Negyedszer ébredt a gernyeszegi kastély

Több nemzedéket és kultúrát fogadott „szárnyai alá” szombaton a gernyeszegi Teleki- kastély. A nagyközönség elôtt negyedszerre megnyíló grófi hajlék minden korosztály számára kínált valami emlékezeteset, az évszázados fák alatt szaladgáló, a kastély udvarán társasjátékozó, kézmûveskedô gyerekek, a letûnt korok hangulatát egy pohár sör mellett ízlelgetô fiatalok és a patinás termekben személyes emlékeket visszajátszó idôsebb korosztály is fénnyel telítôdött, megpihent ezen a napon. Ami pedig az etnikai sokszínûséget illeti, bár a rendezvény megnyitójának kizárólag magyar közönsége volt, a késôbbiekben román látogatókkal és angol vendéggel is találkoztunk.

A Gernyeszegi Teleki Kastély Egyesület a 65 éve bekövetkezett államosítás felidézésére összpontosított a minden eddiginél gazdagabb rendezvény szervezésekor. A kastélynap elsô mozzanata – talán jelzésértékûen – a 17 éves Ferencz András Közép-erdélyi kastélyok. Válaszúttól Marosvécsig címû fotókiállításának megnyitója volt. Ezt megelôzôen Kálmán Attila történész, majd gróf Teleki Kálmán, a kastély tulajdonosa köszöntötte az egybegyûlteket.

– Egy kastély életében fontos, ha belakják, ha élet van benne, ebben pedig a családnak van fontos szerepe. A gernyeszegi Teleki család visszatért, és próbálja széppé tenni, visszaadni a kastélyt a közösségnek – mondta a történész. Gróf Teleki Kálmán a pillanat fontosságára hívta fel a figyelmet, és hangsúlyozta, a család önerôbôl nem tudja megmenteni a kastélyt, ahhoz mindenkinek a munkájára szükség van.

Kastélysorsok tizenéves szemmel
„Elhagyatva, megkopva, romjaikban történelmünk fontos tanúi. A kastélyokba azonban lassan visszatér az élet. Jelentheti ez azt, hogy a 65 évvel ezelôtt eltüntetett erdélyi arisztokrácia is elfoglalja az ôt megilletô helyet a közéletben…?” – olvashatták Kozma Attila gondolatait a kiállítás anyagát ismertetô plakáton. A megnyitón a történész azt emelte ki, hogy a rendeltetésüket 1949-ig teljesítô mûemlékek több mûvészeti irányzat ôrzôi a reneszánsz kortól a 19. század végének építészeti stílusáig, de nemcsak mûépítészileg, hanem történelmük miatt is figyelemre méltóak.

– Tíz-tizenöt éve kezdôdött el a kastélyok megmentése. Ez egy lassú folyamat, rengeteg önkéntesen, szeretetbôl végzett munka tartozik hozzá. A kastélyokat csak a szeretet mentheti meg – tette hozzá a történész. A nagy felbontású fényképeket sajátos panoramikus képfeldolgozással alakító bolyais diák alkotásait Plájás István a fotómûvész szemével láttatta.

– Meglepô, hogy egy tizenhét éves fiatal ilyen kiállítást tud összehozni, és az is, hogy nem csúcstechnológiával, hanem kézi munkával dolgozik. Amikor két szögbôl fotózunk, a vonalak sohasem találkoznak. Ferencz András ezt is megoldotta, lehetetlen megtalálni, hogy hol ragasztotta össze a lefotózott darabokat. De még ennél is dícséretesebb a témaválasztás, az a hagyaték, amire igyekszik felhívni az emberek figyelmét.

Idôutazás kicsiknek és nagyoknak
A tárlatnyitó után Kozma Attila a Visszatérôben a Teleki-kastély címû dokumentumfilmet ajánlotta a közönség figyelmébe, amelyet tavaly a Simonffy Katalin kezdeményezte negyedik médiatáborban az Erdélyi Televízió munkatársaiból, illetve a Babes-Bolyai Tudományegyetem újságírás és média szakon tanuló diákjaiból szervezôdött stáb készített Keresztes Péter rendezô-operatôr irányításával. A helyi lakosok kastélyhoz fûzôdô emlékeibôl születô alkotást ez alkalommal többször is megtekinthették az érdeklôdôk.

Ferencz András kiállítása mellett, a szomszédos teremben az erdélyi fônemesség 1949 utáni életét megörökítô tárlat várta a látogatókat. A kiállítás többek között arra is választ adott, hogy a vagyonukból kiforgatott földbirtokosok milyen „kenyérkeresô” foglalkozásokat végeztek Marosvásárhelyen, név szerint megnevezve az asztalosokat, ácsokat, bolti eladókat, cipôtalpalókat, egér- és patkányirtókat, állatgondozókat és még számtalan, betûrendbe szedett szakma nemesi származású mûvelôit.

A kora délutánt a gyereknép számára többállomásos kalandjáték tette izgalmassá. Korhû öltözetben várták a hajdani „kastélylakók”, hogy a kis játékosok megtalálják ôket a termekben vagy a kertben, és a feladatok teljesítése – labdadobálás, kirakós, várépítés, találós kérdés – után kiérdemeljék az udvarhölgyi, udvarmesteri címet.

154 család kálváriája
Kastélynapi újdonságnak számított az erdélyi fônemesség államosítás utáni életét felidézô két beszélgetés, melynek során gr. Teleki Kálmán és gr. Kálnoky Tibor, majd gr. Haller Béla és gr. Degenfeld Schonburg István pergette vissza az idôt. Az emlékezés elôtt dr. László Márton történész villantotta fel a sötét színjáték elôzményeit. Az izgalmas ismertetô során elhangzott, hogy az 1848 nyarán kezdôdött államosítás elôször a bankok, bányák, fôbb infrastruktúrák, a vasút és a hajóparkok felé irányult, a következô évben pedig a gyógyszertárakat, majd a bérházakat is célba vette. A nagybirtokok államosítása nemcsak az ingó és ingatlan vagyon eltulajdonítását jelentette, a volt tulajdonosokat az osztályharc nevében kényszerlakhelyre szállították. Éjszaka törtek rájuk otthonukban, és rendszerint mindössze egy tízkilós csomagot engedélyeztek elvitelre.

– 1949. március 2-án este 8 órakor indult be a gépezet. Egyidôben hajtották végre a listán szereplô családoknál, azért, hogy azok ne tudják egymást értesíteni, és ne legyen mód a menekülésre. Maros megyében 90 birtokot és 154 családot érintett az államosítás. Egy alkalommal az egyik szolgát is felpakolták a teherautóra, mert azt hitték, hogy családtag, ez az ügy késôbb tisztázódott. Az elkobzott javakra a Nemzeti Múzeum, illetve az Akadémia tartott igényt, a bútorok egy része helyi vállalatokhoz és iskolákhoz került. A javakról készült leltárok sok esetben nem találtak, a vagyontárgyak eltûnését nem lehetett nyomon követni – hangsúlyozta a történész.

Félig a föld alatt
Gróf Teleki Kálmán megdöbbentô részletességgel idézte fel a Görbe utca 52. szám alatti, 25 négyzetméternyi szuterén berendezését, ahol a kilakoltatás után 19 éven át lakott a család – kezdetben hatan, aztán egyre kevesebben –, a félig föld alatti otthonét, amelyben édesapja „passzióból” fogta a patkányokat.

Az államosítás elôtti éveket az idôsebbektôl hallott történetekbôl elevenítette fel a Teleki család leszármazottja, akit, 1947-es születésû lévén, nem kötnek személyes emlékek ahhoz az idôszakhoz.

– A szüleim itt éltek, a kastélyban. Apám mintagazdaságot vezetett. 1944-ben, amikor a front közeledett, Pomázig menekültek. Budapest mellett vészelték át a háborút. Azután apám, aki nagyon kötôdött Erdélyhez, a hazatérés mellett döntött. Üres kastély fogadta a szüleimet, egy kicsit a németek, keményebben a falu hordott szét mindent, ami pedig megmaradt, azt a szovjet csapatok tüntették el. 1945-tôl újra itt lakott a családunk, de a testvéreim Vásárhelyen tanultak, így ôk nem élték át azt a súlyos, márciusi éjszakát.

A Teleki család leszármazottja azt is elmesélte, hogy édesapja hogyan szerezte vissza az eltulajdonított bútorokat a falubeliektôl. Megbízható emberektôl derítette ki, hogy kinél vannak a javak, szekérrel ment el a szóban forgó házakhoz, aztán igen diplomatikus módon vette vissza tulajdonát, mondván, „jaj, Pista, hogy örülök, hogy azt az asztalt nekem megtartottad.” Az államosítás során azonban mindent lefoglaltak a párt emberei.

– Tizenhét éves koromig soha nem utazhattam a szüleimmel – ezt érzékelte leginkább az életet ellehetetlenítô tiltásokból az egykori gyermek, aki a milícián való kötelezô „jelenéseket” viszont egészen viccesnek találta, ott ugyanis „vidám társadalmi élet zajlott” akkoriban.

Gróf Teleki Kálmán apja többek között a rókatelep kocsisaként biztosította családja megélhetését, édesanyja nyelvórákat adott. Ami a tanulási lehetôségeket illeti, bátyja fémipari líceumot végzett, 1952-ben „normális körülmények között” érettségizett, Böske nôvére 14 éves korától dolgozott, így esti tagozaton végezte a középiskolát, Juliánna nôvérét pedig 11. osztályban eltávolították az iskolából. Kálmán hét osztályt járt Vásárhelyen, és mivel itt nem volt lehetôsége továbbtanulni, Vajda-hunyadon végezte a középiskolát. A kiszolgáltatottság korának legsötétebb pillanata számára 1957-ben, egyik nôvére letartóztatásakor következett be.

– Gondolt-e a család a kivándorlásra? – tette fel az egyik alapkérdést Kozma Attila.

– Ez nálunk folyamatosan téma volt. A szüleim úgy gondolták, hogy itt mindig is hátrányos helyzetben lesznek, innen meg kell próbálni elmenni – mondta gróf Teleki Kálmán, aki 1982-ben telepedett ki Belgiumba, 11 évvel azután, hogy nôvére Németországba ment férjhez.

„Nem látom a romokat”
A gernyeszegi Telekiek sorsát a kôröspataki gróf Kálnoky család élettörténetével állította párhuzamba a történész. Gróf Kálnoky Tibor a Nyugaton élô fônemesség szemszögébôl elevenítette fel az erdélyi birtokok államosításának idôszakát, illetve az azt követô évtizedeket.

– Amerikában csak a pénz számított, a létért kellett küzdeni – mondta a gróf, akinek nagyanyja az „új világban” felszolgálóként kapott rövid ideig munkát, és egy átalakított tyúkólban lakhatott. Kálnoky Tibor Nyugat-Európában nôtt fel, 1987-ben járt elôször Erdélyben.

– Jöttünk, hogy lássuk a köveket, a régi helyeket, de közben találkoztunk az emberekkel is, akik nagyon kedvesek voltak. A lényeg még itt volt.

A múltidézés végén Kozma Attila beszélgetôtársai jövôképérôl érdeklôdött.

– Én nem nézem, hogy mi történt, és azt sem, hogy most mi van. Én nem látom a romokat, hanem csak azt, hogy mindabból, ami itt van, mit lehetne csinálni – utalt erdélyi terveire gróf Kálnoky Tibor. A Teleki család leszármazottja így összegzett az elkövetkezôket illetôen:

– Nincs jövôképem, a jelennek élek. Mindennap próbálok tenni valamit, kis lépésekben igyekszem elôre haladni, és örülök, ha ez sikerül. Nem szabad belegondolni a nagy dolgokba, mert csodát nem tehetek.

 

Nagy Székely Ildikó – népújság –

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …