Navigáció: Kezdőlap / Megyei hírek / A per folyamatban van

A per folyamatban van

A visszaszolgáltatási bizottság júliusban elutasította a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek a radnóti kastélyra vonatkozó visszaszolgáltatási kérelmét.

Amint Komáromi Attila ügyvéd megkeresésünkre kifejtette, a 2003. január 30-i 1066-os számmal iktatott visszaszolgáltatási kérvényezést 2016. július 7-én a visszaszolgáltatási bizottság 5812-es számú határozatával elutasította. Az elutasítást azzal indokolták, hogy nincs azonosság a visszaigénylô (a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség) és az államosítást megelôzô tulajdonos között (a gyulafehérvári Római Katolikus Ordináriátus által mûködtetett vallás, tanulmányi és ösztöndíjalap). „A fent említett határozatot megtámadtuk az illetékes bíróságon, a per folyamatban van”– tudtuk meg az ügyvédtôl.

Pusztulásra ítélt mûemlék
A Maros partján álló négy sarokbástyás, kétszintes kastély a 16. században épült reneszánsz stílusban. A gyakran változó tulajdonosok között volt a Bogáthy és a Kornis család, majd a Rákóczi család tulajdonába került. Apafi Mihály erdélyi fejedelem is használta a kastélyt, amelynek nagytermében országgyûléseket is tartottak. 1887-ben a katolikus egyház tulajdonába került, 1948-ig, az államosításig a hét falura terjedô radnóti uradalom központja, a római katolikus státus birtoka volt. Az 1989-es változások után az egyház visszaigényelte az épületet, melyben 2002-ig mezôgazdasági iskola, továbbképzô, majd kutatóállomás mûködött, a tulajdonviszony azonban mindmáig rendezetlen.

Pár éve a kastély tetôzete kigyulladt, melynek nyomán a két, zsindellyel fedett északkeleti sarokbástya tetôszerkezete leégett, az épület födémrészébe is belekaptak a lángok, mintegy ezer négyzetméter gyulladt ki, kétszáz négyzetméteren pedig beszakadt a mennyezet. Az akkor keletkezett kár eszmei és anyagi értéke felbecsülhetetlen, akárcsak a gazdátlannak tûnô reneszánsz kastély pusztulása, ugyanis nemcsak a tûzvész tett kárt a kastélyban, hanem az enyészet is. A visszaszolgáltatási törvények értelmében az egyház visszaigényelte a mûemlék épületet, de mindmáig nem kapta vissza, így a tulajdonviszony egyelôre rendezetlen. A mûemlékké nyilvánított kastély állami tulajdonnak számít, azonban állagmegôrzésre sem költenek, nemhogy a mûemlék épület felújítását vállalnák. Az egyház, bár jogilag nincs a tulajdonában, felvállalta a tûzvész utáni helyreállítást, a két bástya befedését. Idôközben azonban beszakadt az egykor impozáns kapuépület tetôszerkezete, és az ezen található tornyocska is összedôlt.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tizenhárom esztendeje igényelte vissza a kastélyt és a hozzá tartozó melléképületeket. Miután a mezôgazdasági iskola kivonult a kastélyból, állagmegôrzés végett az érsekség ôriztette az épületet. Mivel az épület ôrzése sokba kerülne és jogcímük sincs erre, kompromisszumos megoldást találtak a helyi polgármesteri hivatallal: az érsekség felkameráztatta az épületet és átadta a felszerelést a helyi rendôrségnek, amelynek munkatársai észlelik az illetéktelen behatolókat.

Szer Pálosy Piroska
Népújság

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére