Navigáció: Kezdőlap / Egyéb / Ősi jelképeink: A TULIPÁN

Ősi jelképeink: A TULIPÁN

A népművészetünkben jelenlévő képi információ a Világegyetem élő (és azon túli) szerkezetét jelenítik meg előttünk, bennünk. Így – többek között – a tulipán ábrázolás, motívum is.

A legkorábbi ismert tulipán-ábrázolás a Kr. előtti VII. századból való, egy dél-kaukázusi szkíta leletből Ziwiyeből.

A tulipán ősi magyar népművészeti jelkép, összekötő kapocs szkíta eredetünket illetően. Lükő Gábor etnográfus és mások (például Varga Géza írástörténész) szerint is a legősibb magyar virágmotívum.

Varga Géza írástörténész szerint a tulipán az ősvallás égigérőfa-jelképe; amely nem élethű, hanem jelszerű ábrázolás, mely tulajdonképpen az égigérő fával (Tejúttal) azonos Isten jelképes ábrázolását célozták.

Az égigérőfa-ábrázolásokhoz hasonlóan, a tulipánábrázolásokon is találunk olyan jelképeket (szójeleket), amelyek a székely rovásírás jeleivel azonosíthatók. Ezek segítségével egyes tulipánábrázolások elolvashatók.

A tulipán középső sziromlevele például gyakran azonos a székely írás “us” (ős) jelével. Ez a jel a Tejút hasadékát ábrázolja, amelyben karácsonykor a Nap kél (a jelet csak másodlagosan használják a női nemiszerv ábrázolására; eredetileg az ősanya vulváját jelölte; de az ősvallás időszakában nem a vulva, hanem a benne születő napisten volt a fontos).

Ezen tények ismeretében érthető, hogy a magyar népdaloktól kezdve a tárgyi népművészetben igen gyakori a tulipánábrázolás. Jellé alakult formája megtalálható kapufélfákon, fejfákon, kályhacsempén, szűrhímzéseken, kelengyeládákon, szerelmi ajándékokon, a női munkaeszközökön (pl.: faragott guzsalytalp, sulykoló, mángorló, stb). és természetesen az edényeken is. Ez a gyakori megjelenés alátámasztja, hogy egy ősi, általános jelentésű jelről van szó.

(Forrás: Magyar Nyelv, vilagbiztonsag.hu)