Elvesztettem bizalmam a minket képviselni hivatott elől járóinkban. Türelmem is elveszett. És elegem van kakukkékból. Őseim fészket raktak a Kárpátok ölén, városokat hoztak létre és egyetemeket. Szárnyaink alá vett tojásokban lapul az ellen. Saját fiókáinktól szabadulna. Hát senki nem veszi észre a fészekből kilökött fiaink tetemét?
Szégyellnem kéne magam. Szavaimért, őseimért. Mert elvárják tőlem kakukkék. És a nyelvemen beszélő kaméleonok. Elvárják tőlünk, hogy némán félreálljunk és átadjuk, amit vérrel és verítékkel felépítettünk. Hol vagytok szigetvári hősök, egri csillagok? A magyarság megalázása összefogásra kéne késztessen. Pártállástól függetlenül síkra kéne szállni félreállított magyar orvosainkért, tanárainkért, és megannyi megalázott jóravaló egyszerű magyar emberért, mert egyre pimaszabb és kendőzetlenebb az ellenünk folyó hadjárat.
Kellene szégyelljem magam, mert „pogány” őseim állítólag nácik és fasiszták lettek, de hidegen hagy ez a vád. Érzéketlenné tett egyesek túlzott érzékenysége. Merthogy szerintük még mindig várni kéne bizonyos kényes kérdések feszegetésével, hogy ülepedjenek le az indulatok, hegedjenek be a sebek. Az övékéi. Nekünk ne legyenek indulataink és fájó sebeink.
Azt mondják, most még ne kérjek, a politikai konstelláció nem kedvező. Én azért is kérek. Tiszta vizet a pohárba! Mert szomjúhozom. A szabadságra, melyet őseim még ismertek. Ha behunyom szemem, én is érzem: szívek dobbanása, paták dobogása, nyilak suhogása, árnyak suhanása…
Mindig lesz, kit sérteni fognak jogos követeléseink. Ez csak kifogás, az időhúzás cselvetése. Tolvaj fél a lopástól.
A magyarság sokat adott a környező népeknek. Ezek után erőszakkal és fondorlatosan még el is vettek tőle. Itt az ideje, hogy kapjon: területért jogokat, Trianonért autonómiát, egyetemért önálló magyar tanszéket! És még sorolhatnám, de lássuk be, ez tüneti kezelés lenne csupán, a baj forrása: Trianon. Ma még van értelme küzdeni, mert van kiért. Ne várjuk meg, hogy mindannyiunkat kilökjenek a fészekből!
Ki-ki vívja meg a hétköznapok apró csatáit, kezdve a szép magyar szó használatával ellenséges tekintetek ellenére is. Felvidéki testvéreinkhez hasonlóan mondhatjuk: ha kell a pénzünk, kérjék magyarul is! Ne restelljük számon kérni a magyar érdeket Brüsszelbe vinni kívánó RMDSZ-t, hogy 25 évnyi érdekvédelem miért nem volt elegendő a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére!? A Bolyai Egyetem, mint újra létesített magyar nyelvű állami egyetem elsikkasztása után a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet is eladták.
Ne nézzük tétlenül civil szervezetek áldozatos küzdelmét jogaink kivívása és megtartása végett, és ahelyett, hogy lekicsinyelnénk eredményeiket, elmarasztalnánk nemzetmentő ténykedésük létjogosultságát, inkább kapcsolódjunk be legalább egy támogató aláírással. Ne legyintsünk, amikor magyar asszonyaink és férfiaink magánszemélyként kétnyelvű piaci árcédulákat osztogatnak, halhatatlan íróknak, költőknek állítanak szobrot. Ne merjük azt mondani, hogy maguknak keresték a bajt, mert megnyílik alattunk a föld! És ne feledjük soha: aki embernek nem jó, az magyarnak is csak alávaló lehet!
Véreim, ne hagyjuk elnéptelenedni a Kárpát-medencét! Megveszekedett időknek vagyunk tanúi. Vad, idegen, madarak fiókái próbálgatják szárnyaikat elhagyott fészkeinkben, miközben rendre csillagösvény felé szállnak a lármafa-gyújtók…
Kürti Jenő
Marosvásárhely
