Egy román lap is elismeri: csak élősködnek Erdélyen, mely akár működőképes európai állammá is válhatna

„Románia történelmi régiói közül” a legmostohábban Erdéllyel bántak a román politikusok, akik ezáltal az egyik alapvető kötelességüket, a nemzeti egység iránti kötelezettségüket mulasztották el – írta csütörtökön a Romania Libera című román napilap.

Románia egyik legnagyobb példányszámú, mérvadó országos napilapja – amely Traian Basescu államfőhöz és az ellenzéki jobboldali szövetséghez áll közel – írást közölt Cristian Campeanu újságíró tollából Ne űzzetek csúfot Erdélyből és a Nagy Egyesülésből! címmel.

A publicista szerint annak ellenére, hogy a román politikusok mostohán bántak Erdéllyel, és csak jövedelemforrásként tekintettek rá, elmulasztva a fejlesztését, Erdély mégis gyorsabban integrálódik az Európai Unióba, mint „Románia többi része”. A szerző szerint nyilvánvaló különbségek vannak Erdély és a Kárpátokon túli „Ó-Románia” között, hiszen az erdélyi városok tisztábbak, az emberek kedvesebbek és udvariasabbak, s az életkörülmények is jobbak.

A szerző szerint ennek fő oka, hogy Erdély ma még mindig többet termel, mint „Ó-Románia”, a román bruttó össztermékhez így nagyobb mértékben járul hozzá, hiszen a külföldi beruházók is szívesebben mennek Erdélybe, mint a Kárpátokon túli megyékbe. A külföldi turisták is inkább Erdélyt keresik fel – teszi hozzá -, amelynek fő hajtóerejét Temesvár, Kolozsvár, Brassó és Szeben képezi.

Campeanu úgy véli, hogy Románia nemzeti ünnepe, december 1-je alkalmából – amikor Erdély elrablását és „Nagy-Románia” megalakulását ünneplik – a román politikusoknak nem az Európa-ellenes nacionalizmussal kellene „verniük a mellüket”, hanem gondoskodniuk kellett volna Erdély infrastruktúrájának fejlesztéséről, hogy teremtsék meg a régió és a „Románia többi részei” közötti korszerű infrastrukturális összeköttetéseket.

A szerző szerint az igazi hazafias tett az autópályák megépítése és Romániának az európai energiahálózatokhoz való csatlakoztatása kellene hogy legyen, és nem a magyarok és Magyarország ellen „habzó szájjal” indított támadások. A szerző szerint Románia harmonikus és átgondolt fejlesztési stratégiájának kidolgozása nélkül eljöhet az az idő, amikor nem a magyarok, hanem az erdélyi románok jutnak arra a következtetésre, hogy „Ó-Románia” teher Erdély számára, és ez utóbbi nyolcmillió lakossal működőképes európai állammá válhat – olvasható a Romania Liberában.

(MTI nyomán)

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …