Báró Kemény Jánost leginkább úgy ismerik, mint a marosvécsi vár egykori urát, az erdélyi Helikon-találkozók házigazdáját, illetve mint igazi Mecénást, a szó legnemesebb értelmében, aki több tízezer holdnyi erdejét áldozta a marosvásárhelyi – és nem csak -színház ügye érdekében. Azt kevesebben tudják, hogy a humanista és pacifista fôúr az írásban is jeleskedett, több prózai mûve megjelent, köztük a Kákoc Kis Mihály címû regény, amelyet – Kemény János, az író újbóli megismertetése végett – ismét kiadtak, ezúttal a csíkszeredai Pallas Akadémia könyvkiadó gondozásában. E kötetet mutatták be a marosvásárhelyi Helikon – Kemény János Alapítvány évzáró, múlt heti rendezvényén a Bernády Házban.
A megjelenteket, köztük a vendégeket – Vécsi Nagy Zoltán mûvészettörténészt, Kemény János unokáját és Sarány Istvánt, a kiadó fôszerkesztô-helyettesét – az alapítvány elnöke, dr. Nagy Attila üdvözölte, majd Sarány István beszélt a megjelenô Kemény János életmû- sorozatról: – Gyermekkoromban olvastam Kemény János pár könyvét, de sokat nem tudtam a vécsi vár uráról. Késôbb Komán D. István, majd Adamovits Sándor keltette fel az érdeklôdésemet iránta, a Hargita Népében már sorozatban közölhettem írásait. Utána gyûjteni kezdtem a helikoni alkotók mûveit. Sokan nem is hallottak mind az ötvenöt helikonistáról, holott a két világháború közötti alkotók közül páran ismét az érdeklôdés középpontjába kerültek: például Wass Albert, akit ma már kultusz övez. A Pallas Akadémia kiadta a szintén agyonhallgatott Nyirô mûveit is. A kiadók feladata fórumot teremteni az elfeledett, de értékes íróknak akkor is, ha ez nem jelent kasszasikert. A Helikon alakulásakor a meghívott íróknak Erdélyben már nevük volt. A célok ma sem változtak, a kiadóknak prioritásként kell kezelniük az erdélyi irodalom és a világirodalom ügyét. Kemény János az erdélyi magyar irodalmat az egységes magyar irodalom részének tekintette, a helyi értékeket a nemzetközi mérce alapján szemlélte. Mi újra be szeretnénk hozni a Kemény János nevét a köztudatba az erdélyi magyar irodalomnak és a világirodalomnak tett szolgálatként.
Az alapítvány elnöke hozzátette: az 1929-ben keletkezett könyvecske szerzôje a regény írása idején 26 éves volt. Ezzel a mûvel kezdôdik Kemény János irodalmi munkássága: Kákoc Kis Mihály falusi (vécsi) gyerek, az ô életútját követi a szerzô az elsô világháborútól a hôs nôsüléséig. A kötetrôl, illetve írójáról a Vécsi Nagy Zoltánnal folytatott beszélgetésbôl tudhatott meg többet a nagyérdemû. – Akit érdekel Kemény János, az ebben a könyvben életérôl, szellemiségérôl mindent megtalál. A történet egyszerû, klasszikus szerelmi vonal. Könnyed olvasmány lenne, ha nem Erdélyben játszódna. Alapvetôen a békérôl szól, miközben kitör a háború. Kemény János pacifista, békeszeretô ember volt – könyvében állásfoglalást kapunk a háborúról, az ôszirózsás forradalomról. Amikor ez a kötet megszületett, akkor végezte a teológiát, mert nem akart katona lenni: a békesség jellemzô volt egész életére. Össze tudta egyeztetni a különbözô ideológiákat, generációkat. A családban is akkor volt igazán összhang, amikor ô élt: csodálatos karácsonyaink voltak, ô volt a szertartásmester. Lehet azért, mert az elsô gyerek, Jánoska, karácsonykor halt meg. Angol stílusú, kis meglepetéseket adott mindenkinek és ott volt a teljes, arisztokrata rokonság. A békemotívum a könyvben is fontos. Megtaláljuk benne a multikulturalitás szépségeit. Sokféle emberrôl ír félmondatos, de remek jellemzéseket. Mindig azt kereste, ami szép és értékes volt az adott emberben, azóta sem hallottam, hogy gyûlölet élt volna benne bárki iránt. Pedig életpályája nem volt egyszerû. Békeszeretete, derûje hiányzik világunkból, holott szükség van ezekre az értékekre: ezért is érdemes olvasni. Ezért is biztatom a kiadót, hogy megírási sorrendben megjelenhessen az életmû – mondta Vécsi Nagy Zoltán, majd dr. Nagy Attila válaszára – Kemény János élete agapé volt, szinte bôrközelbôl ismerte az életviteleket, élethelyzeteket – válaszolt: – Az államosítás után az emberek, a vécsiek tudták, hogy szüksége lehet dolgokra és sokszor segítettek rajta. Utánozhatatlan úriember volt, nem volt olyan helyzet vagy ember, amelyben, illetve akivel ne tudott volna kedvesen beszélni. A kemény szó nem a szigorúság, hanem az állhatatosság szinonimája és ô ilyen volt: minden kedvessége mögött egy nagyon stabil erkölcsi rend húzódott és attól nem lehetett eltántorítani. Nagyon érdekes, hogy ô népi írónak tartotta magát, azzal azonosult, de ettôl még báró Kemény János maradt. Nem szeretett a hatalmával visszaélni, de mindig élt vele, amikor másokat üldöztek: olyankor nagyon határozottan, báróként jelentkezett be és segített – például Kovács Györgyön. És nagymamám is utolsó erejéig hitt az erdélyi eszmében, erdélyi öntudatban, pedig semmi sem kötötte ide. Ugyanakkor egyik legszomorúbb emlékem, hogy a kolozsvári Helikon folyóiratban egyszer sem láttam Marosvécs nevét… – mondta Vécsi Nagy Zoltán a jól sikerült, hangulatos est során, amelynek zárásaként Sarány István megjegyezte, a második kötet szerkesztése befejezôdött és hamarosan a boltokban is megjelenik.
