Szombaton, az Ifjúsági Napok keretében,néhány „idősebb” nézőre akaratlanul is ránk tört a nosztalgia hullám.Mit kaptunk és mit adunk tovább
A mi szüleink még a kommunizmus évei alatt szocializálódtak, nagyobb részüknek már túlságosan új és más volt az, ami 1990 után rájuk zúdult.Mások voltak az értékrendek, és mások voltak a kihívások. Lassúbb volt a fejlődési ritmus. Nem tudtak felkészíteni minket otthonról erre a tranzit-társadalomra, a (vad)kapitalizmusra, az információs özönvízre, a politikai sokszínűségre, az Európai Unióra, a nehéz munkaerőpiacra, az anyagi bizonytalanságra.
Mi, a mostani negyven és ötvenfelé tartó generáció
egymást szocializáltuk
bele ebbe az új világba : ki tudtunk állni a magyar iskoláért, mertünk harcolni bármiért, néha minden semmiségért. Mi még kimertünk állni egymásért, mert bennünk kialakult nemcsak a lázadás,aminek a mellékterméke az akkori rockzene oly magas színvonala, hogy nem hiszem egyhamar lekörözik, hanem az összetartozás.
Aztán meg, magunktól kellett megtanulnunk például vállalkozni, számítógépet majd internetet használni, piacot követni és okosan vásárolni, bankolni, egészségesen étkezni, modern eszközökkel dolgozni, modern biológiai és gyermekpszichológiai tudással gyereket nevelni, külföldön érvényesülni, hálózatokat építeni, információt szűrni és értelmezni, médiát fogyasztani.
Az 1990 utáni, de még inkább a 2000 utáni társadalmunk köszönő viszonyban sincs azzal, amelybe szüleink szocializálódtak bele, amelyet szüleink ismertek, és értettek 1990 előttről.
Mi egy önmagunkat tanító generáció vagyunk,
amely egy értetlen idősebb generáció mellett kellett, és még kell ma is, hogy kiépítse azt a nyugati társadalmi berendezkedést, mentalitást, értékrendet, amelyet szüleink gyakran megérteni sem tudnak, néha nem is akarnak. Így előfordul az is, hogy ellenükben kell újítanunk.
Nemcsak magunknak kellett mindezeket megtanulnunk, hanem szüleinket is meg kellett tanítanunk rájuk. Amennyire lehetett, amennyire engedték, értették.Nem az ő hibájuk, hogy nem voltak versenyképesek az új rendszerben, hisz nem volt ahogy felkészüljenek rá, ahogy megértsék mindazt.
Így mi vagyunk az a generáció, amely talán
legnagyobb távolságra van a szüleitől mentalitásban,
informáltságban, nyitott gondolkodásban, eszköz- és szolgáltatás-használatban.
Ekkora törés generációk között
talán soha korábban nem volt ezen a vidéken, és valószínőleg nem is lesz. Mi már sokkal jobban fogjuk érteni gyerekeinket, mint szüleink értenek minket, hisz a társadalom folytonos alakulása, fejlődése a kilencvenes évek közepe óta nagyjából egyenletes.
Mi már menet közben tanulunk bele az új technológiákba, az új szoftverekbe, az új divatokba, irányzatokba, értékekbe, szolgáltatásokba, lehetőségekbe. Mi a szakmánkba is folyton frissítenünk kell, olvasunk, konferenciákra járunk, hisz másképp nem maradunk versenyképesek.
Emiatt a generációs különbség köztünk és gyerekeink között sem lesz akkora. Gyerekeink szerencsések, már egy szinte kész, modern társadalomba szocializálódnak bele, amelyet a szüleik nemcsak hogy értenek, de működtetnek, fenntartanak.
Mert lásd a szombati rendezőket : lelkesen és okosan tették amit tenni kellett , és léleksimógató volt &#ket látni.
Lásd a szépségversenybe fellépő lányok szüleit : ők büszkék voltak gyerekeikre,és azok a lányok nem kellett otthonról megszökniuk,mint tették anno 1990-es években.
Ma a szülő nyíltan beszél a gyerekével a szexualitásról,a mi szüleink többsége irult-pirult. A mai generációnak a szexuálitás egy normális dolog- és az is kell legyen, és nem egy tabu téma. Mi is megvívtuk a magunk kis szexuális forradalmát.
Mi se vagyunk tökéletesek, mi is vétettünk hibákat,talán nem is keveset de hiszünk abba gyerekeink büszkék lesznek ránk. Talán még a szüleink is.
Portik László
forrás : www.silvania.eu
