építünk.

Erre felhasználjuk a polgármesteri hivatal forgóalapját, ami több mint 22 milliárd lej, ezenkívül a saját bevételbôl még 12 milliárdot szánunk erre. Korszerûsítenünk kell a hulladékgazdálkodást, és szükség lenne egy szemétlerakóra is. Mint ismeretes, az abafáji már évek óta betelt, most a szemetet ideiglenesen Dedrád felé, az erdô szélén tároljuk, meg nem engedett körülmények között. Korábban elkészült már egy korszerû ökológiai szeméttelep terve, azonban pénz és beruházó hiánya miatt a tervet nem tudtuk kivitelezni. Szászrégen csatlakozott a megyei tanács által kezdeményezett nyárádtôi hulladéklerakó tervéhez, mûködtetéséhez, ezért egy átrakó- és szelektáló-állomást szeretnénk megépíteni. A megvalósíthatósági tanulmány szerint ennek a kivitelezése 1 millió euróba kerülne. Korábban németországi vállalkozók érdeklôdtek e terv iránt, azonban a tárgyalások abbamaradtak. Jelenleg egy olasz céggel tárgyalunk és keressük a megoldást. A polgármester csütörtökön Ploiesti-en egy korszerû lerakót tekint meg, modellként. Mindenképpen pályázni szeretnénk e terv kivitelezésére, ugyanakkor ha kerülne egy beruházó, aki felvállalja a hulladékgazdálkodást, a város is betársulna a létesítendô cégbe. Azzal mindenképpen tisztában kell legyenek a szászrégeniek, hogy a korszerûsítés minden esetben költségekkel jár, így a szemétkezelési díj is várhatóan megnövekszik majd.

Nem beruházási tervek ugyan, de legalább annyira fontos a város életében a közszolgáltatás, így ennek az újraszervezését is tervbe vettük a polgármesteri hivatallal. Készítettünk egy szaktanulmányt a községgazdálkodási vállalatról, amelybôl kiderült, hogy sok a veszteséges szolgáltatás, s kevés az igazán nyereséges. Ezt az állapotot fel kell számolnunk. Elsôsorban gondunk van a hôszolgáltatással, hiszen a városban már csak egy hôközpont mûködik. Ezt is korszerûsíteni kellene, azonban egyre többen válnak le a távhôrendszerrôl, így ennek is kérdéses a jövôje. Nagyon el vagyunk adósodva a gázszolgáltatóknak, így valószínû, az adósság fejében az állami vagyonkezelô ügynökséget kérjük meg, értékesítse a hôközpontot, akár úgy, hogy beruházót találnak a mûködtetésére. Az ivóvíz- szolgáltatás nyereséges, bár a vízüzemünk jóval a kapacitás alatt mûködik, hiszen nincsenek nagy fogyasztók, mint amilyen a sörgyár volt. A hálózatot viszont fel kell újítani, ami szintén többéves programot igényel. Korszerûsíteni kellene a közszállítást is. Mindössze 6 autóbusz közlekedik a városban. A járatokat inkább a váltásokhoz igazítják. Két jármûvet felújítottak a nagykôrösiek – Szászrégen testvértelepülése -, a többi elég gyatra. Itt is valamilyen magáncéggel társulva tudnánk csak elôrelépni majd. Ami 2005-re vonatkozik még, az az ANL-alapból megépített tömbházak bekötéseinek az elkészítése, s ami Nagy András polgármester terve, hogy az idén teljes mértékben felújítsa a városi strandot, a stadiont és az ifjúsági parkot.

A tanácsban a liberálisok támogatásával sikerül egyezségre jutnunk. Az a tény, hogy Nagy András mellett fiatal liberális alpolgármester van garanciája lehet annak, hogy a hosszú távú elképzelések közül minél több megvalósuljon – mondta Erôss Csaba.

About vmlinuz

Check Also

Meghatározták az 1849. július 30-31-én lezajlott segesvári csata pontos helyszínét.

Régészeti módszerekkel meghatározták az 1849. július 30-31-én lezajlott segesvári csata pontos helyszínét – nyilatkozta vasárnap …