Szászrégeni Avântul – Papolc FC 4-1 (3-1)

Könnyed hazai siker

A labdarúgó harmadosztály alapszakaszának utolsó elôtti játéknapján Enyedi Andrei legénysége a Kovászna megyei Papolc FC-t látta vendégül. A találkozót szépszámú nézôsereg elôtt rendezték.

A tavaszi visszavágó során még nyeretlen házigazdák remekül kezdték az összecsapást, olyannyira, hogy már a 10. percben kétgólos elônyt mutatott az eredményjelzô. Az elsô találatot a 7. percben jegyezhettük: ekkor Stoica Vili kitûnô kiugratása után Rozenfeld egyedül találta magát a kapussal és egy szép mozdulattal, mintegy 14 méterrôl átemelte a pöttyöst a kimozduló hálóôr felett. Három perccel késôbb Moldovan egypontos indítást követôen, közelrôl magabiztosan továbbított Rusandu hálójába. Az Avântul a két gól birtokában sem állt le, ezután is folyamatosan támadta a vendégkaput, így újabb gólhelyzetei adódtak: a 13. percben Moldovan duplázhatott volna, ám kecsegtetô pozícióból mellé lôtt. Egy jól sikerült, látványos összjátékot követôen Truta ívelt a papolci kapura, ám a labda kevéssel ugyan, de elkerülte Rusandu kapuját (22.). A játék képe alapján a harmadik hazai gól teljesen logikus módon érkezett: a 28. percben Ungur jobb oldalról elvégzett szabadrúgása után Moldovan mintegy 9 méterrôl, védhetetlen lövéssel bevette a vendégkaput. A csak ritkán, ám elszántan támadó papolci gárdának a 33. percben sikerült lefaragnia a hátrányból: ekkor Manole könnyedén elhúzott a bal szélen, s pontos passzát a jól helyezkedô Cretulescu közvetlen közelrôl a léc alá küldte: 3-1. Három perccel késôbb Truta újabb régeni helyzetet puskázott el, miután teljesen zavartalanul, a büntetôterület szélérôl erôtlen lövést küldött Rusandu kapujára. Az elsô félidô utolsó percében Madularea 17 méteres lövésénél a hazaiak kapuvédôje résen volt.

A második játékrész szinte teljes egészében a szászrégenieké volt. Enyedi Andrei tanítványai elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak. Lendületes támadásaiknak köszönhetôen állandó veszélybe sodorták Rusandu kapuját. Az egyetlen bökkenô csupán a helyzetek kihasználásával volt. Ezen a mérkôzésen a kihagyott hatalmas gólszerzési lehetôségek koronázatlan bajnokai Moldovan Andrei, valamint Truta Traian voltak… Öt-hat olyan ziccert sikerült elpuskázniuk (Truta a 47., 64., 77. valamint Moldovan a 61., 72. és 86. percben), amelyekre azt szokták mondani, hogy sokkal nehezebb kihagyni, mint értékesíteni… Valahányszor ajtó-ablak helyzetben találták magukat vagy naggyá tették a vendégkapust, vagy pedig könnyelmûen mellé gurítottak. A számtalan helyzet mellett a 66. percben Ungur egy büntetôt is kihagyott, laza rúgását a vendégek hálóôre viszonylag könnyedén hárította. Noha Ungur a tizenegyes pontról képtelen volt betalálni, a 88. percben mintegy 35 méterrôl egy jól eltalált lövéssel végül mégis bevette Rusandu kapuját, beállítva ezzel a találkozó végeredményét: 4-1.

Lendületes, jó iramú, helyenként tetszetôs játékkal a szászrégeniek megszerezték elsô gyôzelmüket a tavaszi idényben. A gólhelyzetek számát tekintve az eredmény akár 9-2 is lehetett volna, ám nem hagyható figyelmen kívül, hogy a látottak alapján a papolci együttes a VI. csoport egyik legszerényebb gárdáját képezi.

A két csapat összetétele:

* Szászrégeni Avântul: Negru – Hrisca, Dan R., Macarie, Siplacan, Ungur, Truta, Bucin (58. Luca A.), Rozenfeld, Stoica V. (69. Gergely), Moldovan (87. Maris).

* Papolc: Rusandu – Zaharia, Marincea, Stana, David, Teodorescu (57. Streza), Tufaru, Manole, Damian, Madularea, Cretulescu.

Játékvezetôk: Brasovean Cristian – Nasc Iosif (mindketten Kolozsvárról), Sava Ionut ( Nagybányáról ).

Szabó Antal-Lóránd

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Háromgólos hátrányból egyenlített.

Marosvásárhely a megyei rangadón Megyei rangadóval zárult a labdarúgó 3. liga idénye. A 9. csoport …