Navigáció: Kezdőlap / Sport / Megalázó, kiütéses Avântul-vereség hazai pályán

Megalázó, kiütéses Avântul-vereség hazai pályán

Vitathatatlanul hatalmas hullámvölgybe került a szászrégeni együttes, miután hazai pályán megsemmisítő, 5-0-s vereséget szenvedett a Magyargáldi Industriától. Vili Stoica legénységének a bajnoki mérlege az elmúlt négy fordulóban lesújtó: négy vereség, 1-12-es gólkülönbség – nemigen lehet ehhez bármit is hozzáfűzni. Az előző fordulókban jegyzett eredmények alapján így nehéz mérkőzésre készülhetett az alakulat: a magyargáldiak az V. csoport egyik ütőképes csapatát alkotják, és várható volt, hogy a vendégcsapat nagyon megnehezíti majd a szászrégeni alakulat dolgát. Azonban arra, ami a kilencedik játéknapon a hegedűk városában történt, aligha számított bárki is.

A találkozó nyitányán a vendégek léptek fel kezdeményezőbben, de néhány perc elteltével az Avântulnak sikerült kiegyenlítenie az erőviszonyokat a mezőnyben. Igaz, csak rövid ideig, hiszen a Fehér megyeiek röpke három perc leforgása alatt kétszer is bevették a fiatal Marian Suciu kapuját! A 12. percben Mureşan erőteljes, egyéni akciója után rávezethette a kapura a labdát, néhány méterről lőtt, ám Suciu remekül hárított. A helyzet azonban itt nem ért véget: a kippattanó pöttyös Sîplăcan lábát érintve a kapuban kötött ki, a védő ezzel öngólt vétett, a vendégcsapat pedig megszerezte a vezetést. Két perc elteltével kétgólosra nőtt a gáldiak előnye: Vónya hajszálpontos jobb oldali beívelését követően a remekül helyezkedő Costea pár méterről, könnyedén „bólintott” a régeniek hálójába: 0-2. A 18. percben Murar próbálkozott lövéssel, ám 22 méteres kísérlete jócskán a kapu fölé ment. Noha időnként az Avântul többet birtokolta a labdát, támadásai nem okoztak veszélyt Ştef kapujának előterében. A túloldalon a vendégek könnyedén és tetszetősen adogattak, és támadásaikkal számtalanszor pánikot okoztak az improvizált, így igencsak ingatag hazai védelemben. A 43. percben a magyargáldiak közel álltak a harmadik találatuk megszerzéséhez, azonban Lupşan közeli fejesét a jól helyezkedő Moldovannak a kapu vonaláról ugyancsak fejjel sikerült hárítania. Noha a pályaválasztók játékosaiban volt akaraterő és némi lendület is, mindez a csapat támadójátéka szempontjából nagyon kevésnek bizonyult.

A második játékrész valóságos rémálom volt a házigazdák számára. A magyargáldiak nem kevesebb, mint három alkalommal voltak eredményesek, s ezenkívül további négy-öt hatalmas gólhelyzetet is elpuskáztak! A vendégek valósággal leiskolázták a tehetetlen, esetenként sajnálatra méltó szászrégenieket. Az 50. percben, egy bal oldali beadást követően Dup mintegy négy méterről, teljesen zavartalanul az üres kapuba fejelt: 0-3. Hat perccel később Feketics került ígéretes helyzetbe, 12-13 méteres lövése azonban elkerülte a vendégek kapuját. Az 59. percben Truţa a büntetőterület bal oldaláról, szögből lőtt Ştef kapujára, a vendégek hálóőre remekül hárított szögletre. Két perc elteltével a magyargáldiak újabb találatnak örülhettek: ekkor egy bal oldali passzt követően Costea közelről, könnyedén a kiszolgáltatott Suciu kapujába továbbított: 0-4. A hatalmas előny birtokában a vendégcsapat immár nem erőltette a támadásokat, ennek ellenére játékosai több alkalommal is említésre méltó gólhelyzeteket dolgoztak ki, amelyből egyet a találkozó 89. percében gólra is váltottak: Dup egyedül a kapuvédővel, mintegy 13 méterről higgadtan emelte át a labdát a kimozduló Suciu fölött a hálóba: 0-5!

Az Avântul óriási kínszenvedésének a 3. hosszabbításpercben Narcis Bodocan kolozsvári játékvezető hármas sípszava vetett véget… végre! A hazaiak közül csupán két labdarúgó, Suciu, valamint Truţa érdemel átmenő osztályzatot… Ha három héttel ezelőtt, a Lénárdfalvi Comunal elleni 0-1 után Vili Stoica tanítványainak a teljesítményét a krónikás csapnivalónak minősítette, a szombati „produkciót” kénytelenek vagyunk teljesen kilátástalannak, valósággal kritikán alulinak nevezni.

Lehet-e egyáltalán ennél gyengébben futballozni?!

Jegyzőkönyv

Labdarúgó 3. liga, V. csoport, 9. forduló: Szászrégeni Avântul – Magyargáldi Industria 0-5 (0-2)

Szászrégen, Avântul-pálya, kellemes, napsütéses idő, mintegy 120 néző. Vezette: Narcis Bodocan – középen, Dragoş Popa, Alin Mureşan (mindhárman Kolozsvár) – partjelzők. Ellenőr: Mihail Băcescu (Brassó), Ion Hotico (Nagybánya).

Gólszerzők: Sîplăcan (12. – öngól), Costea (14., 61.), Dup (50., 89.).

Szászrégeni Avântul: Suciu – Hasnaş, Sîplăcan, Truţa, Moldovan, Luca Ad. (63. Bogăţan), Palcău (63. A. Pavel), Murar, Feketics, Stavilă (54. Horváth), Fülöp A.

Magyargáldi Industria: Ştef – Schiau, Haiduc (31. Dup), Rodean, Boanca (68. Trif), Vónya, Frenţiu, Goronea, Lupşan, Costea, Mureşan (84. Olar).

Szabó Antal-Lóránd
Népújság

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Szólj hozzá

E-mail címed nem közöljük nyilvánosan.A kötelező mezőket * jelöli *

*

Az oldal tetejére