Az Oktoberfesthez hasonló, tavaszra hangolt Maifest (majális) a szászrégeni szászok – és nem csak – hagyományos ünnepe. Ilyenkor megmozdul az egész város, ünneplik a tavasz érkeztét, az anyák napját az evangélikus templomban, a városban és a Kerekerdőben.
Idén május 11-ére időzítették az ünnepséget. Már a reggeli órákban érezni lehetett a készülődés lázát a városban, népviseletbe és ünneplőbe öltözött fiatalok, meglett és időskorú emberek az 1300-as évben befejezett templom felé vették az útjukat.
A több mint hét évszázados, gótikus templom képtelen arra, hogy befogadja az ilyenkor sok száz, de tán ezer fölöttire becsült ünneplők áradatát, így aztán sokan a templomudvarra szorulnak, de amint az ottani nyüzsgés, az ismerősök tereferéje, a gyerekek önfeledten is fegyelmezett hancúrozása bizonyítja, nemigen bánják a kiszorulást.
A templomudvaron legalább ötféle változatát lehet regisztrálni a szász népviseletnek: attól van ez, hogy nem ugyanarról a településről valók. Két meglett atyafi flangál az árnyat adó hatalmas hársfák alatt, az öltözetükből arra gyanakszom, hogy a Szepesség egykori szülöttei, Zipserek lennének, merthogy olyan cipceres a pörge kalapjuk, meg – Uram bocsá’ – a tekintélyes sörhasuk. No persze, utóbbi alapján lehetnének bajorok, szászok, thüringiaiak, hesseniek…, vagy bármilyen németek.
A nem-régeni eredetűeket fel lehet fedezni abból, hogy nem a templom belseje felé pillantgatnak, inkább sandán felfele, a torony magasságába, aztán, ha nem észlelik a ferdeséget, csalódottan, mintha csak véletlenül esne, elcsámborognak kissé odébb, jobb szöget keresve, hogy hátha-hátha bejön az a fránya szemmérték. Hiába – a régeni szász templom még mindig arról nevezetes, hogy ferde a tornya, nem arról, hogy a 14. század elején épült. Nem egy Pisa, de a miénk…
Ahogy keresztül kasul járom a templomudvart, egyre gyakrabban üti meg a fülemet magyar szó. Szász népviseletű ifjonc magyarul szól az anyukához, szász hacukában flangáló éltesebb urak magyarul komáznak egymással, s szigetekben álló családi csoportok magyarul csevelyegnek. Hát itt már minden szász magyar? – töprenkedem, miközben román és német szavak is beszüremkednek a tudatomban.
A kijelölt – és kifüggesztett – időponthoz viszonyítva fél órával később ér véget az istentisztelet. Ennyit a német pontosságról – nyugtáznám a történetet, ha rögtön fel nem fedezném, hogy a lelkészek hárman vannak, aztán később az is kiderül, hogy az eredeti „menetrendhez” viszonyítva több volt a prédikáció, egy innen a kantonok országába elszármazott lelkész is szót kapott.
Amúgy senki nem izgatja magát a késés miatt, lassan, komótosan eregélnek kifele a templomból a kezükben sárga virágot tartók – érdekes, majdnem mindenki kapott ilyet, akkor én miért nem? –, kezet szorítanak a három lelkésszel, még egy-két szót is váltanak, s az sem hozza ki a sodrukból, hogy a templom kapujában menetelt-sürgetően rázendít a rezesbanda. Fölösleges is lenne az aggodalom, végül úgyis minden belezökken az eltervezett kerékvágásba, egy pónifogat német, román és uniós lobogóval kivágtat a menet élére, utána beáll a szászrégeni városi fúvószenekar, s a tömeg elindul a főtér felé. A rezesbanda diktálja a sétáló-iramot, a főtér felé vezető utca telides-teli vonuló emberekkel, hömpölyög az áradat, s lassan belepi a parkot szegélyező utcákat, majd az emberkígyó elindul a Kerekerdő felé a kaptatón. Itt már értelemszerűen nem fújnak a rezesek, inkább csak lihegnek.
A Kerekerdő szállója és étterme melletti tisztás színpada körül szétfolyik a tömeg, mint egy fegyelmezett lávafolyam. A népviseletesek a szélek felé – fel kell majd lépniük –, a plebs középre a padokra, vagy az erdőszél árnyékába. A város polgármestere, Maria Precup, a Német Demokrata Fórum (NDF) helyi elnöke, Zayzon Róbert és a három evangélikus lelkész üdvözlete után Manfred Schüller, az ausztriai szászok egyesületének elnöke is üdvözölte fellépőket s ünneplőket.
A marosvásárhelyi Papiu iskola német tánccsoportja nyitotta a fellépők sorát. Kreuzpolkd, Patschgalopp, s ki tudná felsorolni még, mi minden porzik a lányok-legények csizmája, cipellője alatt
Zayzon Róberttel beszélgetünk. Elmondja, hogy a meghívott fellépők száma megközelíti a háromszázat. A németországi, ausztriai és svájci vendégek mellett pedig az ország csaknem minden olyan településéről jöttek vendégek, ahol szászok is laknak. „Németországból például mindig eljön Stephan Jung barátunk, aki születésileg bátosi, most pedig Vízaknán van vállalkozása” – példálódzik magyarul az elnök. A kérdésre, hogy akkor most már minden régeni szász magyar-e, nevetve válaszol: „Nekem édesanyám volt szász, aztán, hogy tizenharmadik éve vagyok a Német Demokrata Fórum helyi elnöke, gyakran rám kérdeztek – mi is vagyok tulajdonképpen? Kutatni kezdtem a családfákat, aztán mostanra kiderült – 73 százalékban vagyok szász. Az senkinek ne legyen furcsa, hogy itt három nyelven besszélnek. A tősgyökeres régeniek mindig is anyanyelvi szinten beszélték a három nyelvet. Ez így volt rendjén, s így lenne ma is.”
Közben a placcon a papiusok a beszterceiekkel keverednek, s ropják, most már együtt a polkát. A besztercei Regenbogen (Szivárvány) s a vásárhelyi táncosok úgy mozognak, mintha már időtlen idők óta együtt gyakoroltak volna.
Michael Liebhardt orvossal, a Fórum marosvásárhelyi központja elnökével beszélgetek. „Huszonhárom éves hagyomány ez Szászrégenben, de tulajdonképpen egy még sokkal régebbinek az újra-felfedezése, felújítása. Láthatja – Erdély minden részéből eljönnek ide, mint ahogyan a régeniek is elmennek mindenhova, ahova meghívják őket ilyen alkalmakkor. Nagyon szép hagyomány, aminek az éltetése létszükséglet számunkra. Az idei Maifestnek még nagyobb jelentőséget ad, hogy a Német Demokrata Fórum megalakulásának 25. évfordulóján kerül rá sor” – mondotta el az elnök.
Időközben a színpadon a szászrégeni művelődési ház Rügyecskék fiatal és idős csoportjai, majd az ugyancsak szászrégeni Goldregen (Aranyeső) gyerek- és felnőttcsoportja gyönyörködteti a nézőket.
Két polka között a svájci Klaus Neugeborennel beszélgetek. Ő 1976–80 között a szászrégeni evangélikus templom lelkésze volt, utána hagyta el az országot. Bár sokszor volt már itthon a barátoknál, Maifesten még sohasem vett részt. Csodálatos ez az ünnepség, mondja, s ígéri, hogy ezután gyakrabban jön majd, most, hogy 2010-től nyugdíjas lett, lehetősége nyílik itthon is prédikálni
Mint érdekesség említi – 1925-ben az ő nagyapja javította a szászrégeni evangélikus templom bádog tetőzetét, 1976-ban az ő lelkészsége alatt festették újra a templomot a Lemn-metal szövetkezettel. Elmesél még egy érdekes történetet: „A feleségemmel voltunk itthon, ő bement egy üzletbe, s ott a kiszolgálónő, látva hogy külföldi, azt mondta, ez itt Régen, beszéljen románul. A feleségem nem tudta mire vélni a dolgot, s csak akkor világosodott meg, amikor egy másik kiszolgálónő kijött utána az utcára, elnézést kért a kolléganője viselkedése miatt. Na, ez az, ami itt régen nem történhetett meg, s aminek most sem lenne szabad megtörténnie” – hessegeti el a történetnek még az emlékét is az immár svájci állampolgárságú szászrégeni lelkész.
Bakó Zoltán – székelyhon.ro
