Végre megtört a jég!

Szászrégeni Avantul – Argesul Pitesti 3-2 (1-1)

Nem csalás, nem ámítás: a tavaszi visszavágó során elsô ízben gyôzött a Szászrégeni Lendület együttese! A korábbi hazai pályás mérkôzéshez hasonlóan a hazaiak ezúttal is elismerésre méltóan futballoztak, egy sok gólos, eseménydús összecsapást követôen sikerült két vállra fektetniük a tabella negyedik helyezettjét.

A találkozó gyakorlatilag régeni góllal rajtolt, hiszen mindjárt a 3. percben Hrisca kitûnô ütemben indította a csapat gólzsákját, Puscast, aki elegánsan a hálóba gurított: 1-0. A 12. percben akár két gólos is lehetett volna Enyedi Andrei legénységének elônye, ám Stoica Vilmos 16 méteres lövését a vendégkapus remek érzékkel hárította. A vendégek két ízben is veszélyeztettek, ám Radescu kecsegtetô pozícióból jóval fölé emelt (19.), majd Stant alig 6 metérre a régeni kaputól Merdariu az utolsó pillanatban blokkolta. A találkozó jó színvonalú volt, a gólhelyzetek sûrûn adódtak mindkét kapu elôterében. A 26. percben egy jobb oldali beadást követôen Stanescu remek szögbôl fölé bólintott, majd egy perccel késôbb Stoica Vilmos ejtett lövése kevéssel kerülte el Vlasceanu kapuját. A 37. percben az egyébként jó replikát nyújtó vendégek kiegyenlítették a mérkôzés állását: egy jobb oldali szögletbôl Radescu hajszálpontosan Stan fejére küldte a labdát, aki mintegy 5 méterrôl, védhetetlen fejessel bevette a házigazdák kapuját.

A szép számú közönségnek a második játékrész is remek párharcot tartogatott. Az 53. percben a szászrégeniek újra átvették a vezetést: Puscassal már csak a kapus, Vlasceanu állt szembe, ám a hálóôrt találta el, a kiütött labda Bucinhoz került, aki a tizenegyespont közelébôl a hálóba küldte a pöttyöst. Az 56. percben Puscas 16 méterre a vendégkaputól erôtlenül lôtt, így Vlasceanu könnyedén hárított. Ezt követôen a mérkôzés hajrájáig a vendégek magabiztosan irányították a játékot, Cristian Negru gárdája a nagy területi fölény mellett perceken át fullasztó nyomást gyakorolt Demian kapujára. Hazai környezetben az Avântul ehhez hasonló nyomást csupán a feljutásra esélyes Fortuna Brazi ellen élt át. Miután Stanescu (69.) és Radescu (82.) hatalmas gólhelyzeteket hagytak ki, a játék képe alapján elkerülhetetlen vendéggól bekövetkezett: a 84. percben Enache pontos baloldali beívelesét Nila néhány méterrôl zavartalanul fejelte az üres kapuba: 2-2. Eközben a hazaiak elvétve próbálkoztak ellentámadásokkal, s a 64. percben remek gólhelyzetet dolgoztak ki, ám Puscas jó ütemben érkezô jobb oldali beadását a kisodródó Murar éles szögbôl mellé lôtte. Úgy tûnt, a 2-2-es döntetlen már elkönyvelhetô, ám a hosszabbítás elsô percében az Avântul megszerezte a három pontot jelentô találatot: ekkor Bucin jobb oldali beadásából Puscas a kaputerület vonaláról a hálóba fejelt, kihasználva Vlasceanu határozatlan kimozdulását: 3-2. A gólt hatalmas örömmel fogadta az együttes, hiszen ez azt jelentette, hogy végre sikerült megszerezni a tavaszi idény elsô gyôzelmét! Valószínûleg ez a siker az elsô és utolsó is egyben, hiszen a záró fordulóbeli, tatrangi találkozón (a csoport éllovasa ellen) a vereség elôre borítékolható…

A két csapat összetétele:

* Szászrégeni Avântul: Demian – Hrisca (85. Peres), D. Razvan, Merdariu, Truta, Gergely, Bucin, Zsigmond, Murar (83. Nagy), Stoica V. (76. Stoica R.), Puscas (90+3. Maris).

* Argesul Pitesti: Vlasceanu – Calin C. (72. Paraschivescu), Hapaina, Baicu, Stan, Nila, Dita, Stanescu, Radescu, Enache, Avramescu.

Játékvezetôk: Gligoras Liviu – Catana Gabriel, Dutu Ionut (mind Târgoviste).

Szabó Antal-Lóránd

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Háromgólos hátrányból egyenlített.

Marosvásárhely a megyei rangadón Megyei rangadóval zárult a labdarúgó 3. liga idénye. A 9. csoport …