Hogy az RMDSZ mennyire gondolta komolyan a magyar–magyar összefogást az idén esedékes választások során, az eléggé egyértelműen kiderül Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnapi, az Erdélyi Magyar Néppárt irányában megfogalmazott ajánlatából: induljon mindenki a tulipán jele alatt.
Az RMDSZ vezetője tisztában lehet azzal, hogy az összefogás mozgósító erővel bírhat, de továbbra sem kíván felülemelkedni ama – versenyhelyzetben különben érthető, demokratikus mércével nézve, nemzetpolitikai tekintetben viszont annál elítélendőbb – törekvésen, hogy politikai vetélytársait bekebelezze.
Ráadásul Kelemen Hunor azt is jól tudja: az MPP országos elnökével kötött paktumnak köszönhetően a továbbiakban azt kommunikálhatja, hogy ők nyitottak az együttműködésre, lám, létre is jött az összefogás, csak a Néppárt képtelen erre.
Az Erdélyi Magyar Néppárt eleve nem volt könnyű helyzetben. Ha elfogadja az RMDSZ ajánlatát, saját választói érezhetik becsapva magukat, egyben megkérdőjeleződik az alakulat létjogosultsága. Ha elutasítja azt, várhatóan megbélyegzik, és azzal vádolják, hogy képtelen az együttműködésre. Az első változat alighanem a párt végét jelenthette volna, így aztán korántsem meglepő, hogy Szilágyi Zsolték inkább az utóbbit választották.
A nehéz helyzetből így még nehezebbe kerültek: vállalniuk kell, hogy a rendkívül hatékony RMDSZ-es propaganda egységbontással, együttműködésre való képtelenséggel vádolja őket, s számolniuk kell azzal is, hogy gyenge szereplés esetén hosszú időre lekerülhet napirendről a magyar–magyar verseny, a magyar többpártrendszer, az erdélyi magyar pluralizmus kérdése.
Márpedig jó eredményt mindkét tábornak nehéz lesz elérnie. Elsősorban azért, mert miközben egymás térdre kényszerítésével foglalatoskodnak, közös „ellenfeleikre” alig jut energia. Pedig mindannyian jobban járnánk, ha elsősorban ezekre összpontosítanának: az egyre súlyosabb demográfiai helyzetre, a megállíthatatlannak tűnő elvándorlásra, az erdélyi magyar közösség egyre nagyobb fokú közömbösségére, kiábrándultságára.
Valódi megtisztulásra, korrupciós ügyekbe keveredett, régóta lejárt szavatosságú politikai dinoszauruszok helyett új, hiteles emberekre, itthon maradást ösztönző programokra, a fiatalok számára vonzó jövőkép felmutatására sokkal nagyobb igény volna, mint taktikai-kommunikációs csatákra vagy éppen politikai marketingeszközként szolgáló, valójában az egypártrendszer irányába mutató tessék-lássék összefogásra.
Farcádi Botond
Háromszék
