Teljesen megérdemelt hazai siker

A harmadik labdarúgóvonal V. csoportjának 27., hétközi játéknapján a hegedűk városában a középmezőnyben tanyázó együttesek csaptak össze: Szászrégeni Avântul – Dési Unirea 1-0.

Noha az első félidő zöme Avântul-mezőnyfölényben zajlott, mindez nem eredményezett említésre méltó gólszerzési lehetőségeket. A mérkőzés első felvonása nagyon gyenge színvonalú volt! A csapatok leginkább a középpálya és a büntetőterület között küzdöttek a pöttyösért, s néhány távoli lövéssel próbálták bevenni az ellenfél kapuját. Így tett a 10. percben a vendégek játékosa, Plăian, ám kísérlete sikertelennek bizonyult. A túloldalon, a 16. percben M. Pop veszélyesen ívelt be a jobb szélről, ám a játékszer nem talált hazai labdarúgóra Székely kapujának előterében. Az első játékrész legnagyobb gólszerzési lehetőségét a désiek hagyták ki, a 22 percben: ekkor Ferhaoui remek passza egyedül találta Dan Blajt, aki mintegy 6 méterről lőtt, de Husar kapuvédő remekül hárított. A szászrégeniek többet támadtak, irányították a játékot, ám mindez csupán távoli lövésekben nyilvánult meg, mint a 33. percben, amikor Murar próbálkozása erőtlenre sikeredett. Aztán négy perccel később Ferhaoui esetében ismétlődik a szituáció.

A második félidőben mintha kicserélték volna a házigazdákat: már a kezdeti percekben látszott rajtuk a határozottság és az elszántság. Egyszóval a Lendület… lendületessé vált! A 47. percben Sîplăcan 16 méteres lövését a vendégek kapusa magabiztosan hárította. A 61. percben Feketics pontos bal oldali beadását Murar mintegy 12 méterről küldte kapura, azonban a vendégek hálóőre kézilabdakapus módjára, hihetetlen reflexszel szögletre hárított. Az Avântul jó iramban és ötletesen támadott, s a 71. percben Murar ismételten közel állt csapata vezető góljának megszerzéséhez, ám a 25 méterről, mesterien elvégzett szabadrúgását Székely Loránd a léc alól szenzációsan szögletre tolta! Két perc elteltével azonban már a vendégek kapusa is tehetetlennek bizonyult, hiszen Merdariu mintegy 6 méterről, egy erős lövéssel a keresztléc alá bombázott: 1-0. Ezt követően a pályaválasztók remek támadójátéka tovább folytatódott, s Stoica Vili tanítványai röpke két perc alatt két említésre érdemleges gólhelyzetet is kidolgoztak: a 74. percben Feketics kecsegtető szögből, mintegy 12-13 méterről jóval fölé emelt, majd egy perccel később Dézsi egyedül a kapussal, a büntetőterület vonaláról négy-öt méterrel a bal kapufa mellé lőtt! A vendégek időnként kitámadtak, ám az akcióik nem okoztak valódi gólveszélyt Husar kapujának előterében. A találkozó 90+3. percében a házigazdák emberhátrányban maradtak: ekkor Hasnaşt a középpálya tájékán elkövetett ütlegelésért állította ki a zsilvásárhelyi sípmester.

A szászrégeniek egy nagyon gyatra, színtelen és íztelen első félidőt követően teljesen megérdemelt győzelmet arattak. A találkozó végén az eredményjelző csalóka végeredményt mutatott, hiszen Székely Loránd bravúros védései nélkül a hazaiak sikere akár háromgólos is lehetett volna.

Jegyzőkönyv

Labdarúgó 3. liga. V. csoport, 27. forduló: Szászrégeni Avântul – Dési Unirea 1-0 (0-0)

Szászrégen, változékony időjárás, Avântul-pálya, mintegy 150 néző. Vezette: Liviu Bălăcescu ( Zsilvásárhely) – középen, Daniel Popa ( Nagyenyed), Ion Glăvan (Vladimir) – partjelzők. Ellenőr: Alexandru Gherghe (Fogaras), Fodor József (Székelyudvarhely).

Gólszerző: C. Merdariu (72.)

Szászrégeni Avântul: Husar – Gliga (88. Fülöp A.), Hasnaş, Merdariu, Sîplăcan, Murar (90+1. Moraru), Pop, Sbârcea, Truţa, Stavilă (70. Dézsi), Rus (58. Feketics).

Dési Unirea: Székely – Podină, Kovács, Kereki, Plăian, Itu (80. Muntean), Blaj Alex., Giurgean, Ferhaoui (85. Papp), Blaj D., (65. Bogdan), Suciu.

Szabó Antal-Loránd
Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Háromgólos hátrányból egyenlített.

Marosvásárhely a megyei rangadón Megyei rangadóval zárult a labdarúgó 3. liga idénye. A 9. csoport …