Veterans Today: A 9/11 terrortámadás „kitalált esemény” volt

2001. szeptember 11-én a világ szinte élő adásban nézhette végig a World Trade Center ikertornyai ellen véghez vitt támadást, majd azok leomlását. Ezzel párhuzamosan értesülhettünk további két repülőgép történetéről, melyek közül egy a Pentagon épületébe csapódott, míg a másik az utasok bátorságának köszönhetően ártalmatlanul zuhant le egy ritkán lakott területen. A döbbenet csendjét a felháborodás és a bosszú hangjai váltották fel, majd az Amerikai Egyesült Államok két háborút is indított. Az elsőt Afganisztán, a másodikat Irak ellen, s hamarosan újabb támadások történtek Célkeresztbe került Irán és Szíria a két olyan bástya, amely nem hódolt be a háttárhatalomnak. Ezek mind a szeptember 11-i események egyenes következményei voltak. A legfontosabb téényezők egyike, hogy a világcirkusz porondjára szólították a terroristákat, vagyis mindenkit, aki felhasználható arra, hogy a rá való hivatkozással országokat lehessen elfoglalni rendszereket lehessen megdönteni a háttérhatalom érdekében. De az úgynevezett 9/11 elindított egy másik folyamatot is, az úgynevezett összeesküvés-elméletek megalkotóinak a színre lépését is. Az internet iszonyú gyorsaságú fejlődése pedig lehetővé tette, hogy az egész világot évszázadok óta uraló háttérhatalmi média-fősodor mellett az alternatív világmédia is elérhető a földgolyó bármely lakosa számára. Az amerikai James Henry Fetzer, a Veterans Today szerkesztője és társ-alapítója 13 évvel az ikertornyok elleni támadás kapcsán újabb titkokkal lepte meg a világ kevésbé megvezethető gondolkodó embereit.

James Henry Fetzer a 13 ével ezelőtt történtekhez kapcsolódóan telefoninterjújában azt állította, hogy a néhai al-Kaida vezér „Oszama bin Laden nem vett részt” az ikertornyok elleni akcióban. Fetzer leszögezte:a 9/11 terrortámadás valójában egy”kitalált esemény” volt, amelyet az amerikai neokonzervatívok közreműködésével a Pentagon támogatásával hajtottak végre amerikai és izraeli hírszerző ügynökségek.

Az University of Wisconsin-Madison nyugdíjas professzora szerint a CIA a nemzetközi jgot és normákat megsértve megkínozta az állítólagos al-Kaida tagokat, akik ezután tették meglepő kinyilatkoztatásaikat, amelyek a hatalom hivatalos verzióját támasztották alá. A fullasztásos kínzási eljárást alkalmazták a 9/ 11 állítólagos kitervelője, Khalid Sheikh Mohammed ellen is – fogalmazott a PressTV-nek adott telefoninterjújában az amerikai James Henry Fetzer.

Az amerikai szenátus hamarosan közzéteszi az úgynevezett Kínzás-dossziét, azt a 3600 oldalas dokumentumot, amely több millió minősített CIA adatot tartalmaz.

A szenátus hírszerzési bizottsága vezetője, Dianne Feinstein kijelentette: a jelentés megmutatja a hatalom szervezetinek „brutalitását, amely éles ellentétben áll Amerika nemzeti értékeivel”.

Kincses Albin

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …