Navigáció: Kezdőlap / Sport / Jégkorong – MOL Liga: döntőben a HSC Csíkszereda

Jégkorong – MOL Liga: döntőben a HSC Csíkszereda

Harmadik mérkőzésén is győzelmet aratott a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a MOL Liga elődöntőjében és bejutotta az idei kiírás fináléjába. A döntőbeli ellenfél kiléte még nem ismert, de ahhoz a Dunaújváros került közelebb, miután szerda este visszavette pályaelőnyét a Miskolccal szemben.
Sikerült Gál Sándor elképzelése, és a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a MOL Liga elődöntőjének harmadik összecsapásán bebiztosította döntőbeli helyét, miután háromgólos győzelmet arattak szerda este Érsekújváron.
A csíki csapat célja az volt, hogy már az első érsekújvári mérkőzés után zsebben legyen a döntőbeli hely. Ezt a csapat el is érte. Bár a mérkőzés első gólját még a felvidéki csapat szerezte meg Ruzicka révén a hatodik percben. Ez nem jelentett akadályt a vendég csíki együttesnek, amely az első harmad végére Molnár Zsombor és Hurtaj találataival megfordította az állást. Innentől kezdve pedig nem engedték ki a mérkőzést a kezükből a HSC játékosai.A második játékrész derekán ugyanis Moldován Ervin villant egyet és máris kétgólosra növelte a vendégek előnyét. Az utolsó játékrészben sportszerű játék folyt, ami jellemző volt a egész találkozóra, hiszen mindössze 8 perc kisbüntetőt kellett kiosszanak a játékvezetők. Öt perccel a mérkőzés vége előtt Gál Sándor még időt kért, de nem volt miért aggódni, hiszen másfél perccel a mérkőzés vége előtt Hurtaj újabb gólt szerzett, amivel beállította a végeredményt.

A HSC Csíkszereda megérdemelten jutott a MOL Liga fináléjába, miután összesítésben 3–0-val búcsúztatta felvidéki ellenfelét. A döntőben a Dunaújváros, vagy a Miskolc lesz az ellenfél. Előbbiek tegnap este szintén 4–1-re győztek Miskolcon, így egy győzelemre kerültek a döntőtől.

MOL Liga, elődöntő, 3. mérkőzés
HC Érsekújvár – HSC Csíkszereda 1–4
(1–2, 0–1, 0–1)
Gól: Ruzicka (6.), illetve Molnár Zsombor (13.), Hurtaj (20., 59.), Moldován (33.).
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc cégeredménye: HSC Csíkszereda – HC Érsekújvár 3–0.

Edzői nyilatkozatok

Robert Spisak (Érsekújvár): „A szezon legjobb meccsét játszottuk ezen a napon, rengeteg lehetőségünk volt, de ezeket nem tudtuk kihasználni, ezért vesztettünk. Nagy köszönetet mondok játékosaimnak és szurkolóinknak ezért a szezonért. Csapatunk jól teljesített, elégedett vagyok. Minden jót kívánok a HSC Csíkszeredának a döntőben.”

Gál Sándor (HSC Csíkszereda): „Nagyon boldogok vagyunk, hogy kiharcoltuk a döntőbe jutást. Nagy szerencsénk volt az első harmadban, mert az érsekújváriak tucatnyi nagy helyzetet alakítottak ki. Ezeket azonban nem lőtték be, mi pedig később átvettük az irányítást. Korrekt, jó meccset játszottunk ezúttal is.”

sportclub.ro

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére