Egy valamirevaló ötlet az RMDSZ-től

Szent László-utat szervezne a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöksége olyan észak-magyarországi és erdélyi települések útvonalán, amelyek valamilyen módon a lovagkirályhoz kapcsolódnak.
Az RMDSZ hétfői hírlevele szerint a Szent László örökségút első körben 45, magyarok által lakott települést érintene, amelyeken végighaladva a turisták a lovagkirály történetével, ábrázolásaival, a nevéhez kapcsolódó mondákkal ismerkedhetnének meg. Az örökségút kiépítésében az RMDSZ Magyarország kormányára és az érintett önkormányzatokra, a megvalósításban pedig az Európai Unió pályázati forrásaira is számít.

A kezdeményezők szerint az útvonal kialakítása fellendítheti a turizmust a Szent Lászlóhoz kapcsolódó településeken, és ezáltal munkahelyeket, jobb életfeltételeket teremthet a magyar emberek számára.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális ügyvezető alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy az útvonal többek között olyan magyarországi településeket érintene, mint Vizsoly és Kisvárda, ahol Szent László-ábrázolások maradtak fenn, Erdélyben a lovagkirály által alapított Nagyváradot, a király nevét viselő Tordaszentlászlót, a királymondában is említett Tordai hasadékot, és a Szent László-freskót őrző Székelydályát is érintené. Hozzátette, a települések lánca igény szerint bővíthető.

Hegedüs Csilla hangsúlyozta, hogy az elképzeléshez összetett marketingterv tartozik. Fontosnak tartják, hogy ne csak a vallásos turizmus vagy az örökségturizmus kedvelőit szólítsák meg, hanem mobilalkalmazással és informatikai háttérrel tegyék vonzóvá a kirándulási útvonalat a fiatalok számára is.

Az ügyvezető alelnök hozzátette, az útvonal kialakításához az Európai Bizottág kulturális oktatási és sport igazgatóságához készülnek pályázatot benyújtani. Az útvonalon megtalálható műemlékek helyreállításához azonban a Romániában rendelkezésre álló EU-s forrásokra is számítanak.

MTI

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …