Navigáció: Kezdőlap / Egyéb / Szándékosan hibásan anyakönyvezik az erdélyi magyarokat

Szándékosan hibásan anyakönyvezik az erdélyi magyarokat

Helytelenül anyakönyvezik Romániában a több keresztnévvel rendelkező magyar újszülötteket, a keresztnevek közé kötőjelet tesznek, ami miatt elégedetlenek a szülők.

Csíkszeredában több szülő az Édes Anyanyelvünkért Szövetséghez fordult, azt kifogásolva, hogy gyermekük születési bizonyítványába a két keresztnév közé kötőjelet írnak – nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön Veress Dávid, a szövetség elnöke. Ez a gyakorlat sérti a magyar nyelv helyesírási szabályát – magyarázta az elnök, aki szerint a magyar többségű székelyföldi településeken is helytelenül írják be a neveket a születési bizonyítványba. Veress Dávid szerint a csíkszeredai anyakönyvi hivatal illetékesei azt a magyarázatot adták, hogy ők csak a törvényes előírásoknak tesznek eleget.

Romániában sokáig kötőjelesen írták a keresztneveket, míg tavaly az Emil Boc vezette román kormány törölte ezt az előírást. Az idén májusban viszont a parlament ismét módosított, és újból kötőjeles írásmódra kötelezte az anyakönyvi hivatalokat. A jogszabály leszögezi ugyan, hogy a keresztlevelek és más anyakönyvi iratok esetében anyanyelven kell beírni az állampolgárok család- és keresztnevét, de a cikkely következő bekezdése leszögezi, hogy a többes család- vagy keresztneveket kötőjellel kell írni.

Veress Dávid szerint ez ellentmond a kisebbségi nyelvhasználatot biztosító törvényeknek, és kérni fogja a törvényhozóktól, hogy szüntessék meg az ellentmondást, a kisebbségi nyelvhasználati jogszabályoknak megfelelően. Horváth István, a romániai Kisebbségkutató Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: az anyanyelv fogalmának nem csak a név formájában kellene érvényesülnie, hanem az illető nyelv helyesírási szabályait is tiszteletben kellene tartani.

Hozzátette: korábban érdeklődött a román belügyminisztériumnál ennek az írásmódnak az okáról. Akkor azt a választ kapta, hogy a román nyelvben vannak olyan keresztnevek, amelyek családnévként is előfordulhatnak, és ezek megkülönböztetése érdekében tesznek kötőjelet a keresztnevek közé.

MTI

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére