Nem engedélyezték a felvonulást, de lesz megmozdulás

A marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean szerint betiltották a március 10-ei felvonulást és hétfőn délután erről értesítették a szervezőket, ezért ezután – szerinte – bűncselekmény a mozgósítás és a részvétel. A törvény szerint azonban mindezért indokolt esetben csak pénzbírság róható ki, Izsák Balázs szerint pedig megtartják a megmozdulást.

marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean megkereste szerkesztőségünket, és elmondta: Romániában nem lehet nyilvános gyülekezést szervezni a polgármester beleegyezése nélkül.

„Szó sincs arról, hogy a gyülekezési vagy a vélemény-nyilvánítási jogokat korlátozzuk. A véleményező bizottság, amelynek tagja a csendőrség, a rendőrség, a közúti rendőrség, a tűzoltóság és a helyi rendőrség képviselője is, tehát szakmai szempontokat figyelembe véve úgy döntött, hogy munkanapon nem lehet megszervezni ezt a felvonulást. A véleményező bizottság javaslatára a polgármester is elutasította a jóváhagyást, hiszen ha nem így tett volna, akkor viselnie kellett volna a felelősséget, ha bármilyen incidens történt volna. Hétfőn délután az 1742-es számú átiratban értesítettük Izsák Balázst, hogy a megemlékezést a Székely Vértanúk emlékművénél jóváhagytuk, viszont a Postarét és a Főtér között tervezett felvonulást nem. Ezért ha mégis megtartják, akkor az bűncselekménynek minősül, és az ügyészségnek kell majd kivizsgálnia a szervezők és a résztvevők tettét. Mivel írásban értesítettük a szervezőket, ezután mindenfajta mozgósítás, hívogatás a büntető törvénykönyv hatáskörébe tartozik” – fogalmazott Valentin Bretfelean.

Megkeresésünkre Izsák Balázs elmondta, valóban megkapta hétfő délután az átiratot, amelyben engedélyezték a március 10-én 17 órakor a Postaréten kezdődő megemlékezést, a felvonulást viszont nem, ezért megmozdulásra hívják az embereket. „Ezek után miként lenne bűncselekmény a mozgósítás, hiszen mi mindenkit a 17 órai rendezvényre hívunk” – mondta.

Az 1991. évi 60-as, 2004. szeptemberében újraközölt törvénynek a bírságokra vonatkozó 25. cikkelye értelmében a törvény előírásainak megszegése fegyelmi, pénzbeli, polgári vagy bűnügyi felelősséget von maga után. A 26-os cikkely pedig leszögezi, hogy pénzbírság róható ki abban az esetben, ha be nem jelentett vagy betiltott nyilvános gyülekezést mégis megtartanak; ha nem tartják be a bejelentett időintervallumot, menetirányt, helyszínt; ha a be nem jelentett vagy betiltott rendezvényen azután is részt vesznek, miután a hatóságok a helyszín elhagyására szólítottak fel. Bűncselekménynek – a 29-es cikkely szerint – minősül a fegyverek, robbanó- és gyúlékony anyagok stb. bevitele, valamint – a helyzet súlyosságától függően – a szervezőkkel vagy a hatóságokkal szembeni erőszak.

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Marosvásárhelyen, a 2-es számú járóbeteg-rendelőnél is leadhatók. Lejárt szavatosságú gyógyszerek.

Július elsejétől Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó 2-es számú járóbeteg-rendelő székhelyén is leadhatja …