A berendezkedő román hatalom egyik legfontosabb célkitűzése volt (és sajnos ma is az), hogy megszüntesse a birtokba vett Erdély magyar jellegét. Ennek a törekvésnek estek áldozatul településeink szobrai, utcanevei, központjai. És ennek a szándéknak a hozadéka a „Romániában románul beszélnek!” jelmondat is, mely a magyar nyelvet akarja kiüldözni otthonából.
Csakhogy itt mindössze kilencven éve van Románia, megszakítás nélkül pedig alig hetven éve; Magyarország vagy magyar Erdélyország ezzel szemben mintegy ezer éven keresztül létezett és virágzott e helyen (s benne erősödött a szászok mellett a ma többségi románság is).
Ezer év tehát még nem telt el Erdély Romániához való tartozása óta, annyi idő viszont igen, hogy, ha hivatalosan nem is teszik lehetővé, legalább nem tiltják a magyar nyelv használatát.
Senki nem kötelezi az őshonos erdélyi magyarságot, hogy idegen nyelven szólaljon meg a saját szülőföldjén; senki nem kötelezhet két magyart arra, hogy románul beszéljenek egymással az utcán, üzletben, a hivatalban, a taxiban!
Ne viselkedjünk idegenként a saját hazánkban!
Mondjuk inkább: „Jó napot kívánok!” – mint tették azt nagyapáink és az ő nagyapáik is.
Ha nem értik, amit ezután mondunk, majd folytatjuk másképp, de ne száműzzük önként a mindennapokból édes anyanyelvünket!
– Ezer éve itthon vagyunk, érezzük is hát itthon magunkat!
– Beszéljünk magyarul, hiszen ez az anyanyelvünk!
– Szólítsuk meg közös nyelvünkön a másik magyart, hiszen magyarok vagyunk!
– Keressük és találjuk meg egymást, hiszen sokan vagyunk!
– Várjuk el a még magyar többségű városokba betelepülő románságtól a többség nyelvének megtanulását, hiszen ez mindenhol így van!
– Várjuk el ott is, ahol a pénzünkért szolgáltatást kapunk, hogy néhány alapszót tanuljanak meg a nyelvünkön, elvégre az őshonosnak is jár annyi, mint egy turistának!
– Viselkedjünk természetesen, magyarul, mondjuk bátran: „Jó napot!”
