Szászrégenben történt

Mozgalmasak voltak az utóbbi napok, hetek Szászrégenben. A téli ünnepek lecsengése után hiányoltuk a mûvelôdési rendezvényeket. A színházaink vendégjátékára, úgy látszik, már végképp nem számíthatunk, de igyekeznek kárpótolni ezt a különbözô kulturális intézmények, alapítványok, mint a Kemény János Mûvelôdési Társaság, a Humana Regun Egyesület, a Máncz János Alapítvány, a könyvtár, a kultúrház, az ifjúsági klub és az egyházaink is, amelyek nívós rendezvényekkel örvendeztetnek meg minket. Januárban a csíkszeredai Codex zenekar volt vendégünk, mely a radnótfáji új templomban régi zenét játszott, a kicsike templom zsúfolásig megtelt, szívet, lelket feltöltô muzsikájuk nagy sikernek örvendett a résztvevôk körében. Szeptemberben, a Régeni Magyar Napokon visszavárjuk ôket.

Februárban, a könyvtár nagytermében könyvbemutatóra került sor. Megismerkedhettünk a gyimesbükki Salamon József plébánossal, akinek Gyimes címû könyvét dr. Barabás László, a szászrégeniek régi ismerôse mutatta be. A rendezvényre Salamon atya magával hozott négy fiatalt is, a három fiú húzta a talpalávalót, a tehetséges és szerény lány pedig csángó dalokat énekelt. A csángók nincsenek könnyû helyzetben, kisebbség a kisebbségben, de nagyon örvendtünk, hogy a plébános úr és a tehetséges fiatalok révén betekintést nyerhettünk az ô világukba is.

Szeretünk mi, szászrégeniek szórakozni is (farsangi bál is volt februárban), de szeretünk politizálni is, szeretjük, ha néhanapján találkozhatunk választottjainkkal is, kérdéseket teszünk fel, válaszokat várunk, hogy jól informáltak legyünk. Ezért örvendtem, örvendtünk mindannyian, amikor RMDSZ lakossági fórumra került sor itt, Szászrégenben. Évek óta nem tisztelt meg az RMDSZ felsô vezetése, hogy velünk, egyszerû emberekkel találkozzon. Nagy szükség van az ilyen jellegû találkozókra, hiszen, hogy eljönnek, azt jelenti, hogy bíznak bennünk, mi is bennük, és hogy tényleg minden magyar számít. Brassai Zsombor megyei elnök és Nagy András helyi elnök mellett különösen örvendtünk Kelemen Hunor elnök jelenlétének. Terítékre került sok fontos és kevésbé fontos, kényes és kevésbé kényes probléma, mint a Mikó-ügy, Nagy Zsolt elítélése, a magyar politikusok és közéleti szereplôk megvádolása, a fiatalabb generáció megszólítása, az oktatás fontossága, a nôszervezetek tevékenysége, mezôgazdasági problémák, a magyar–román kérdés, a magyar történelmi egyházakkal és a másik két magyar párttal való kapcsolatuk. Habár nem tartozik szorosan városunk problémái közé, azért érintették Marosvásárhely helyzetét, mely már sajnos nem az a város, ahol születtem, mind csak lefelé megy, és feltétlenül tenni kell valamit, félretéve a személyes ellentéteket, mert hiába kapálóznak egyesek az összefogás ellen, ez az egyetlen járható út. Tennivaló lenne itt, Szászrégenben is elég, és éppen ezért van szükség minél több ilyen személyes találkozóra, hiszen jövôre megint helyhatósági választások lesznek, szükség van mindenkire és egy járható útra, stratégiára a mostani körülmények között.

De térjünk vissza a mûvelôdési élethez. Mint minden évben, az idén is szórakozhattunk a népszerû Hahota társulat szilveszteri kabaré- elôadásán. Igaz, hol van már szilveszter, de ugyanolyan jól mulattunk és derültünk klasszikus kabaréjeleneteiken, ezúttal a helybeli ifjúsági házban, mert a kultúrházunk felújítás alatt áll. Mióta a Hahota létezik, talán ez volt a legsikeresebb elôadásuk. Reméljük, a Gruppen-Hecc társulat politikai kabaréját is láthatjuk majd és azt is, hogy legalább a régeni napokon csak megörvendeztet a marosvásárhelyi társulat egy-egy elôadással. A Bányavirágot két éve láttuk.

Március sem eseménytelen. Közeleg március idusa, a magyar szabadság nagy napja. Mi is méltóképen ünnepeljük minden évben. Március 14-én délután 6 órától lesz az ünnepi mûsor a George Enescu nevét viselô ifjúsági klubban Petôfi márciusa címmel, vasárnap délben 12 órakor a római katolikus templom kertjében ünnepi megemlékezésre kerül sor, du. 6 órakor szintén a T. Klubban Gábor Áronról szóló darabot láthatunk a szentegyházi Ködszurkáló Kisszínház elôadásában.

Demeter Judit
Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vincze-Simó Franciska különdíjas lett.

XIV. Bujtor István Filmfesztivál Augusztus 22–25. között Keszthelyen rendezték meg a XIV. Bujtor István Filmfesztivált. …