Csak jól szervezetten harcolhatjuk ki az autonómiát

Álmodozni lehet, sőt sokszor kell is. De az autonómi nem lehet álom, egy elérhető célnak kell lennie.  De az autonómia kevesebb is mint a cél, hiszen inkább egy eszköz amivel megoldani reméljük a jelenlegi tarthatatlan helyzetet. Nagyjából megvan tehát a cél, de formailag még mindig nem tiszta. Milyen autonómiát is szeretnénk? Kérjük, vagy felépítjük mi magunk. Az biztos, hogy tudjuk kitől kell kérni, vagy kivel szemben kell építkezni. De tudjuk-e, hogy kik a szövetségeseink? Vagy egyáltalán vannak-e? Vannak, sajnos még nem épült ki az intézményes hátterük, de vannak.

Tudjuk-e, hogy mikor akarjuk? Természetesen sokan rávágják, hogy azonnal, de ez megint a az álomkategória. Mindannyian tudjuk, hogy ez évek kérdése, de nem mindegy hány évről van szó. Az biztos, hogy minden elvesztegetett hónap sokszorosára növeli a távolságot a jelen és az önrendelkezés pillanata között. Éppen ezért tudnunk kell, hogy milyen úton megyünk végig. Abban biztosak lehetünk, hogy az RMDSZ útja sehova sem vezet, vagyis tudjuk, hogy a bűvös 5 százalék alá. A kérdés az, hogy mikor. 25 után, a románok jó része az RMDSZ miatt ítéli el a magyarokat.

Egy magyar párttal nem fog menni, de még két magyar párttal sem. Erdélyi koalíció kell, a Német Demokrata Fórum a Sabin Gherman vezette román regionalisták és azok a magyar pártok amelyek hajlandóak csatlakozni a koalícióhoz. Ez az egyetlen megoldás, csakis így sikerülhet 2016-ban olyan önkormányzati erőre szert tenni, amely a parlamenti választásokon döntési pozícióba helyezi az erdélyi erőket. Vegyes pártról szó sem lehet, ez nálunk nem működhet, nem is működne. Éppen ezért az elkövetkező két év az erdélyi párbeszéd időszaka kell legyen.

A szászoknak újra fel kell ismerniük történelmi szerepüket, az őket otthagyó Klaus Johannis-t pedig el kell felejteni, a románoknak föl kell építeniük az erdélyi pártjukat, de egy egyesület is megteszi, nekünk magyaroknak pedig segítenünk kell őket, és meg kell győznünk vezetőinket az erdélyi koalíció fontosságáról. Ezen lépések megkezdődtek, de fontos a tömegek támogatása is és sokszor a kritikája is. Ha valami maradandót akarunk építeni akkor az alapoktól kell kezdeni, ezért nem kell megijedni ha a módszerek másak mint az elmúlt 25 évben. Hajrá Erdély!

Fancsali Ernő

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …