Navigáció: Kezdőlap / Egyéb / Magyarországi hagyományőrzőt bántalmaztak

Magyarországi hagyományőrzőt bántalmaztak

Március 16-án délután a Maros megyei Szászrégen közelében két ismeretlen a 935 AYN ideiglenes, piros rendszámot viselő fehér színű Fiat kocsival a dr. Kovács Péter 37 éves magyarországi állatorvos által vezetett jármű elé hajtott, megállásra kényszerítve őt.

A meglepett férfit kiráncigálták a kocsiból, többször is arcon ütötték, fenéken rúgták, és arra kényszerítették, kaparja le a jármű hátsó számtáblájáról a magyar felségjelt. Minden bizonnyal emiatt kötöttek bele. Egyik bántalmazója tört magyarsággal azt mondta, hogy azért verik meg, mert előző nap a magyarok „csúnyán viselkedtek” Kolozsváron. Miután helybenhagyták, a két ismeretlen férfi Kolozsvár irányába hajtott el. A hagyományőrző solti állatorvos, a Magyar Hagyományőr Világszövetség tagja tíz éve rendszeresen részt vesz a felső-háromszéki március 15-i rendezvényeken, ahol díszes huszár egyenruhában feleségével együtt vonul fel. Megkeresésünkre telefonon elmondta: eddig soha nem fordult elő vele ilyesmi, egyszerűen nem jön, hogy elhiggye, ami fényes nappal lakott településen (Magyarfülpösön) vele történt. Az állatorvos nem tett feljelentést.

Iochom István, Háromszék

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére