Nincs pénz, nem lesz fiERD-tábor

Nem lesz FiERD-tábor idén – döntötték el a szervezők, akik februárban még a Félsziget helyére tervezték az addig a Bözödi-tó partján tartott fesztivált. Nincs pénzük az embereknek sem fesztiválokra, sem koncertekre – indokolta döntését a tábor valamikori kitalálója, Bíró Csaba.

A fiERD-tábort négy éven keresztül a Bözödi-tó mellett szervezték, azonban már a tavalyi rendezvény után a szervezők gyakorlatilag lemondtak Bözödről. „Nehezen megközelíthető hely volt, már az erdőszentgyörgyiek is autóval kellett jöjjenek. Ezenkívül infrastrukturális problémáink is voltak, így egyértelmű volt, hogy idén elköltöztetjük a rendezvényt. Kaptunk egy jó helyet Szovátán és egyet Parajdon is, de így, hogy a Félsziget elköltözött, kétségtelenül Marosvásárhely a legjobb helyszín” – mondta még februárban Bíró Csaba, aki akkor úgy látta, hogy Marosvásárhely igazi fesztiválváros lett, így a Félsziget elköltözése űrt hagyott maga után, amit ki kell tölteni valamivel. A szervezők a Ligetet, a Maros-partot, de még a lovardát is esetleges helyszínként tervezték, most azonban úgy döntöttek, hogy idén nem szervezik meg.

„Nincs anyagi fedezetünk a fesztiválra, amelynek a költségei legalább 50 ezer euróra rúgnának. Ennek a pénznek csupán az egyötöde állna rendelkezésre egy sörgyár támogatásaképp. Pályázni is próbáltunk, sikertelenül. Nem merjük bevállalni, hogy belefektetünk egy csomó pénzt, aztán nem jönnek ki a vásárhelyiek. Az utóbbi évek tapasztalata ugyanis ez, számos koncertet lefújtak, mert nem vették a jegyet, de még az ingyenes Marosvásárhelyi Napok is csődöt mondtak” – fogalmazott a tábor valamikori kitalálója.

Bíró Csaba ugyanakkor azt fájlalja, hogy nehéz, vagy szinte lehetetlen olyan ütőképes zenei programot összeállítani, amiért fizetnének az emberek. „Bármilyen együttest kerestünk meg, az már le volt foglalva előtte vagy utána egy falunapokra. Márpedig, ha ott ingyenesen vesznek részt  a koncerteken, akkro nem várhatom el, hogy nálam belépőt fizessenek. Nem akartunk kockáztatni idén, jövőre meg majd meglátjuk” – szögezte le Bíró.

Szász Cs. Emese – székelyhon.ro

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Hahota-kabaré Szászrégenben.

A marosvásárhelyi Hahota színtársulat január 17-én, szerdán és 18-án, csütörtök este 7 órától Szászrégenben vendégszerepel, …

2 hozzászólás

  1. Szervezzen akkor idióta fesztivált.

  2. Jól is teszik, idióták ne szervezzenek fesztivált!