A román történelem mítoszai

A románok elsősorban a televízióból – korábban a mozifilmekből – tanulták a történelmet, nem pedig a könyvekből. Ennélfogva a mai napig annak a kommunista-nacionalista ideológiának és fantáziatörténetnek a rabja, mely még a Ceauşescu-korszakban alakult ki és vált mindenhatóvá – állítja Marius Diaconescu történész abban a portréfilmben, melyet a RFI Romania csatorna készített.

Ennek megfelelően a román fejedelmek mind a függetlenség bajnokai voltak, s nem csak a törökök, magyarok és Habsburgok ellen harcoltak, de gyakorlatilag az egész világ ellen. Ma is a legtöbb román hallatlanul büszke arra a teljesítményre, amit Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) vitt végbe a törökök ellen. Ezzel szemben a szóban forgó személy, csapatával együtt a hegyek közzé menekült a törökök elől, s ott várta rettegve Zsigmond magyar király felmentő seregét, hogy az kisegítse a bajból.

Ugyancsak a nacionalista mítosz része, hogy a két román fejedelemség, Havasalföld és Moldva vállvetve harcolt volna a törökök ellen, miközben az az igazság: alig várták, hogy a törököket felhasználva egymást játsszák ki hatalmi szempontból. E logikának megfelelően történelmi hősökké váltak egyszerű bűnözök, mint a filmben megörökített „Vitéz” Pintye, aki nemhogy a Habsburgok ellen harcolt volna, de épp azok bujtatták fel, hogy gaztetteivel a magyarokat zaklassa.

A mai román történeti tudat szörnyű képet fest, tele van hamis giccsekkel és hazugságokkal, s ezt nem csak az átlagpolgár tudatlansága táplálja, de a legmagasabb körök is. Diaconescu emlékeztet rá: a történelmi igazságot feltárni kívánó Lucina Boia nagyszerű könyvét, a Történelem és mítosz a román tudatban-t mekkora felháborodás fogadta nem csak az átlagolvasók, de a Román Tudományos Akadémia részéről is.

globusz.net/Adevărul

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …