Majfest 2012

Május 13-án, vasárnap került sor Szászrégenben a szászok hagyományos ünnepére a Majfestre.

A rendezvény az evangélikus templomban hálaadó istentisztelettel vette kezdetét, mely keretében az édesanyákat ünnepelték.

A templom előtt a városi fúvószenekar köszöntötte az ünneplőket, akik hosszú sorokban a Kerekerdő szabadtéri színpadához vonultak, az evangélikus templom – főtér – Kerekerdő útvonalon.

Itt a szervezők nevében Zajzon Róbert szólt a jelenlevőkhöz, majd Nagy András Szászrégen polgármestere köszöntötte a szász közösséget.

-Örvendetes, hogy évről-évre egyre többen jönnek el a szászok majálisára. Nem csak a helybéliek és a környező falvak szász polgárai, hanem Marosvásárhelyről, Besztercéről valamint számos elszármazott jön ilyenkor haza szülővárosába Németországból és Ausztriából is.

Egy nemzet, egy kisebbség csak akkor maradhat meg, ha megőrzi hagyományait és ápolja kultúráját – a szászrégeni szászok ezt teszik, hiszen a változás után rendszeresen összegyűlnek és megünneplik a Majfestet – mondta többek között Nagy András Szászrégen polgármestere.

A Kerekerdői színpadon a szászrégeni német óvódások és középiskolás csoportok mellett, fellépett a marosvásárhelyi Friedrich Schiller Gimnázium, és a Papiu Ilarian líceum német néptánccsoportjai, a bátosi Rozenkranz, Besztercéről a Regenbogen tánccsoport és a NOSA nevű középkori öltözéket, harci eszközöket és harcokat bemutató lovagok. Természetesen jelen voltak a helybéliek is a Német Demokrata Fórum néptánccsoportja, az Eugen Nicoara Művelődési Ház Kerekerdő magyar és az Ifjúsági Ház Doina Muresului román néptánccsoportjai is.

A XIX. Majfest szervezői a Szászrégeni Német Demokrata Fórum, és a helybéli evangélikus egyház volt, melyek képviselői ezúton is megköszönik az önkormányzat, a magánszemélyek és cégek támogatását.

About vmlinuz

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …