Jégkorong – MOL Liga: győzött és továbbjutott a HSC Csíkszereda

Fantasztikus győzelmet aratott a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a MOL Liga alapszakaszának utolsó mérkőzésén, amivel biztosította helyét a rájátszásban.

Bár nem volt telt ház a Vákár Lajos Műjégpályán a HSC Csíkszereda – Dunaújvárosi Dab.Docler mérkőzésen a jó hangulat végig jellemző volt. A hazai csapat számára sorsdöntőnek bizonyuló mérkőzésen alaposan bekezdtek. Már az első percektől kezdve nagy nyomás alá helyezték a dunaújvárosiakat. A gól pedig a 6. percben érkezett is. Hurtaj volt eredményes. A hazai fölény a további percekben sem lazult, ám Sevela a helyén volt. A játék képével ellentétben gólt mégis a vendégek szerezek. A 10. percben Gröschl fonáklövése talált utat magának a hálóba. A hátralevő percekben a hazai csapat visszavette a kezdeményezést, de a gólok nem jöttek.
A második játékrész ott folytatódott ahol az első félbeszakadt. A 25. percben pedig jött is a gól, emberelőnyben. Novak kapu mögül visszatett korongját Góga vágta be elemi erővel a rövid felsőbe. A következő percekben a hazai csapat játékosai több fölösleges szabálytalanságot követtek el, aminek következtében hosszú ideig hátrányban voltak kénytelen játszani. A 30. percben pedig a vendégek újfent egyenlítettek. Kozuch kapuja előtt nem tudtak tisztázni a csíki játékosok és végül Nagy Richárd volt eredményes. Egyenlő létszámban a HSC fokozatosan vette vissza kezdeményezést, amelyet gólok követtek. Előbb a 39. percben Moldován passzából Molnár Zsolt szerzett egy pazar gólt, majd a 40. percben Nagy kékvonalas lövésébe Mihály piszkált bele, amely becsapta Sevelát.

Az utolsó harmadban a hazaiak a játék tördelésére törekedtek. Nem volt folyamatos a játék. Ennek ellenére a csíki csapat újabb gólt szerzett a 46. percben. Kmit eresztett el egy lövést, amelyet a Fadrny által zavart Sevela nem láthatott. A háromgólos különbség pedig a mérkőzés végéig nem változott.

Eredmény
HSC Csíkszereda – Dunaújvárosi Dab.Docler 5–2 (1–1, 3–1, 1–0)
Gól: Hurtaj (6.), Góga (25.), Molnár Zsolt (39.), Mihály (40.), Kmit (46.), illetve Gröschl (10.), Nagy Richárd (30.).

Gál Sándor a HSC Csíkszereda edzője: „Nagyon jó mérkőzést játszottunk. Együtt volt a csapat első perctől az utolsóig. Voltak nehéz pillanataink a mérkőzés közepén, de ezeket szerencsésen áthidaltuk. Fontos volt a három pont megszerzése. Ez az igazi arcunk, vagy legalábbis ez kéne legyen. Minket szerintem a Dunaújváros nem választ a rájátszásban mivel többször is nyert a csapat ellenük. De bárki legyen az ellenfelünk ígérhetem, hogy nagyon megfognak szenvedni ellenünk.”

Stephan Lundh a Dunaújváros edzője: „A sok kiállítást kaptunk, amivel élni tudott az ellenfél. De nagyon nehéz felrázni a csapatot úgy hogy már október óta magasan vezetünk a ligában. Készültünk a mérkőzésre, de nagyon nehéz olyan ellenfelek ellen játszani, akik az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak. Fejben nem tudtunk száz százalékosan ott lenni a meccsbe. A mérkőzés feléig jól játszottunk. A rájátszásba jutott csapatok mind egyformán erősek, mindegy, hogy az Miskolc, Érsekújvár vagy épp Csíkszereda. A hazafelé úton lesz időm gondolkodni, hogy kit választunk a rájátszásra ellenfelet.”

Darvas Attila

Sport Club Csíkszereda

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Háromgólos hátrányból egyenlített.

Marosvásárhely a megyei rangadón Megyei rangadóval zárult a labdarúgó 3. liga idénye. A 9. csoport …