Navigáció: Kezdőlap / Erdélyi hírek / Hitében erős, erkölcsében tiszta, önazonosságában szilárd ifjúság Székelyföldön – Ezer székely leány napja

Hitében erős, erkölcsében tiszta, önazonosságában szilárd ifjúság Székelyföldön – Ezer székely leány napja

Az első Ezer székely leány napja találkozónak a jelmondata ma is aktuális, hisz mit akarnánk jobban mint azt, hogy itt a Székelyföldön hitében erős, erkölcsében tiszta, önazonosságában szilárd ifjúság élhessen – hangzott el az ünnepi szentmisén.
A csíkszeredai Szabadság téren gyülekeztek szombat reggel a székelyruhás leányok és legények, volt aki szekéren, volt aki lóháton, de busszal és gyalog is érkeztek a találkozóra. A közös tánc után a csoportok a csíksomlyói kegytemplomhoz vonultak, ahol részt vettek a Böjte Csaba által celebrált ünnepi szentmisén. A szerzetes arra biztatott mindenkit, hogy nézzen szembe a feladatokkal, az élet nehézségei ellenére ne adja fel, valamint hangsúlyozta, hogy a szülőföldön van a helyünk.
„A mai ember le tud ülni egy gond, egy probléma előtt, és jajgat, hogy most mi lesz. Igen, vannak feladataink, amelyek nehezek, a húsunkba vágnak. De ne nyafogjunk, meg kell oldani!” – fogalmazott. Az atya arra is felhívta a figyelmet, hogy bíznunk kell egymásban, mert közösen könnyű elérni a célokat. Fontos ugyanakkor, hogy tanuljunk megbocsájtani, mert a szeretet parancsa mindenkinek kötelező. „A Boldogságos Szűzanya mint egy imádságos könyv itt ül ötszáz éve templomunkban. Tanuljunk tőle. Ne csak tiszteljük, ő az iránytűnk. Az ő példája segítsen bennünket a 21. században is. Drága székely testvéreim, drága ezer székely lány, adja az Isten, hogy tényleg a mi Boldogságos Szűzanyánk példája, imádságos szeretete, Magnificatot éneklő jókedve, Erzsébetet segítő szeretete vezessen, segítsen megtalálni az életünk útját” – fejezte be szentbeszédét Böjte Csaba.
A szentmisét követően a csoportok a csíksomlyói nyeregbe indultak, hogy a Hármashalom oltárnál bemutassák táncaikat.

Székelyhon nyomán

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére