Jogi ki mit tud? Döntő és eredmények

A hétvégén megrendezésre került az első alkalommal megszervezett diákonak szóló jogi verseny döntője. A Jogi ki mit tud? versenyre összesen 99 diák jelentkezett, 3 fős csapatokban.

A jelentkezők Erdély különböző városaiból érkeztek, mint például Kolozsvár, Torda, Szamosújvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Szászrégen és Sepsiszentgyörgy.

Az első fordulóban a csapatok online kapták meg a feladatlapokat, amelyeket okt.21-ig kellett visszaküldeniük a szervezőknek. Az első forduló feldatai több témakört is átfogtak, mint például a kiskorúak jogai, házassággal, munkavállalással, büntetőjoggal és képmáshoz való joggal kapcsolatos kérdések által. A feladatok megoldásához a diákoknak szinte két hét állt rendelkezésükre és bármilyen segítséget felhasználhattak. A kérdések változatosak voltak, az első részben több lehetséges válasz közül kellett megtalálni a helyeset, voltak olyan feladatok, amelyben a diákok a véleményüket kellett kifejtsék olyan témákról, mint például a kiskorúak alkohollal való kiszolgálásának tiltása vagy milyen esetben történik jogsértés, ha valakit különböző helyszínen a megkérdezése nélkül lefotoznak és a fényképét közzéteszik a közösségi oldalon. Voltak olyan feladatok is, amikor egy megadott film alapján kellett eldönteni, hogy milyen bűncselekményeket követtek el a főszereplők, illetve érdekes jogi szabályokat kellett összegyűjteni a világ különböző részeiről.

A döntőbe 10 csapat jutott tovább, a Jogpalánták, a Fenegyerekek, Csapatnév, JogÁSZok, Da Vinci kód, EvBi(áj)Zó, Kahoo, Ex iure, Iustiregun és a No name team.

A döntőre okt.28-án került sor, Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban, ahol a versenyző csapatok újabb feladatokat kaptak. A döntőben többek között egy bírósági tárgyalást is eljátszottak egy megadott ügy alapján.

A jogi versenyen a következő eredmények születtek:

I. helyezést nyertek a Jogpalánták, csapattagok:Cretu Csengele, Dobra Hanna-Barbara, Vargyas Szilamér

Iskola:Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, X osztály

II. helyezésben részesült a Iustiregun, csapattagok: Bartis Andrea, Faluvégi Blanka, Nagy Noémi

Iskola neve: szászrégeni Petru Maior Technológiai Líceum, X osztály

III. helyezést ért el az EvBi(áj)Zó, csapattagok neve: Péter-Jani Bianka, Székely Evelin-Beáta, Varga Zoltán

Iskola: János Zsigmond Unitárius Kollégium, X osztály

Dícséretben részesült a Da Vinci kód, csapattagok: Siklódi Lilla (János Zsigmond Unitárius Kollégium, XII. osztály),Finta Enikő-Klára (János Zsigmond Unitárus Kollégium, XII.osztály), Puscas Rebeka, Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum, XII. osztály és a Fenegyerekek, csapattagok: Péter Sebestyén – X. osztály, Magyar Áron – XII. o, András Ákos – XII. Iskola: Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, Csíkszereda.

Gratulálunk minden csapatnak!

Díjakban részesült minden döntős csapat. A díjak között említjük a következő nyereményeket: könyvjutalmak, irószerek, kítűzők, lengőágyak, édességek, power bank, bögrék, esernyők, parapark belépők, EMI-tábor belépők, bíróság látogatás és ügyvédi iroda látogatása.

A döntő egy közös pizzázással és kiértékelővel zárult.

A verseny célja az volt, hogy gazdagítsuk a diákok jogi ismereteit és a verseny által közelebb vigyük és megismertessük a sokszor nyers és nagyon komoly jogi világot. A versenyben résztvevő diákok olyan jogi ismeretekkel gazdagodtak, amelyek a mindennapi életben elengedhetetlenek.

A Jogi ki mit tud? versenyt a Jogaink egyesület a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával szervezte meg.

Köszönetet mondunk ezúton minden kedves diáknak aki részt vett ezen a verseny, tanároknak, igazgatóknak és minden ismerősnek, aki segített a verseny népszerűsítésében és szervezésében, az ökénteseinknek a kitartó munkájukért, a támogatóinknak: Bethlen Gábor Alapítvány, Heltai Gáspár Alapítvány, Erdélyi Magyar Ifjak és a János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak.

www.jogaink.ro

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vincze-Simó Franciska különdíjas lett.

XIV. Bujtor István Filmfesztivál Augusztus 22–25. között Keszthelyen rendezték meg a XIV. Bujtor István Filmfesztivált. …