Forgalomelterelés a 15-ös országúton

Korszerűsítik a szászrégeni Só utcát, emiatt vezették be a forgalomkorlátozást a teherjárművek számára Szászrégen és Marosvécs között.

A 15-ös számú országúton Szászrégen és Marosvécs között forgalomkorlátozást vezettek be a nehézgépjárművek számára. A 3,5 tonnánál nagyobb önsúlyú járműveknek Marosvásárhely irányából kerülniük kell a szászrégeni Radnótfájai, Görgényi, Állomás utcákon keresztül, innen kell rátérni a 154 A jelzésű megyei útra, majd Alsóidecs, Felsőidecs útvonalon haladni, innen pedig a 4-es számú községi úton lehet elérni Marosvécsre, ahol vissza lehet térni a 15-ös országútra.

A forgalomkorlátozást a szászrégeni Só utca korszerűsítése miatt vezették be és a rendőrség tájékoztatása szerint ez az intézkedés május 16-ig tart. Az ennél kisebb önsúlyú járművek – személygépkocsik – számára nem vezettek be korlátozást, azonban számítani kell arra, hogy a munkálatok miatt nehézkes a közlekedés a városból kivezető útszakaszon.

SZÉKELYHON.RO

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …