Az EMNP nem indít önálló listát

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem akarja kockáztatni az erdélyi magyarság európai parlamenti (EP-) képviseletét, ezért a kialakult helyzetben nem indít saját jelöltlistát a májusi EP- választásokon, ugyanakkor felkéri a párt védnökét, Tôkés László EP- képviselôt, fogadja el a Fidesz felkérését, és induljon a Fidesz-listán újabb brüsszeli mandátumért – jelentette be vasárnap Toró T. Tibor, a párt elnöke.

Kifejtette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elutasította az EMNP azon kezdeményezését, hogy az erdélyi magyar politikai szervezetek hozzanak létre választási koalíciót, és szombaton az RMDSZ nyilvánvalóvá tette, különutasként indul.

Az EMNP Országos Választmánya székelyudvarhelyi ülésén úgy értékelte, az RMDSZ az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét kockáztatja, amit ebben a helyzetben csak úgy lehet biztosítani, ha Tôkés László a Fidesz jelöltjeként szerez mandátumot hét éve megkezdett brüsszeli munkája folytatására. Az EMNP megerôsítette, hogy védnökét, Tôkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetve a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács elnökét tartja legalkalmasabbnak az erdélyi magyarok brüsszeli képviseletére.

A 2009-es EP-választásokon az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által létrehozott Magyar Összefogás listája – a román választók alacsony részvétele közepette – a leadott voksok kilenc százalékát kapta meg. A választási hatóságoknál RMDSZ-jel alatt bejegyezett közös listát Tôkés László, az EMNT elnöke vezette, mellette az RMDSZ két politikusa, Winkler Gyula és Sógor Csaba szerzett még EP- mandátumot.

Romániának 32 helye lesz a május végén megválasztandó Európai Parlamentben. A romániai magyarság az ország lakosságának hat és fél százalékát teszi ki. A 2012-es parlamenti voksoláson az RMDSZ a képviselôházi voksok 5,13 százalékát, az EMNP a szavazatok 0,64 százalékát szerezte meg. A választási küszöb ötszázalékos volt.

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …