Navigáció: Kezdőlap / Városi hírek / Kételyek a Szászrégenbe tervezett enyvgyár körül

Kételyek a Szászrégenbe tervezett enyvgyár körül

Hetek óta borzolja a kedélyeket a Maros megyei Szászrégeben, hogy a városban megtelepedett török fafeldolgozó vállalat enyv- gyár megnyitását tervezi. A civilek szerint az üzem rákkeltő lesz.

A szászrégeni, török kézben levő Kastamonu PAL-lemezeket és ajtókat előállító cég az idén fejezte be kétéves beruházását, amelynek nyomán új, korszerű gépsort helyeztek üzembe. A Népújság kérdésére a cég képviselője elárulta, azt is tervezik, hogy felépítenek egy enyvrészleget. Erről akkor nem nyilatkoz- tak, csupán annyit mondtak, hogy a dokumentációt tanulmányozza a megyei környezetvédelmi ügynökség. Ezt követően a civil társadalom is megmozdult, több mint ezer szászrégeni lakos beadvánnyal fordult a környezetvédelmi hatósághoz, hogy akadályozza meg az enyvgyár létesítését.

A tiltakozók álláspontja

Az interneten elindított folyamodványban többek között „a szászrégeni gyerekek életéért, jövőjéért” fejtik ki aggodalmukat, és ezért „veszik fel a harcot a Kastamonu cégnél levő törökök mérgével”. A beadványt megfogalmazók szerint a PAL-lemez-gyár létesítése, az új munkahelyek teremtése tulajdonképpen egy ökológiai bombát rejteget, amely elborítja majd a Mocsárerdőt, a Görgény és a Laposnya völgyét. A beígért munkahelyek mellett tulajdonképpen nő a környezetszennyezés, ugyanis a levegőt rákkeltő porral, ugyanakkor a Marost szulfátokkal és szulfitokkal szennyezik majd. A „túlélő” fizetések mögött tulajdonképpen a drágábban beszerezhető zöldségek és gyümölcsök állnak, amelyeket majd a szennyezés miatt nem lehet a környékről megvásárolni. A felhívásban még az áll: „a törökök által a helyi költségvetésbe utalt pénz mellé azokat az összegeket is oda kell tenni majd, amelyeket a légszennyezés okozta betegségek kezelésére költenek.” A felhívás egyaránt fordul a románokhoz, magyarokhoz és szászokhoz, hogy írják alá a tiltakozást a Kastamonu „kombinát” létesítése ellen. A folyamodványt nemcsak a román parlamentbe, hanem az Európai Bizottság Brüsszelben székelő környezetvédelmi biztosához is eljuttatják.

… a helyhatóságiaké

A hangulatot felbolydító vitában egyesek Nagy András volt polgármestert is hibáztatják, amiért mandátuma alatt kibocsátott a tervezett enyvrészlegre városrendezési bizonylatot. A volt elöljáró a Népújságnak elmondta, a városrendezési bizonylat tulajdonképpen válasz volt egy jogos kérésre. Ez még nem jelenti azt, hogy az adott létesítményt megépítik, hiszen ez tulajdonképpen elvi beleegyezés, amelyet hosszas engedélyeztetési folyamat követ. Nemcsak a gyár, hanem bármely építkezés esetén így kell eljárni. Az építkezési engedélyeztetés előtt kell elkészíteni azokat a műszaki-gazdasági terveket, amelyeket szakemberek állítanak össze, s amelyekre alapozva születik meg majd a végleges döntés. Ezeknek elengedhetetlen tartozékai a környezetvédelmi, vízügyi, erdőgazdálkodási, a közművek által stb. kibocsátott engedélyek. És természetesen ennek a folyamatnak része a nyilvános vita is, ahol a lakosok is kifejthetik a tervvel kapcsolatos véleményüket.

Nagy András helyi tanácsosként és az RMDSZ helyi vezetőjeként kifejtette, alaposan, objektíven mérlegelni kell a terv műszaki paramétereit, de azt se felejtsük el, hogy a Kastamonu az egységét Azerbajdzsánba költöztetheti, hiszen ott is van egy gyára, és akkor akár 800 ember is munka nélkül maradhat. „Azt pedig végképp nem fogadhatjuk el, hogy olyanok a tiltakozás hangadói, akik nem értenek hozzá és rémhíreket is terjesztenek” – tette hozzá Nagy András.

Maria Precup polgármester megerősítette, az új részleg nem kap építkezési engedélyt, ameddig nincs meg minden jóváhagyása. „Azt szeretnénk, hogy független szakértőkkel is megvizsgáljuk a projekt környezeti hatását, mert elméletileg minden rendben lehet, olyan paramétereket írnak be a dokumentációba, amelyek megfelelnek, de lehet, hogy a gyakorlat mást igazol” – mondta a polgármester, majd hozzátette, fenntartásaik vannak a tervvel kapcsolatosan. Ha szükséges, akár referendumot is szervez, bár ez eléggé megterheli a helyi költségvetést, így megalapozottabb véleményt majd a környezeti engedélyeztetés – amelynek része a nyilvános vita is – folyamatában alakít ki.

