Rajtra készen a regáti törvényhozásba vágyók

Kedden, október 30-án járt le a határideje a decemberi 9-i parlamenti választásokra leadandó jelöléseknek. Maros megyében az RMDSZ teljes jelöltlistát (4 szenátori és 8 képviselői körzetben) állított. Az EMNP is jelöltlistát állított, amelyen fele-fele arányban szerepelnek a néppártiak és az MPP-tagok. Mellettük Csegzi Sándor volt alpolgármester is indul a december 9-i megmérettetésen, aki függetlenként pályázik a képviselői mandátumra.

A Maros megyei jelöltállítás korántsem zajlott zökkenőmentesen, hisz az EMNP-MPP együttműködés kiverte a biztosítékot a polgáriak új elnökénél, Biró Zsoltnál, aki úgy nyilatkozott, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt listájára fellépő polgáriak, a párttörvény értelmében elveszítik tagságukat. Ugyanakkor a Maros megyei választási iroda elnöke elmondta, hogy visszautasították az EMNP színekben indulni szándékozó Bereczki Ferenc építészmérnök jelöltségét, aki a 3-es számú egyéni választókerületben indult volna egy képviselői mandátumért. Az indoklás szerint Bereczki Ferenc nem teljesítette a 35. számú törvény 37., illetve az alkotmány 16., a román állampolgárságra és a romániai állandó lakhelyre vonatkozó cikkelyét, ugyanis nem rendelkezik állandó romániai lakhellyel. Az EMNP két napon belül nyújthat be fellebbezést.

Az RMDSZ-berkekben is nyílt konfliktus alakult ki Csegzi Sándor és Frunda György között. Az utóbbi élő rádióadásban árulózta le a függetlenként induló képviselő-jelöltet, amire Csegzi feljelentette Frundát az Országos Audiovizuális Tanácsnál. Emellett Csegzi a replika jogával is csak a rádió résztulajdonosának, magának Frundának a beleegyezése révén élhet.

A december 9-i parlamenti választásokon megméretkező Maros megyei magyar jelöltek

Független

Csegzi Sándor az 1-es egyéni szavazókörzetben indul, Marosvásárhelyen

EMNP-MPP

Szenátori körzetek:

1-es, Marosvásárhely – Jakab István üzleti menedzser

2-es, Nyárád- és Felső-Küküllő mente térsége – Tőkés András tanár

3-as, Dicsőszentmárton, Marosludas, Radnót, Balavásár, Segesvár környéke – Máté János vegyészmérnök

4-es, Nagysármás, Szászrégen és Felső-Maros mente térsége – Varga Lóránd közgazdász

Képviselői körzetek:

1-es, Marosvásárhely – Portik Vilmos kommunikációs szakember

2-es, Boros Zoltán filmrendező, a Román Televízió Magyar adásának főszerkesztője

4-es, Dicsőszentmárton, Marosludas, Radnót térsége – dr. Pálosi Csaba állatorvos

5-ös, Szováta, Erdőszentgyörgy és Nyárádszereda térsége László György építésztechnikus, a Magyar Polgári Párt Maros megyei ex-elnöke

6-os, Segesvár és Balavásár közti térség – Ölvedi Zsolt gyógyszerész

8-as, Görgény völgye és Szászrégen környéke – Barabás Tibor gépészmérnök

RMDSZ

Szenátori körzetek:

1-es, Marosvásárhely – Frunda György

2-es, Nyárád- és Felső-Küküllő mente térsége – Markó Béla

3-as, Dicsőszentmárton, Marosludas, Radnót, Balavásár és Segesvár övezte térség – Csép Éva Andrea

4-es, Nagysármás és a Mezőség, Szászrégen és Felső-Maros mente térsége – Balogh József

Képviselői körzetek:

1-es, Marosvásárhely – Kerekes Károly

2-es, Lokodi Edit Emőke

3-as, Marosvásárhely környéke, Székely-Mezőség, Alsó-Maros mente, illetve Alsó-Nyárád mente – dr. Kelemen Atilla

5-ös, Szováta, Erdőszentgyörgy és Nyárádszereda térsége – Borbély László

4-es, Dicsőszentmárton, Marosludas, Radnót térsége – Fodor József

6-os, Segesvár és Balavásár közti térség – Gogolák-Hrubecz Csongor

7-es, Nagysármás és a Mezőség térsége – Sallai Imre

8-as, Szászrégen környéke és a Görgény völgye – Erős Csaba

Pál Piroska

kozpont.ro

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …