Tíz csapat jutott a döntőbe. Örökségünk őrei a Kultúrpalotában

Az induló tíz közül a Bolyai Farkas középiskolában megtartott elődöntő öt győztes csapata képviseli Marosvásárhelyt az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom márciusi 14-i megyei döntőjén, amelyen a vidéki iskolákból szintén öt csapat vesz részt. A győztesek jutalma egy brüsszeli utazás – hangzott el tegnap az RMDSZ megyei szervezeténél, Winkler Gyula EP-képviselő, Csép Éva Andrea parlamenti képviselő és Novák Zoltán Csaba szenátor sajtótájékoztatóján.

A Kultúrpalotában sorra kerülő rendezvényen a diákok kimeríthetetlen fantáziája, leleményessége, a történelem iránti érdeklődése és izgalmas felfedezésekkel járó komoly kutatómunkája alapján érdekes, tanulságos hét-tíz perces színdarabokra számíthatnak mindazok, akiket érdekel műemlékeink sorsa, kíváncsiak a fiatalok munkájára.

Egyet kell értenünk Csép Éva Andreával, miszerint egy kiváló projektről van szó, amely immár mozgalommá nőtte ki magát, ahogy egyre jobban átfogja a romániai magyarság által lakott megyéket. Kettős célt vált valóra: hiszen a fiatalok révén a közösségépítésnek és az épített örökségnek szentelt fokozott figyelemről szól. Az eredménytől függetlenül pedig mindenki számára nyereséget jelent, hiszen az ismeretek népszerűsítése mellett már-már feledésbe merült, feltáratlan műemlékeink is életre kelnek. A televíziós, rádiós műsorokban való részvétellel, az újságoknak nyilatkozva a diákoknak alkalmuk nyílt próbára tenni saját magukat, és megérteni a sajtó szerepét a közélet alakításában, a tájékoztatásban. Tevékenységüket, a beszámolókat szakemberekből álló kilenctagú zsűri értékeli folyamatosan – számolt be Csép Éva Andrea.

A mozgalom októberi indításakor megfogalmazott reményekhez képest elképzelhetetlenül többet kaptak szervezőkként – fogalmazott Novák Zoltán szenátor. A lehetőségek színes, széles skáláját használták fel a diákok, hogy a kiválasztott műemléket népszerűsítsék, és egy más megvilágításba helyezzék – tette hozzá, és örömmel nyugtázta a vidéki és a megyeközponti iskolák között kialakult egyensúlyt. A szenátor köszönetet mondott a résztvevőknek, irányítótanáraiknak, szakmai mentoraiknak (név szerint is), a sajtónak, a szenátori és képviselői irodák munkatársainak és mindenkinek, aki támogatta ezt a mozgalmat. A nagyközönség figyelmébe ajánlotta a csapatok Facebook-oldalát, és kifejezte reményét, hogy érdemes a folytatásban is gondolkodni.

A kezdetekhez tért vissza hozzászólásában Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke, az Örökségünk őrei mozgalom fővédnöke. 2012-ben az ötletgazda Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős alelnöke volt – mondta, majd hozzátette, hogy mérnökként és közgazdászként azért karolta fel az ötletet, mert meggyőződése, hogy egy politikus tevékenységében első helyen kell szerepeljen a fiatalokkal való munka, hiszen ők jelentik a jövőt.

A vetélkedő épített örökségünk azon emlékeinek a megismertetésére és népszerűsítésére indult, amelyek kezdenek feledésbe merülni, értéküket már nem ismeri eléggé a közösség. A cél az volt, hogy élettel teljenek meg ezek a helyek, épületek, terek, és erre a munkára a fiatalokat találták a legalkalmasabbnak. Ha megismerik, akkor megszeretik, és ezt a tudást továbbadják, ami megmenti örökségünket a feledéstől.

