„Hazugságokra épített társadalmaknak nincs jövőjük” – a román történelem hiányzó ezer éve

A hazugságokkal vagy féligazságokkal manipuláló román történetírás nem újdonság számunkra, egy jeles román történész, Lucian Boia azonban igencsak kikezdte műveiben az évszázados történelemhamisító praktikákat. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa, Lupescu Radu szerint a lényegi változásra várni kell még.
Lucian Boia bukaresti történészprofesszornak a román történetírás mítoszairól szóló legújabb könyvét olvasva az erdélyi magyar középiskolások helyébe képzelem magam, akik tudathasadásos helyzetben próbálnak tájékozódni Románia történelméről.
Az olyan magyar családokból induló gyerekek, akik odahaza szüleiktől hallottak már egyet s mást Erdély történelméről, elképedve szembesülhetnek a Románia történelmét oktató iskolai történelemkönyvek és az otthoni útravaló között tátongó óriási szakadékkal. Ilyenkor az erdélyi magyar történelemtanár felelőssége, hogy mind a hivatalos román, mind a magyar történetírás dolgairól érdemben tájékoztassa diákjait. Dr. Lupescu Radu magyar történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi és Európai Tanulmányok Tanszékének vezetője szerint történelemtanáraink többsége mindkét álláspontot igyekszik érdemben bemutatni.
Mítoszok országa

A rendszerváltás után jó ideig elképzelhetetlen volt, hogy elismert román történész olyan könyvet írjon, amely alapjaiban kérdőjelezi meg az eddigi román történetírást. Elsőként Lucian Boia, a Bukaresti Egyetem Történelem Fakultásának professzora törte meg a csendet az 1997-ben megjelent Történelem és mitológia a román közgondolkodásban művével. Az azóta öt kiadást megért könyvet hasonló hangnemű és jól dokumentált kötetek követték, idén pedig Románia miért más? (De ce este Romania altfel?) című elmélkedéskötete jutott el az olvasóhoz. A szerzőnek sikerült alaposan felkavarni a román történetírás állóvizét. Könyvei a történelemhamisítás béklyójában vergődő román olvasó számára újabb és újabb kérdéseket, tisztázatlan korszakokat tárgyalnak egyszerű, közérthető, tudománynépszerűsítő stílusban.

