Újabb döntetlen

Szászrégeni Avântul – Unirea Câmpina 1-1 (1-1)
A labdarúgó harmadvonal 16. játéknapján a szászrégeni együttes a tabella harmadik helyezettjét fogadta. A találkozóra szélsôséges idôjárási viszonyok közepette került sor, a hideg mellett az erôs széllel, zuhogó esôvel és havas esôvel kellett szembenézni. A pálya is alaposan felázott, és mély talajú lett.

Az igen mostoha körülmények dacára az elsô félidôben remek nívójú összecsapást láthattunk. Már a nyitányban két jó helyzetet hagytak ki a vendégek: a 3. percben Stancescu 6 méterrôl fölé emelt, majd Sauca kevéssel gurított mellé. A hazaiak erre Puscas révén válaszoltak: elôbb ívelt lövéssel próbálkozott, de nem találta el a kaput (9.), majd a 13. percben kevéssel, de lekéste Truta remek bal oldali beadását. Egy perc elteltével ismételten a vendégek kerültek gólhelyzetbe, ám Banicioiu hiába cselezte ki könnyedén a hazaiak kapusát, utána az oldalhálót találta el. De a gólokra sem kellett sokat várni: a 31. percben a régeniek szereztek vezetést, Puscas kb. 15 méteres, erôs lövését a vendégkapus elügyetlenkedte, a játékszer kis szerencsével a hálóban kötött ki (1-0). A mintegy 150 Avântul-szurkoló azonban nem örülhetett túl sokáig a vezetô találatnak, a 34. percben Catarig bakiját követôen a labda Saucához került, aki egy jól eltalált lövéssel bevette Pintea kapuját (1-1). Az 1. félidô utolsó perceiben Enyedi Andrei tanítványai két újabb gólhelyzetet alakítottak ki: a 41. percben Stoica Vili remek ütemben indította Tonceant, aki fölé lôtt, majd két perccel késôbb ugyancsak Stoica pontos beadását követôen Dan Razvan melléfejelt.

A nagyon izgalmas és eseménydús elsô játékrész után a második felvonásban sajnálatos módon ennek szöges ellentétében részesültünk. Elenyészô volt a kapujelenetek és a gólhelyzetek száma. Az elsô említésre méltó lehetôséget a hazaiak alig az 57. percben dolgozták ki, további veszélyes gólhelyzetek pedig csupán a hajrában voltak még. Az elsô félidôben nagyon aktív és veszélyes vendégcsapat a második játékrészben visszavett a tempóból, és csupán elvétve közelítette meg Pintea kapuját. Mégis a 87. percben egy jobb oldali beívelés után Neagu közelrôl a házigazdák kapujába juttatta a játékszert, a találatot azonban lesállás miatt érvénytelenítette a játékvezetô. A végjátékban a régeniek két ízben is nagyon közel álltak mindhárom bajnoki pont megszerzéséhez, ám elôbb Gergely hibázott, majd Stoica Razvan csúnyán fölé lôtt. Az Avântul így újabb 1-1-es döntetlent ért el hazai környezetben, ezzel hazai mérlege valósággal siralmas, hiszen csupán a Târgovistét sikerült legyôznie!

Játszottak: Avântul: Pintea – Hrisca, Merdariu, Dan R., Catarig (72. Stoica R.), Toncean (61. Gergely), Peres, Truta, Bucin, Stoica V., Puscas. Câmpina: Anghelache – Sandru, Lungu, Neagu, Stanca, Dumitru, Savu, Dobrinoiu, Sauca (58. Liuba), Bacioiu, Stancescu.

Vezették: Stefanuti Claudiu (Naszód) – Rosca Mircea, Ungur Mihai (mindketten Besztercérôl).

További eredmények a labdarúgó 3. liga VI. csoportjának 16. fordulójából: Conpet Ploiesti – SCM Argesul Pitesti 4-1, Fogaras – Albota 3-0, Brazi – Târgoviste 3-1. Az élcsoport: 1. Brazi 30 pont, 2. Tatrang 22, 3. Câmpina 21. Az Avântul 11 ponttal a hetedik.

Szabó Antal

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

A nyárádtőiek kihagyott gólhelyzetei megbosszulták magukat.

Harminchat év szünet után rendeztek újra 2. ligás mérkőzést Szászrégenben, azonban nem a helybeli Avântul, …