Az erdélyi hálózat Hunyad megyében alakult meg először, Maros-illyén a Veress-bástya árnyékában, ahol Bethlen Gábor fejedelem szülőháza van. Az első vetélkedő során „felfordult” a dévai Téglás Gábor iskola, majd Arad, Brassó, Nagyenyed és végül Kolozsvár következett, és 2017 őszétől nemcsak Marosvásárhely, hanem a megye is.

A győztes csapatnak járó jutalomkirándulást azért szervezik Brüsszelbe, mert EP-képviselőként azt vállalták, hogy elviszik Erdélyt Európába, és elhozzák Erdélybe Európát.

A nyertes csapatok az általuk örökbe fogadott műemléket egy tízperces angol nyelvű prezentáció során az Európai Parlamentben is bemutatják. A korábbi évekhez hasonlóan a Navracsics Tibor kultú-ráért felelős biztos fővédnöksége alatt megszervezésre kerülő rendezvényen a kolozsvári, a marosvásárhelyi és a szórványvidéki vetélkedő (Brassó, Fehér, Hunyad megyék) első helyen végzett csapatai fognak szerepelni, amit egy kiadványban is megörökítenek.

A brüsszeli tanulmányi látogatás magába foglalja a városban tett sétát is, amely során megtekinthetik a műemlékek újabb rendeltetéssel történő érvénybe helyezését és a negatívumokat is.

Az Európai Unióban a kulturális örökség éve van, és az e célra előirányzott pénzre határon átnyúló projektekkel lehetett pályázni, a nyerteseket pedig a tavasz végén a Navracsics Tibor vezette kulturális főigazgatóság fogja kihirdetni. Ezenkívül más lehetőségek is vannak, sorolta fel valamennyit Winkler Gyula. Az európai kulturális örökség napjai rendezvény az idén ősztől bővebb lesz, hetvenezer eseményre számítanak, közöttük erdélyi rendezvényekre is – tette hozzá, majd kiemelte, hogy Nagyszeben életét milyen mértékben változtatta meg, hogy egy éven át Európa kulturális fővárosa volt.

Az Örökségünk őrei mozgalom mesteri módon illeszkedik a századik évfordulóhoz Romániában, másrészt segít abban, hogy az EU mozaikjának ne szürke, hanem értékes drágakövekként legyünk az alkotóelemei, az adott lehetőségeket a legmesszebbmenően kihasználva – hangsúlyozta Winkler Gyula.

Végül elhangzott a csapatok neve, amelyek a március 14-i döntő szereplői lesznek. A marosvásárhelyi elődöntőn továbbjutott: A szem – ferences templom tornya (Bolyai Farkas Elméleti Líceum, azaz a felfüggesztett Római Katolikus Teológiai Líceum), Telekiek unokái – gernyeszegi református templom és Teleki-kastély (Bolyai Farkas Elméleti Líceum), Házőrzők – Teleki-ház (Bolyai Farkas Elméleti Líceum), Bolyai BB – Toldalagi-palota (Bolyai Farkas Elméleti Líceum), Színfolt – Koncz József- síremlék (Művészeti Líceum). A megyét képviselő döntős csapatok: Regés Régen – abafáji Huszár-kastély (Szászrégen), Kastély őrei – Kemény-kastély (Szászrégen), Rhédeyek – Rhédey-kastély (Erdőszentgyörgy), Szent Márton unokái – dicsőszentmártoni unitárius templom (Dicsőszentmárton), Archeológusok – nyárádszentannai református templom (Nyárádszereda). Valamennyiüknek lelkes szurkolótábort, sikeres szereplést kívánunk a saját és mindnyájunk örömére.

Bodolai Gyöngyi
Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Marosvásárhelyen, a 2-es számú járóbeteg-rendelőnél is leadhatók. Lejárt szavatosságú gyógyszerek.

Július elsejétől Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó 2-es számú járóbeteg-rendelő székhelyén is leadhatja …