Kissé kényszeredetten, de a román sajtó is felfedezte Boiát: legutóbb az Adevarul közölt vele interjút arról, hogy lát-e valamilyen kapcsolatot a hazugságokra, féligazságokra épülő román történelemszemlélet és közélet, valamint a között, hogy Románia immár az Európai Unió tagjaként is minden szempontból az utolsó helyen szerepel. Boia szerint a „román területeknek” a mindenkori Európától való, a 14. századtól napjainkig tartó mérhetetlen elmaradása, leszakadása nem tekinthető véletlennek. A szerző elismeri, hogy a mitológián alapuló román történetírás olyan mélyen beágyazódott a román közgondolkodásba, hogy súlyosan befolyásolja az egész nép tisztánlátását, józan ítélőképességét. Ezzel hozható összefüggésbe a kommunizmus bukása után újult erővel feltörő kisebbségellenesség, a másság elutasítása, ami állandó kerékkötője az ország fejlődésének.
Legutóbbi könyvében Boia tág teret szentel Erdély elrománosításának. Egyetlen olyan erdélyi város sem volt Nagy-Románia létrejötte után, amelyben a román lakosság meghaladta volna az összlakosság 50 százalékát, fogalmaz a szerző, aki szerint a modern kori Románia megteremtésében nagy szerepet játszó „idegen elemek” eltávolítása, elüldözése a mítoszokra alapozó román közgondolkodás kényszerítő eszközévé vált.
Elfogadhatatlan kontinuitáselmélet
A Boia-jelenség szemlátomást tömegigénynek próbál megfelelni. Lupescu Radu szerint a történelem iránt érdeklődő román lakosság körében egyre több kérdés vetődik fel a kommunizmusban megfogalmazott, eleve vitatható történelmi eseményekkel, „tudományos” állásponttal kapcsolatban.
A magyar történészek által teljes egészében megkérdőjelezett, összességében a legvitatottabb román történelemszemlélet a dák–római (dákoromán) kontinuitás elmélete, amely ma is változatlanul szerepel az iskolai történelemkönyvekben. Lupescu szerint a kontinuitás kérdését különféleképpen értelmezi a román történészszakma. A kommunizmus előtt a történészek egy része tényként fogadta el, hogy a Dunától délre is létezett neolatin népesség. Tisztában voltak azzal, hogy a korai középkorban a románság jelenléte legalább annyira jól dokumentált a Dunától délre, mint amennyire hiányos a Dunától északra. A kommunista történetírásban a hangsúlyt Erdélyre, illetve Románia területére összpontosították, és régészeti érvekkel próbálták alátámasztani. A történész szerint azonban a kerámiatöredékek nem beszélnek, nem tudjuk megállapítani belőlük, hogy a leletek szláv vagy valamilyen neolatin lakossághoz köthetők.
„A régészet csak akkor segít, ha ebbe az uniformizált történelmi kultúrába becsöppen egy idegen közösség, mint a honfoglaló magyarok. Nekik sajátos kultúrájuk, sajátos temetőik, régészeti leleteik vannak. Ebben a környezetben a magyarokat nagyon könnyen lehet azonosítani” – fogalmaz Lupescu. Szerinte a kontinuitás elméletével az a legnagyobb baj, hogy a rómaiak visszavonulása után, a 3-4. századtól a 14. századig – az első román vajdaság megjelenéséig – ezer év alatt a feltételezett neolatin nép sem államszervezetileg, sem építészetileg nem produkált értékelhető emléket. Ezt az űrt próbálják megmagyarázni olyan tévhitekkel, miszerint a románok felhúzódtak a hegyekbe.
„A román történelemírás erősen alávetett a modern Románia születésének. Értelmezésük szerint vannak bizonyos stációk, amelyek nyomán szinte fátumszerűen létre kellett jönnie Nagy-Romániának. Ezek jól megfigyelhetők az Erdély történetét értelmező leírásokban, amelyek Gelu Vlad Menumoruttal kezdődnek, de történészeiket nem érdekli, hogy mi történt utána. Ugranak négyszáz évet, a következő állomásuk a román származásúként elkönyvelt Hunyadi János, utána Mihai Viteazul kora következik. A közöttük levő több száz évről a román történetírás nagyvonalúan megfeledkezik” – összegzi a legkirívóbb eseteket Lupescu. A keményvonalas román történészek általában azt hangsúlyozzák, hogy Erdély különálló terület volt, nem tartozott a Magyar Királysághoz, s hogy a királyság nagyon nehezen tudta megőrizni. Mindez egyféle hivatalos felvezető a „dicső végkifejlethez”, amely szerint elkerülhetetlen volt Erdély egyesülése Romániával.
Minden marad a régiben?
A kolozsvári történész szerint hiba lenne Lucian Boia könyveit a román történetírás gyökeres megújításának jeleként értelmezni. Úgy véli, a hivatalos román történetírást továbbra is a keményvonalas tábor képviseli, a kulcsfontosságú pozíciókat ők töltik be, az „alternatív” szemlélettel próbálkozó román történészek egyelőre a szakma perifériáján foglalnak helyet. Jó jel azonban, hogy az új történésznemzedékekben is felbukkannak tehetséges „másként gondolkodók”, akik Boiához hasonlóan mítoszromboló igénnyel közelítenek a történelmi tényekhez. A kolozsvári szakember Adrian Rusut említi, aki a közelmúltban jelentetett meg átfogó munkát az erdélyi középkori várépítészetről az eddigi román történelemszemlélettől merőben eltérő új megvilágításban. Rusu nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a középkori Erdélyben semmiféle román államiság nem létezett. A román történészek által a földvárakat „román erődítményekként” beállító tévhitről Rusu azt írja: azok egyértelműen a magyar vármegyerendszer kiépítésének a tárgyi emlékei.
„Rebellis” erdélyi történelem
Tény, hogy az erdélyi magyar és román történészek ma már külön malomban őrölnek. Sok erdélyi magyar régész, történész, művészettörténész tevékenykedik egyetemeken, közintézményekben, őskortól a jelenkorig a teljes spektrummal foglalkozva. Lupescu szerint az erdélyi történészek a román és a magyarországi szakemberközösségnek egyaránt méltó tárgyalópartnerei. A rendszerváltás óta sorozatban jelennek meg a hiányzó erdélyi magyar forrásmunkák. Egyetlen nagy probléma, hogy az erdélyi múltat feltáró forrásmunkák csak magyar nyelven látnak napvilágot, így nem hozzáférhetők a román nyelvű szakma számára. A Sapientia tanára azonban ezt átmeneti állapotnak tartja, a magyar forrásmunkák megjelenését követően rövidesen eljön az az időszak is, amikor az erdélyi múlt hangsúlyosan szerepel majd angol nyelvű szakirodalomként, és román nyelven is hozzáférhető lesz.
Az ördögi körből az erdélyi magyar történészek közreműködésével lehetne továbblépni, ha a szakma komolyan veszi a román és a magyar történetírás közötti híd szerepét. Lucian Boia sikernek örvendő könyvei előkészíthetik a terepet a nyitásra. Más út nincs, mert – ahogy Boia fogalmaz – hazugságokra épített társadalmaknak nincs jövőjük.
(Erdélyi Napló – brasso.info)

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …