Két test kölcsönhatásakor mindkét testre azonos nagyságú, azonos hatásvonalú és egymással ellentétes irányú erő hat. Hogy a fizikában kevésbé jártasak is értsék: a kalapács ugyanakkora erővel hat a szögre, mint a szög a kalapácsra. Ez Newton harmadik törvénye, ezt felejtette el a spanyol kormány, amikor indokolatlanul nagy erőkkel rontott rá a katalánokra.
A spanyol állam viszonyulása a katalán függetlenedési törekvésekhez iskolapéldája annak, hogyan fordítsa egy ország önmaga ellen a közvéleményt, illetve egy könnyen kezelhető ügyből hogyan kell válságot kreálni. A függetlenség kérdése jó ideje napirenden van az egyébként nagy önállósággal rendelkező katalán régióban, az indulatokat azonban egy népszavazási kezdeményezés borzolta fel. A kérdés így szól: „Akarja, hogy Katalónia független köztársaság legyen?”
Az autonóm régiót kormányzó Junts pel Sí (Együtt az igenért) pártszövetség, valamint a nacionalista baloldali Népi Egység képviselői támogatták a népszavazási kezdeményezést, amelyet egyébként ők terjesztettek be. A referendumról döntő parlamenti szavazásnál három ellenzéki párt, a Spanyolországot kormányzó konzervatív Néppárt, a katalán szocialista párt és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális párt képviselői tiltakozásul elhagyták az üléstermet. Azonban a kormányzóerők fölénye lehetővé tette, hogy a népszavazási kezdeményezést elfogadják.
Jó esély mutatkozott rá, hogy a nemek kerülnek fölénybe, illetve, hogy magától elhamvad ezt a romantikus törekvés. Egy esetleges sikeres népszavazás után is elegendő lett volna az, ha nem ismerik el annak eredményét, egy alkotmányellenes népszavazás ugyanis semmire nem kötelezi a kormányt. Madrid azonban azt látta jónak, ha megszállja az autonóm régiót, és furkósbotot lóbálva próbálja meggyőzni a renitens nemzetet a népszavazás szükségtelen mivoltáról. Ötezer spanyol rendőrt vezényletek a katalán partokhoz a Mody Dada nevű hajón, tizennégy magas rangú tisztségviselőt letartoztattak, majd elengedtek, a katalán vezetés több minisztériumát megszállták, postákon, szerkesztőségekben, nyomdákban razziáztak. Vádat emeltek a katalán parlament és a katalán kormány több tagja ellen, szerdán őrizetbe vették az alelnököt. Több száz olyan katalán polgármester ellen indult vizsgálat hivatali visszaélés vagy közpénzek jogellenes felhasználásának gyanújával, akik támogatták a referendumot.
Ennél nagyobb segítséget senkitől nem kaphatott volna a függetlenségpárti mozgalom. A spanyolok maguk demonstrálták közérthetően, hogy miért kell a katalánoknak saját, független állam. Biztosra vehető, hogy a beavatkozás hatására az eddigi ingadozók is az elszakadás pártjára állnak, illetve ez a katalán politikai elitet is kényszerhelyzetbe hozta. Morális öngyilkosság lenne, ha nem foglalnának állást a spanyolokkal szemben. A spanyolok maguk gondoskodtak arról, hogy a mozgalom megerősödjön, hogy a bizonytalanokat megerősítse.
Kérdés, az erőszakos spanyol beavatkozás milyen uniós reakciót vált ki. Az emberi jogokra kényes uniós képviselők és intézmények mit szólnak az erőszakos fellépéshez? Vajon előhozakodnak a Franco-rendszer példájával? A spanyolok fejére lesz olvasva, hogy módszereik a legsötétebb falangista időket idézik? Arra is kíváncsi vagyok, hogy lesz-e olyan katalán közéleti szereplő, politikus, aki feljelenti hazáját az Uniónál. Az EU eddig Junckeren révén lakonikus egyszerűséggel summázta a történteket. Juncker szerint, ha a katalánok kiválnak Spanyolországból, akkor kérvényezniük kell a felvételüket az Európai Unióba, amit nagy valószínűséggel Spanyolország meg fog vétózni.
A magyar kormány álláspontja sokat sejtető. Kovács Zoltán szóvivő a kormány nevében kijelentette, hogy bármit hozzon egy esetleges népszavazás, annak eredményét el fogják fogadni. (Végre elmondható, hogy van valódi külpolitikánk!) A magyar kormány viszonyulása a kérdéshez azért is fontos, mert egyes számítások és remények szerint a következő évtizedekben egyes határon túli magyarlakta területek is élni fognak a népszavazás útján kinyilvánítható szabadságigényükkel.
Bár a kontinens országai ezer szállal kötődnek egymáshoz, mindig bebizonyosodik, hogy a nemzeti kötelékek a legerősebbek. A nemzet eszménye semmit nem veszített relevanciájából. Európában az identitás legfontosabb eleme a nemzet, a nemzeti közösséghez tartozás. Jó lenne azt hinni, hogy a kereszténység legalább ennyire fontos, azonban a nemzet vitathatatlanul a legfontosabb. A liberálisok jó ideje temetik a nemzetet mint az identitás, az önmeghatározás közegét, azonban a valóság újra rácáfolt az életidegen elméletekre.
A határon túli magyarok példája is jól mutatja, hogy száz év is kevés ahhoz, hogy a nyelvi, kulturális, faji kötelékeket elvágja. Mi itt, a határon túl elsősorban magyarok vagyunk, önmeghatározásunk legfontosabb eleme ez. Utána következik, hogy unitáriusok, evangélikusok, reformátusok, zsidók vagy katolikusok vagyunk. Esetleg egyik sem, ateista, szkeptikus, teljesen lényegtelen. Talán nem is értünk egyet semmiben, de azt magyarul csináljuk.
A spanyol államnak meg kell értenie, hogy hosszú távon nem jó megoldás generációkat keserűségen nevelni: az idő múltával a függetlenségi vágyat kísérő indulatok még erősebben juthatnak a felszínre. A katalánok nyerő pozícióban vannak, minden tekintetben nekik áll a zászló, jobb egy békés megegyezés.
Katalónia elszakad. Felkészül Székelyföld, egy nap pedig talán egész Erdély.
Van azonban a határok tologatásán kívül egy másik ok is, amiért nagyon fontos a katalán ügy.
mandiner.hu
