Dunaújvárosban nyert a Csíkszeredai HSC, így tovább harcol a Mol Liga-aranyért

HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS – „Már minálunk, babám, már minálunk babám, az jött be szokásba, megverjük a Dabot, megverjük a Dabot, saját otthonába’!” – énekelte boldogan a közismert népdal kissé módosított változatát maroknyi székely hokiszurkoló, miután a Mol Liga döntőjének ötödik, szerda esti mérkőzésén a Csíkszeredai HSC idegenben odázta el a 3000 dunaújvárosi néző által várva várt bajnokavatást.

Az összesítésben a meccs előtt 3-1-re vezető Dab.Doclert utolérte a hosszabbítás átka, a HSC a Mol Liga történetének leghosszabb meccsén hozta vissza a reményt (2-1), az idei fináléban immár másodszor nyerve az alapszakasz-győztes otthonában. A 78 perces csatát ugyan rosszul kezdte a HSC, viszont először tudott úgy meccset nyerni a fináléban, hogy az ellenfél szerezte meg a vezetést.

A találkozó hőse az 51 lövést hárító Stanislav Kozuch volt, a csíki kapus eszén csak Vaszjunyin tudott túljárni a Dab által uralt első harmadban, egy hátul eladott szeredai korongot lőve be. A vendégek a második játékrészben találtak csak magukra, Bors Huba viszont a legjobbkor lőtte be pályafutása első Mol Liga-gólját. A harmadik végén sorra hagyták ki a meccskorongokat a csapatok, a 4-4 elleni hosszabbításban pedig helyzet helyzetet, kapusvas kapusvast követett. A HSC két emberhátrányt is kibekkelt, majd a balszélen elviharzó Moldován passzából Fadrny belőtte a győztest gólt, amelyet még egy óra múlva is a csarnok előtt, a csapat buszánál ünnepelt a főként Budapesten és vonzáskörzetében élő erdélyiekből álló, mintegy 50 fős vendégtábor. A csapat magyarországi, és idéntől érsekújvári meccseit végigtúrázó, összeszokott társaság nemcsak a játékosokat várta meg türelmesen az eleredő esőben a busznál, hanem a hazaúton is felélénkítette egy érdi benzinkút éjféli nyugalmát.

„Túl sok lett volna három hosszabbításos vereség. Nagyon izgalmas, nagyon hosszú meccs volt, de megküzdöttünk azért, hogy végre otthon is nyerhessünk egy találkozót, majd visszatérjünk Dunaújvárosba” – nyilatkozta Gál Sándor, a HSC edzője. A tréner a második harmadtól sérülés miatt nem számíthatott első számú gólvágójára, Vaclav Novakra, a ráadásban már Hurtaj sem játszott a csíkiaknál, akik pénteken fogadják a hatodik meccsen a Dab.Doclert a Vákár Lajos Műjégpályán (Digi Sport 3, Digi Sport Hu, 18.30).

Mol Liga, döntő, hatodik mérkőzés: Dab.Docler–HSC Csíkszereda 1-2 (1-0, 0-1, 0-0, 0-1). gól: Vaszjunyin (13.), illetve Bors (31.), Fadrny (78.). Kiállítás: 8, illetve 24 perc.

Boros Miklós, Dunaújváros

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Háromgólos hátrányból egyenlített.

Marosvásárhely a megyei rangadón Megyei rangadóval zárult a labdarúgó 3. liga idénye. A 9. csoport …