Részletes tájékoztatásra készülnek

Megkeresésünkre Bodó Zoltán, a Kastamonu cég jogtanácsosa elmondta, a szakterületen nagy tekintélynek örvendő konszern érdeke, hogy a beruházás zökkenőmentes legyen. A vezetőség már felvette a kapcsolatot egy kolozsvári közkapcsolati céggel, amely tájékoztatót állít össze. Ezáltal közérthetően megmagyarázzák majd, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Elöljáróban a cég képviselője annyit elárult, hogy nem egy üzemet létesítenek, ahol előállítják az anyagot, hanem egy keverőrészleget, ahol a technológiai folyamatokhoz szükséges mennyiségben és minőségben állítják össze a ragasztóanyagot. Olyan gépsorokat állítanak be, amelyek kizárnak mindenféle szennyezést, hiszen a gyártás nem Szászrégenben történik. A terven nemzetközi hírnevű szakemberek dolgoznak, a legutolsó technológiát alkalmazva, amely maximális védelmet nyújt az alkalmazottaknak. A cég az engedélyeztetési folyamatok teljes transzparenciáját biztosítja, hiszen neki is érdeke, hogy betartsa a szakterületen alkalmazott európai normákat. „Annál furcsább viszont, hogy ki pénzeli az ellenkampányt, hiszen a minap több ezer vészkeltő színes szórólap jelent meg a nagyobb szászrégeni bevásárlóközpontok környékén, ezt egyetlen kezdeményező nem tudná megengedni magának” – mondta a jogtanácsos, majd hozzátette, hogy minden tájékoztatási eszközt kihasználva a cég azon lesz, hogy tisztázzon valamennyi kérdést az üggyel kapcsolatosan.

Kezdeti szakaszban a környezeti engedélyeztetés

A formaldehid alapú enyvrészleg környezetvédelmi engedélyeztetését tavaly kérte a Kastamonu Entegre cég. A környezetvédelmi ügynökség kért egy újabb beadványt, egy alaposabb tájékoztatót a cégtől, ezt a dokumentumot a napokban nyújtották be a Hídvég utca 10. szám alatti székhelyre. Ebben többek között az szerepel, hogy az üzem 100.000 tonna formaldehidet, 130.000 tonna enyvet dolgozna fel évente.

„A műszaki bizottság első engedélyeztetési gyűlésén kértük azt, hogy a cég rendelje meg a környezeti hatástanulmányt (studiu de impact), a rizikótanulmányt (studiu de risc) és egy alaposabb környezeti tanulmányt (studiu de evaluare adecvată), mivel az egységet a Mocsárerdő természetvédelmi terület szomszédságában építik majd fel. Ennek alapján nyilvánosságra hoztuk a cég szándékát. Az engedélyeztetési eljárás alapján a környezetvédelmi hivatal honlapján is megjelentek az adatok. Ezt tanulmányozva, több mint 1300 szászrégeni lakos kézjegyével ellátott tiltakozó beadványt juttatott el a környezetvédelmi ügynökséghez, amiben kifejezték szándékukat, hogy környezet- és egészségkárosító hatása miatt nem akarnak enyvgyárat a városban.

„Nem kell különösebb szakértelemmel megindokolják az ellenvetésüket. A panaszokat eljuttatjuk a tanulmányt készítőkhöz, akiknek kötelezően válaszolniuk kell majd a felvetésekre. Miután a cég bemutatja a tanulmányokat, elemezzük, nyilvánosságra hozzuk, és nyilvános vitát szervezünk. Megjegyzem, hogy ezeket a tanulmányokat, amelyeket a Kastamonu rendel meg, a környezetvédelmi minisztérium által engedélyezett szakértő cégek készíthetik el” – mondta Ştefănescu Dănuţ, a környezetvédelmi ügynökség vezetője –, majd hangsúlyozta: a tanulmányok elkészítéséig a környezetvédelmi ügynökség nem alakíthat ki véleményt az ügyben.

A környezetvédelmi szakember elismerte, hogy a formaldehidet katalitikus oxidációval metanolból állítják elő, amelyhez olajat keverve enyvet készítenek. A vegyi anyagnak valóban rákkeltő hatása van. De ezt olyan technológiával gyárthatják, amely minimálisra csökkenti a rizikót. Azt is megtudtuk, hogy az engedélyeztetési folyamatnak nincs határideje. A nyilvános vitát az értesítés közlésétől számítva 20 napon belül meg kell szervezni. A környezetvédelmi engedélyt a megyei hatóság bocsátja majd ki, miután meggyőződtek arról, hogy az egység valóban nem szennyez. Igen fontos része még az engedélyeztetési folyamatnak (nem a környezetvédelminek) a közegészségügyi vizsgálat is.

Ştefănescu Dănuţ megerősítette: az ügy egyelőre kezdeti szakaszban van, senki sem tud még biztosan arról nyilatkozni, hogy egészségkárosító-e vagy sem a tervezett enyvgyár.

Vajda György
e-nepujsag.ro

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére