Navigáció: Kezdőlap / Egyéb / Szászrégenben lesz a Vásárhely – Fradi meccs

Szászrégenben lesz a Vásárhely – Fradi meccs

Miután pénteken a FCM igazgatójamég azt közölte a sajtóval, hogy a Ferencváros elleni mérkőzést Marosvásárhelyen rendezik, a klub által kibocsátott legújabb hivatalos közlemény már Szászrégenbe helyezi át a találkozót.

“A saját stadion gyepszőnyegének védelme, ugyanakkor optimális feltételek biztosítása érdekében a mérkőzést a szászrégeni Avântul stadionban rendezzük” – áll a közleményben, amely megerősíti a korábban jelzett időpontot: pénteken 12 órai kezdettel.

A mérkőzés mindkét együttes számára az első formaellenőrző lesz a felkészítési időszakban, míg azonban a Ferencváros számára a szovátai alapozó edzőtábor lezárását jelenti, addig a marosvásárhelyiek csak utána indulnak edzőtáborba, mégpedig a törökországi Antalyába.

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére