Navigáció: Kezdőlap / Városi hírek / Továbbra is Erős Csaba az RMDSZ Szászrégen Kerületi Szervezetének elnöke.

Továbbra is Erős Csaba az RMDSZ Szászrégen Kerületi Szervezetének elnöke.

Az RMDSZ Szászrégen Kerületi Szervezete tisztújítást szervezett tegnap, 2017. május 16.-án. A tisztújító küldött gyűlésen jelen voltak a felső Maros menti falvak képviselői, valamint Szászrégen körül elhelyezkedő falvak küldöttei.

A gyűlést, Kovács Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke vezette, aki az elfogadott napirendi pontok mellett beszélt a Római Katolikus Gimnázium ügyéről és fontosságáról és az európai „Minority Safepack” kezdeményezésről.

A 37 küldött közül, 36-on döntöttek a mellett, hogy a következő 4 évben Erős Csaba foglalja el az RMDSZ Szászrégen Kerületi Szervezetének elnöki tisztségét.

A tisztújító gyűlés során megerősítették az új választmányt, ami a Szövetség Szászrégen kerületének helyi szervezeteinek elnökeiből, az RMDSZ Nőszervezetének és az Ifjúsági Szervezet képviselőiből, valamint 1 SZKT tagból tevődik össze.

Ugyancsak tegnap választották meg a kerület két TKT képviselőjét, Erős Csabát és Gorbai Maria Melindát.

(MAKKAI ALPÁR)

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére